MTI

Az internetre támaszkodik majd a magyar Webbank

Költséghatékony működésre törekvő, ezért alapvetően az internetes megoldásokra támaszkodó pénzintézet lesz a Webbank - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A Webbank célja, hogy előnyös alternatívát nyújtson a magyarországi pénzpiac korlátozott hitelkínálatával szemben. A tőkegyűjtés során számít a "civil Magyarország" összefogására. A tárca bízik abban, hogy a kezdeményezéshez már csatlakozott magánszemélyek és vállalkozók mellett önkormányzatok és külhoni magyarok is felismerik az állami támogatás mellett megvalósuló közösségi cselekvésben rejlő erőt. A Webbank amellett, hogy aktívan részt kíván venni a devizahitelesek problémáinak megoldásában, versenyképes, kiszámítható és tisztességes üzletpolitikán alapuló hitelezéssel kívánja segíteni a hazai vállalkozások működését - áll a közleményben.

Az állami-civil bank (Webbank) megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására november 15-étől jövő év május 15-éig terjedő időtartamra Körtvélyessy László Andrást miniszteri biztossá nevezte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - az erről szóló utasítás a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg. Körtvélyessy László az elmúlt két évben a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgozott, miniszteri biztosként irányította a Széchenyi Pihenő Kártya szakmai kidolgozását és sikeres piaci bevezetését.

A Webbank ötlete a múlt évben merült fel, azzal a céllal, hogy kedvező kondíciójú hiteleket szerezzen a devizahiteleseknek. Doubravszky György, a bank mögött álló Hiteltársulás szervezője januárban közölte, hogy a cégbíróság bejegyezte a Webbank Tőketársaság Zrt.-t. A bank a tőkéje összegyűjtését úgy képzelte, hogy 1,5 milliárd forinttal beszáll az állam, és ugyanennyit magánszemélyek és vállalkozások adnak össze.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • abdul alahmed #1
    nemtudom kinek lesz bátorsága egy eltolcsy által indított bankba egy fillért is rakni. Annál nagyobb gazdasági analfabéta nincs az országban, max egy újszülött.