SG.hu·

Kampány a Windows XP lecseréléséért

A Microsoft drasztikus módon igyekszik rábírni az elavult operációs rendszert használókat arra, hogy váltsanak a Windows 7-esre vagy 8-asra. A cég szerint az összes operációs rendszere közül a Windows XP a legkevésbé biztonságos.

"A Windows XP nem csupán a legkevésbé biztonságos a Microsoft összes operációs rendszere közül, a használata egyre kockázatosabb" - olvasható többek között a társaság Security Intelligence Report című aktuális jelentésében. A Windows XP 2001-ben jelent meg, napjainkra elavult, ennek ellenére még rengetegen használják, felhasználók, szervezetek és cégek egyaránt. Pedig azóta már három operációs rendszer is megjelent, a Windows Vista, a Windows 7 és a Windows 8. A Windows Vista nem volt diadalmenet, napjainkban már kevés számítógépen található meg, ellentétben a Windows 7-essel, ami rendkívül sikeres, kiforrott és stabil. A Windows 8 ugyanakkor a csempés felület miatt egyelőre nem igazán népszerű.

Számos cég igyekezett halogatni a váltást, ezért nem cserélték le a Windows XP-t a Vistára, majd a Windows 7-esre. Gyakori felvetés, hogy a meglévő célprogramok adott esetben nem futnak majd megfelelően az új operációs rendszerek alatt, nem kompatibilisek azokkal. További érv, hogy az új szoftverváltozatok beszerzése sok pénzbe kerülne, a Microsoft ezért 2014 áprilisig meghosszabbította a Windows XP terméktámogatását.

A váltás azonban mostanra elkerülhetetlenné vált, az XP elavult, gyakorlatilag időzített bombának számít. Az aktuális Security Intelligence Reportban többek között az áll, hogy a Windows XP - a Windows 8 64 bites verziójához képest - több mint 56-szor gyakrabban válik kártevőkkel végrehajtott támadások áldozatává, s ez a tendencia erősödik. A mostani kampány erősen hasonlít az Internet Explorer 6 nyugdíjazásával kapcsolatos akcióra. 2009 augusztusában mozgalom indult az IE6 eltüntetéséért, majd a tengerentúli társaság is mindent elkövetett az Internet Explorer 6-os verziójának végleges száműzéséért.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© spakly2013. 04. 27.. 18:33||#49
Nem igazán értem a sok sületlenséget amit irtok. a win7 1 giga memoriát használ. nekem 4 van a gépen és 64 bitest futtatok. még soha nem irta ki h kevés a memoria. lehet h én vagyok valami különleges?
© wraithLord2013. 04. 24.. 19:52||#48
Hát hiába "könyörögsz", nem most találtam ki, amit írtam. Nyilván irodában nem kapcsolják ki a virtuális memóriát.
Nem ökörség, ha van elég. Max. néhány Windows szolgáltatás nem mûködik.
© WoodrowWilson2013. 04. 24.. 18:51||#47
Link
* A Windows 8 frissítés vagy a Windows 8 Pro frissítés telepítéséhez az ügyfeleknek a Windows XP SP3-at, a Windows Vista-t, a Windows 7-et, a Windows 8 Consumer Preview-t vagy a Windows 8 Release Preview-t kell futtatniuk. Az árképzés régiónként és viszonteladónként eltérõ és számos tényezõtõl függ (például az átváltási árfolyamoktól, a helyi adóktól, vámoktól és díjaktól, a helyi piaci feltételektõl és más árképzési szempontoktól). A tényleges fizetendõ ár magasabb lehet a reklámban szereplõ árnál. A tranzakció lebonyolításához nemzetközi hitelkártyára is szükség lehet. További részletekért olvassa el a vásárlásra vonatkozó feltételeket!


Szerzõdési feltételek
Egy frissítési licenc csak egyetlen számítógépre érvényes, és a frissítés csak olyan számítógépre telepíthetõ, amely érvényes alaplicenccel és a következõ operációs rendszerek valamelyike fut: Windows 7, Windows Vista, Windows XP (SP3), Windows 8 Consumer Preview vagy Windows 8 Release Preview. Milyen verziójú Windows rendszert futtatok?
© Tinman2013. 04. 24.. 18:39||#46
Akkor idézd, ahogy én is megtettem...
© Tinman2013. 04. 24.. 18:38||#45
"4 GB fizikai memória a Windows 7-nek nem elég, ha a virtuális memória ki van kapcsolva"

Könyörgöm nézd már meg mennyi memóriát eszik... mert amiket írtál horror!

"lyenkor a Windows 7 már reklamál, hogy valamit zárj be, mert nem elég a memória"

Tonnányi irodai gép szaladgál 2 GB rammal, még csak hasonlót sem tapasztaltunk soha.

A virt. memóriát kikapcsolni meg ökörség, mert van pár program ami kifejezetten nem mûködik, vagy rosszul mûködik, ha nincs jelen.
© WoodrowWilson2013. 04. 24.. 18:01||#44
Az egy dolog, hogy minek kell futnia, ugyanez a szöveg most is le van írva, pedig már nincs január. De a szerzõdési feltételek között akkor is meg most is ott volt, hogy kell egy alap Windows licenc.
© wraithLord2013. 04. 24.. 17:20||#43
Nem sokkal nagyobb, de nagyobb, és akinek nem 8 GB RAM van a gépében, az észreveszi.
Pl. 4 GB fizikai memória a Windows 7-nek nem elég, ha a virtuális memória ki van kapcsolva, csak a legszükségesebb háttérfolyamatok futnak, 1 komolyabb program, 1-2 kevésbé erõforrásigényes program, + 1-nél több böngészõlap van nyitva (pl. Chrome). Ilyenkor a Windows 7 már reklamál, hogy valamit zárj be, mert nem elég a memória. A Windows XP pedig még bõven elvan. (igaz, ezek 64 bitesek oprendszerek voltak.)

2 GB memóriával pedig a Windows 7 (32 bites) nagyon döcög, ha nem nyúlsz bele a beállításokba (pl. nem kapcsolod ki az aerot, meg a felesleges dolgokat - pedig amúgy a gép számítási teljesítménye bírná, csak nem elég a fizikai memória, a virtuális meg tetûlassú); míg a Windows XP, (immáron szintén a 32 bites és SP3) gyönyörûen megy.
© galocza2013. 04. 24.. 15:39||#42
pontosan ezt vártam én is: ha már kampány, legyen vmi, ne csak szöveg. ami azt illeti, a lejjebb írt 8700ftos megoldás is jó lett volna - ha tudtam volna róla.
(naponta min 5 számtech témájú oldalt böngészek. ezt azért jól titokban tartotta az ms.)
© zola20002013. 04. 24.. 15:18||#41
Több win98as játék ami nem ment xp alatt win 7-8 alatt elindult (pl imperium galactica 2) olyan programmal én még nem is találkoztam amivel gond lett volna win 8 alatt.
© zola20002013. 04. 24.. 15:15||#40
Nem igazán érdekel, a lényeg hogy most már tényleg "eredeti" a windowsom ^^