Berta Sándor

Darabokra hullhat az ST-Ericsson

Úgy tűnik, hogy utolérte a végzet Európa legnagyobb félvezető-gyártóját, az STMicroelectronics ugyanis bejelentette, hogy kiválik az Ericssonnal közösen létrehozott vállalatból.

A Bloomberg tudósítása szerint az STM jelenleg is vizsgálja, hogy milyen lehetőségei vannak az ST-Ericssonból való kiszállásra. A társaság ezért már fel is vette a kapcsolatot az Ericssonnal. Az STMicroelectronics ezzel a lépéssel szeretné jelentős mértékben csökkenteni jelenlegi széttagoltságát és növelné nyereségét. Az okok között szerepel, hogy az ST-Ericssonra egyre nagyobb nyomás nehezedik a konkurensek részéről, a kereslet csökken és folyamatosan nő az ázsiai vetélytársak száma.


A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az ST-Ericsson két legjelentősebb partnercége, a Nokia és a Research In Motion is nagyon rossz helyzetben van. A vállalat szállította a processzorokat a Nokia és a RIM okostelefonjaihoz, de partnerei csökkenő eladásai miatt egyre nehezebb helyzetbe került. Ugyan sikerült új ügyfelet szerezni, például a Samsung Galaxy S3 Miniben már az ST-Ericsson által gyártott ARM-processzor található, de mindez kevés az üdvösséghez.

Janardan Menon, a londoni Liberum Capital Ltd. elemzője szerint az Ericssonnak is ki kellene szállnia a közös társaságból, azonban a svédek még hisznek abban, hogy a gyártó fontos szerepet tölthet be a vezeték nélküli termékek piacán, ezért először egy megfelelő stratégiai megoldást keresnek a 2009-ben alapított ST-Ericsson számára. Az STMicroelectronics a jövő év végéig 500 munkahelyet szüntet meg és a gyártást fokozatosan a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) üzemeibe helyezi ki, hogy így takarítson meg további költségeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrlujoak #1
    "z okok között szerepel, hogy az ST-Ericssonra egyre nagyobb nyomás nehezedik a konkurensek részéről, a kereslet csökken és folyamatosan nő az ázsiai vetélytársak száma."

    Hmm. Biztos jó ötlet most a kiválás?! Ilyen időkben inkább fúzionálni kellene nem?
    (nem a Sony Ericsson nem példa, mert ott nem kivált az Ericsson, hanem kompletten eladta a részét, így a Sony egyben megvette a Sony Ericsson-t, ami most a Sony Corp-on belül, Sony Mobile néven fut tuvább)

    "A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az ST-Ericsson két legjelentősebb partnercége, a Nokia és a Research In Motion is nagyon rossz helyzetben van. A vállalat szállította a processzorokat a Nokia és a RIM okostelefonjaihoz, de partnerei csökkenő eladásai miatt egyre nehezebb helyzetbe került. Ugyan sikerült új ügyfelet szerezni, például a Samsung Galaxy S3 Miniben már az ST-Ericsson által gyártott ARM-processzor található, de mindez kevés az üdvösséghez."

    Azért a harmadik legnagyobb okostelefon gyártó (SONY) modelljeiben is ST-Ericsson dohog. Na, mindegy. ST-ék tudják, mi a jóó nekik, csak azttán nehogy egy év múlva szépen becsődöljenek - vagy vegye meg őket valaki...