SG.hu·

Bezár a férfi vízilabda-válogatott weboldala

A hónap végén anyagi okok miatt megszűnik a www.vlv.hu honlap, a magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos weboldala - ezt maga a szerkesztőség jelentette be az olvasóknak írt nyílt levélben.

A honlap Kemény Dénes akkori szövetségi kapitány, mai MVLSZ-elnök kezdeményezésére jött létre a 2007-es melbourne-i világbajnokság előtt, hogy korszerű médiaeszközként segítse a férfi válogatottat. Működésének teljes technikai-technológiai hátterét, valamint a tartalmat kezdettől a vlv tulajdonos-szerkesztőjének betéti társasága biztosítja. Írásuk szerint a vlv.hu nagy népszerűségre tett szert a sportág rajongóinak körében, s a magyar férfi vízilabdasportról szóló tájékoztatás elsőszámú hírforrásává vált a hazai és mind gyakrabban a külföldi médiában.

Az elmúlt években - saját erőforrásai mellett - két jelentős finanszírozási segítségre támaszkodhatott a honlap. Miután azonban a vízilabda-tematikájú Vodapolo okostelefonos tartalomszolgáltatásra kötött szerződést a Vodafone idén januárban felmondta, most pedig az MVLSZ vezetői kezdeményezték az eddigi együttműködés befejezését, (ráadásul már az eddigi munka során is gyakran kellett a családi kasszába nyúlni a megszokott színvonal fenntartásához) - a vlv további működésének feltételei ellehetetlenültek. Aférfi bajnoki cím sorsáról döntő mérkőzésekről még olvashatóak lesznek a tudósítások.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© darthvaderfia2013. 06. 19.. 18:00||#3
Pont a Magyar sport legjobbjainak nincs weboldala? Nem értem.....
© passatgt2013. 05. 05.. 16:42||#2
valószínûleg a cikkírásra fordítandó pénz kevés
© fapapi2013. 05. 03.. 11:08||#1
Mit tud ez a weboldal, hogy éves szinten a tárolása nem jön ki maximum 20.000 Ft-ból?
Milyen tanácsadókat kerestek meg, akik nem tudnak javaslatokat tenni, a költséghatékonyabb mûködésre?

Írjatok le egy költségvetést, mi mennyibe kerül ezen a weboldalon, mert egyszerûen nem hiszem el, hogy egy ilyen szintû weboldal akkora pénzeket emésztene fel, hogy ne lehessen fenntartani. Szerintem a munkálatok és a kifizetett pénzek nincsenek egyensúlyban!

Több mint valószínû körberöhögnénk!