Gyurkity Péter

Bemutatkozott az iOS 7

Az Apple saját rendezvényén rántotta le a leplet új operációs rendszereiről, amelyek közül inkább a mobil változat váltott ki nagy érdeklődést - a változások nagyjából megfelelnek a korábbi pletykáknak.

Május folyamán már olvashattunk arról, hogy a cég miként képzeli el mobil platformjának megújítását. Akkor lapos kezelőfelületről, fekete-fehér elemekről, némileg a Windows Phone-ra hajazó szoftverről kaptunk híreket, a hivatalos bemutatón pedig a főbb részletek be is igazolódtak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A WWDC alatt először megtudhattuk, hogy immár összesen 600 millió készüléken fut az iOS platform, ezt pedig a cég szerint a felhasználók jóval aktívabban veszik igénybe, mint az Androidot. Az iOS 7 valóban megújulást hoz, a kinézet terén valószínűleg a legnagyobb változást jelenti az iPhone megjelenése óta. Módosulnak a főbb ikonok (ezzel együtt pedig az alapértelmezett alkalmazások is), valóban lapos felületet kapunk, igyekeznek jobban olvashatóvá tenni, kiemelni az egyes szövegelemeket, ehhez pedig új animációk, a rendelkezésre álló felület jobb kihasználása, a mélységérzet megteremtése három dimenzióban, valamint azt alkalmazások közötti egyszerűbb váltogatás társul.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az appok immár automatikus módon frissülnek (itt a rendszer figyeli a szoftver használatának gyakoriságát és a lefedettséget), alulról irányítóközpontot húzhatunk elő a legfontosabb komponensek gyors kezelése érdekében, megújul a Safari böngésző, az AirDrop révén pedig itt is megvalósul a készülékek közötti egyszerű fájlcserélés. A meglévő képek az időpont és helyszín alapján rendeződnek, a Siri jóval több funkciót (Bluetooth, fényerő, Bing, stb.) kezel, az iTunes rádió számos eltérő csatornát kínál majd a zenehallgatóknak, a beérkező értesítéseket pedig immár a MacOS X legújabb verziójában is megtekinthetjük.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az iOS 7 a felhasználók számára ősztől lesz elérhető a legújabb készülékeken, a teljes listán pedig az iPhone 4, az iPad 2, az iPad mini, valamint az ötödik generációs iPod is megtalálható lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #38
    Tesztelgetem ezt az iOS7-et, de nagyon szar...

    Eddig három előnye volt a konkurenciával szemben:
    - stabilabb,
    - szebb,
    - könnyebben használható.

    az OS7 lett:
    - többet lefagyó, mint az Android (ez még javulhat a kiadásig),
    - ronda (néhány typo-mániás designeren és a sznob követőiken kívül senkinek nem tetszik),
    - nehezebben használható.
  • M2 #37
    Ilyen alapon a Samsung sem másolt semmit... :-)
  • narumon #36
    Izé nem akarnék belepofázni de már iOS5-nél is így néz ki legtöbbje csak nem lapos felülettel...
  • hurkaur #35
    En inkabb -szanalmas- lopasnak mondanam, tekintve, hogy ha mar masol az ember, legalabb azt jol tegye.
    De amit ez a szerencsetlen, izlesficamos Jonathan Ive osszehozott az valami paratlan evilagon. Mintha egy 11 eves hulyegyerek tervezte volna.
    Eddig az ios legalabb egyedi volt, bar szvsz nem annyira elegans mint a wp, na most.. undormany, amit max androidnal nezek el, de nem egy 200k huf-os telefonnal.
    Ajanlom jojjon meg az eszuk, es javitsanak valamit ezen a szaron, vagy dobom es valtok WP-ra. Ha ez nem johet szoba, akkor legalabb a mac os vonalhoz ne engedjek ezt az idiotat pls.
  • M2 #34
    Sima lopás vagy pofátlan lopás?
    iOS 7 vs. Windows Phone 8
  • hurkaur #33
    mi a fos ez, nah bb ios
  • M2 #32
    az igaz
  • gombabácsi #31
    szerintem az új ios dizájn nagy előrelélés az... ür meghodiccsásában
  • asgh #30
    GUI designban nem tudom (nem használok iOS-es terméket), de pl. az új Mac Pro minden, csak nem kullogás a trendek után.
  • M2 #29
    Steve óta az Apple csak kullog a trendek után. Ha azt akarod tudni mi lesz az iOS-ben két év múlva, nézd meg az Android/MS/BB rendszereit...