SG.hu·

A YouTube már legyőzte a televíziót?

Eric Schmidt, a Google elnöke meg van győződve arról, hogy - ha volt is ilyen küzdelem, akkor - a videomegosztó platform már lekörözte a klasszikus televízióadókat.

A társaság menedzsere egy hirdetőknek rendezett bemutató alkalmával kijelentette, hogy az internetes videók napjainkra gyakorlatilag a háttérbe szorították a klasszikus televíziózást. Vagyis, ha volt is harc a két rendszer között, akkor az mostanra végérvényesen eldőlt. A jövő a szemünk előtt történik; példaként hozta fel, hogy a YouTube oldalait nemrég egyetlen hónap alatt egymilliárdan keresték fel. Szerinte mindenki, aki azt hiszi, hogy ez egy magas szám, az várja meg, amíg a havi látogatói szám eléri majd a hat- vagy a hétmilliárdot.

Schmidt ugyanakkor úgy vélte, hogy a YouTube nem helyettesítheti egyik olyan megoldást vagy rendszert sem, amit már ismerünk. Sokkal inkább valami új dolog, amellyel kapcsolatban még sok dolgot kell átgondolni. A Google elnökének véleményét osztotta Robert Kyncl is, aki a videomegosztónál a globális tartalmakért felel. "Azt gondoltam eleinte, hogy a YouTube olyan, mint a televízió, de ez nem igaz, tévedtem. A televízió zsákutca, míg a YouTube "visszabeszél" - fejtette ki Kyncl. Az álláspontja alátámasztására azt hozta fel, hogy a 18 és a 34 év közötti amerikai állampolgárok több időt töltenek a YouTube videóinak megtekintésével, mint bármely kábelcsatorna műsora előtt ülve.

Az már 2011 áprilisában kiderült, hogy a videomegosztó a televíziós csatornák konkurense lenne. Majd az is, hogy a tematikus csatornáinak jelentősége. Januárban pedig már arról adtunk hírt, hogy a portál néhány kiválasztott üzemeltetővel tesztelné a prémiumajánlatokat. Az itt megjelenő tartalmakhoz néhány euróért cserébe bárki hozzáférhetne.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Atyuska2013. 05. 07.. 19:36||#12
"egy nézõre még csak átlagosan 6 órányi YouTube-ozás jut havonta"
© Atyuska2013. 05. 07.. 16:51||#11
Amíg alacsonyabb bítrátával adnak ál HD minõséget, addig csak unalomûzõ a Youtube..
Sajnos a YT tematikai kezelése sem az erõssége.
Még egy ideig biztos csak kiegészítõ média fog maradni..
© gombabácsi2013. 05. 07.. 12:13||#10
Yutubon is erõsödnie kell a csatornásodásnak. Azaz hogy az embernek ne kelljen keresnie, kutatnia, hanem csak ehesse amit elé raknak.
-1
© portable22013. 05. 06.. 23:07||#9
Nálam már legyõzte
© Rotcsa2013. 05. 06.. 22:37||#8
Bocs mindenkitõl, meghülyült a böngészõm...
Amit írtam, abból semmi nem maradt, csak ez a videó :D de ezt se 5x akartam, csak 1x
Röviden: Annyit akartam mondani, h én sem nézek kereskedelmi tv-t, mert egy szinten kezelik a fontos híreket azokkal, amik az alábbi viedeóban is van...
© Rotcsa2013. 05. 06.. 22:30||#7
http://www.youtube.com/v/UU8JQYm-waM&fs=1&rel=0&color1=0x4E7AAB&color2=0x4E7AAB
-1
© Cat2013. 05. 06.. 21:30||#6
Mivel a reklámok maguk a videók elõtt jelennek meg (ha egyáltalán vannak), így a cég számára tökmindegy, hogy te felmész a YouTube.comra vagy sem, ha egyébként beágyazva máshol rendszeresen nézel videókat onnan.
© asgh2013. 05. 06.. 21:07||#5
A Youtube akkor lesz versenyképes a TV-vel, ha letiltják a kommentelést. Senki sem szereti a kedvenc filmjei mellé olvasni a fika áradatot. <#violent>
© syn7h37ic2013. 05. 06.. 19:08||#4
Ez nálam tuti így van. Mivel nem nézek tévét.
© Szefmester2013. 05. 06.. 17:01||#3
Néha feltévedek rá, de nem ott élek. Ha egy egy hír/cikk közepén a videó nem onnan lenne linkelve akkor elmondhatnám hogy az elmúlt 30 nap alatt kb 5-10 alkalommal voltam ott.