MTI

Magyar webáruházat nyit az Yves Rocher

Webáruház nyitásával növelné magyarországi forgalmát a francia Yves Rocher kozmetikai cég.

A cég kereskedelmi oldallá szeretné fejleszteni a nemrég elkészült magyar honlapját, amelyen várhatóan az év vége felé, de még karácsony előtt elindítanák a webes vásárlási lehetőséget - mondta el Venczel Judit, az Yves Rocher magyarországi leányvállalatának kereskedelmi igazgatója. Emellett okostelefonra is elkészítik a portál alkalmazását. Ez utóbbi fejlesztés kifejezetten a közép-európai régióra készült, és Lengyelország után Magyarországon fog másodikként működni.

A webáruháztól minimum tíz százalékos forgalomnövekedést vár a cég. Az Yves Rocher tavalyi magyarországi bruttó árbevétele 1,2 milliárd forint volt a 2011. évi egymilliárd forintot megközelítő forgalom után. Az idén az első öt hónapban pedig 30 százalékos bővülést ért el a cég az előző év azonos időszakához képest - mondta a kereskedelmi igazgató.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy további üzletnyitásokkal már nem terjeszkedne Magyarországon a vállalat. Budapesten gyakorlatilag az összes nagy bevásárlóközpontban jelen van a márka, és a magyar fővárosban több boltja van, mint más európai nagyvárosokban, például Rómában, Milánóban vagy Berlinben. Jelenleg egy új, vidéki boltnyitásról folynak tárgyalások, egy szegedi bevásárlóközpontban nyílhat Yves Rocher üzlet, várhatóan a jövő év elején. A növényi alapanyagú kozmetikai és testápolási termékeket gyártó és forgalmazó Yves Rocher Magyarországon 1997-ben nyitotta meg első üzletét, jelenleg 18 üzlete van. Budapesten kívül Budaörsön, Pécsen, Győrben, Székesfehérváron és Debrecenben üzemeltet boltokat. 2012 nyarán nyitott üzletet a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, ez az első repülőtéri boltja a 80 országban jelenlévő társaságnak.

Az Yves Rocher 1958-ban alakult meg egy bretagne-i városkában. A családi vállalkozásként működő cég nevét alapítójáról kapta. Hazájában az egyik legnépszerűbb francia márkának számít, imázsát a bio és a természetes értékek határozzák meg, termékeiben kizárólag növényi összetevőket használnak fel. A nyilvános cégadatok szerint az Ives Rocher Hungary Kft. nettó árbevétele 2012-ben 950 millió forint volt az előző évi 807 millió forint után. A tavalyi évet 4 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta, míg 2011-ben 91 millió forint volt a vesztesége a magyar számviteli szabályok szerint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!