Berta Sándor

Új cégközpontot épít az Nvidia

20 éves a chipgyártó és ennek apropójából a menedzsment elhatározta, új főhadiszállást építtetnek Santa Clarában. A vállalat így akar elegendő helyet biztosítani a meglévő és a jövőbeli dolgozók számára.

Jen-Hsun Huang, az Nvidia vezérigazgatója és társalapítója azzal indokolta a projektet, hogy az elmúlt időszakban jelentős mértékben nőtt a munkatársak száma és ez a folyamat folytatódhat a jövőben is. A jelenlegi irodákban pedig már nem nagyon férnek el az új alkalmazottak. Az Nvidia három személyes vállalkozásból nőtte ki magát komoly társasággá, jelenleg már 40 kirendeltségén több mint 8000 embert foglalkoztat. A vállalatnak irodái vannak Santa Clara, Cambridge és Bangalore mellett Tajpejben, Helsinkiben, Sanghajban, Párizsban Pekingben, Bostonban, Hongkongban, Tokióban, Moszkvában és Szófiában.


Az új központot a mostani főhadiszállással szemben, az utca túloldalán építik fel és nem mindennapi külsőt kap, aminek köszönhetően kiemelkedhet majd a környezetéből. Huang elmondta, hogy az épület hasonlít az Nvidia víziójának fizikai megjelenítéséhez. Ahhoz, hogy az elképzelést a gyakorlatban is megvalósítsák, a vállalat a Gensler építészirodával működik együtt. A projektet egy fiatal építész, Hao Ko vezeti és felügyeli, ő a Harvard Egyetemen tanult.

A két háromszögű épületrészből álló új központ minél hatékonyabban használná ki a teret és az energiát, s legalább ennyire fontos a tervezésekor, a felépítésekor és az üzemeltetésekor a környezetvédelem is. A társaság egy olyan teret szeretne létrehozni, amely elősegíti a különböző részlegek kooperációját. Hogy az új főhadiszállás mikorra készülhet és hány ember dolgozhat majd ott, még nem lehet tudni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!