MTI

Emelte jogdíjait az Artisjus

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda közétette a vendéglátóüzletek által fizetendő idei jogdíjakat az idei első Hivatalos Értesítőben. Egyes tételek minimálisan emelkedtek a tavalyihoz képest, míg mások változatlanok maradtak.

A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által jóváhagyott tarifa a vendéglátóhelyek gépzene-szolgáltatásáért fizetendő jogdíjakkal indul. Például a négy- és ötcsillagos szálláshelyek éttermei, presszói - Budapesten és a kiemelt üdülőterületeken - az ilyen zeneszolgáltatásért napi 1779 forintot fizetnek, ha éjfél után is nyitva tartanak. Ha éjfélkor bezárnak, akkor a szerzői jogdíj napi 1485 forint. Tavaly - az előbbi sorrendben - 1741 és 1458 forint volt a taksa.

A belépődíj nélküli éjszakai szórakozóhelyeken - ugyancsak a fővárosban, valamint a gyógy- és üdülőhelyeken - 2349 forintról 2396 forintra növekedett a napi jogdíj összege, belépőjegyes éjszakai szórakozóhelyen pedig 3440 forintról lett 3509 forint a taksa. A diszkók tarifája napi 6762 forint helyett 6897 forint januártól. Az élőzenés falusi bálok szerzői jogdíja 4566 forint lett a tavalyi 4 395 forint után, városokban pedig 6572 forintról 6828 forintra emelkedett ez a díj. A szállodák szobáiba bekötött kábeltévé utáni jogdíj változatlan maradt- például egy százszobás szállodában havi 1099 forint a díj.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WhiteStar #9
    szerintem az utcai zenészeket is meg kéne mosmá' adóztatni! ez így türhetetlen
  • Zombee #8
    Ráadásul akkor is fizetni kell jogdíjat egy rendezvény után, ha kizárólag olyan számok hangzottak el, amik nem jogvédettek (pl. amatőr zenekarok Artisjus felé le nem jelentett dalai), illetve a szerző saját maga adja elő. Hogy a fellépések között miről szól a zene, senkit nem érdekel, a forrása sem, ha a jogdíj az Artisjusnak be van fizetve. Hogy ebből külföldi előadók kapnak-e, ha másolt CD-ről az szól, nem vagyok meggyőződve.
  • atys2 #7
    Ha a disconak fizetnie kell, akkor a dj minek fizeti ki a bakelit lemezek vagy vásárolt zenék után a jogdíjat?
  • Griphons #6
    Ne már! Tudjátok milyen drága fenntartani Navracsics úrnak a luxusnyaralóit? Neki is élnie kell valamiből! Meg aztán jövőre új ifon kell, meg egy új bmw is...
  • jézusom #5
    A zenészek nem saját számokat játszanak, de tényleg röhej! De ugye egy diszkóban ha kifizetik ezt az összeget, akkor már nem razziázhatnak, hogy miről szól a zene?
  • WhiteStar #4
    mindig is röhejesen szánalmas húzásaik voltak, most is kitesznek magukért, hogy jól induljon mindenkinek az év
  • PetiX87 #3
    *élőzenés* falusi bálok.. ez nem az, amikor az előadók maguk vannak ott? ahhoz mégis mi közük van? ez tényleg elég röhej így
  • morden2 #2
    Basszus ez ilyen maffia kategória, falusi bál után tejelni.... :D
  • Tinman #1
    Ezekben a vicc árakban, benne a szaxi ugye?