MTI

Kiszámítható környezetre vágyik a magyar IT-szakma

Az infokommunikációs és távközlési (ICT) ágazat jelenét és jövőjét meghatározó trendekről tájékozódhattak hazai és külföldi szakemberek csütörtökön Budapesten, a T-Systems Magyarország szakmai konferenciáján.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az ICT-ágazat magyarországi jelentőségét, gazdasági súlyát, kilátásait és a további fejlesztések előtt álló akadályokat vázolta fel előadásában. Elmondta, hogy az ágazat fejlődése egyértelműen az elmúlt két évtized magyar sikertörténete. Az ágazat szolgáltatásainak minősége a legmagasabbak között van Európában, a magyar mobilhálózatok megbízhatósági és minőségi színvonala nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő.

Mattheisen rámutatott, hogy az elmúlt három évben közel 500 milliárd forint távközlési fejlesztési beruházás történt az országban. A magyar ICT-ágazat árbevételének 10-12 százalékát fordítja beruházásra, ami nemcsak más ágazatokhoz képest, hanem külföldi összehasonlításban is magas arány. Az ICT-ágazat Magyarország bruttó hazai termékének 11 százalékát állítja elő, és évi 15 milliárd forinttal az egyik legnagyobb megrendelője a magyar kis- és középvállalati szektornak. A sikertörténet folytatásához azonban fenntartható és kiszámítható üzleti környezetre van szükség - hangsúlyozta Christopher Mattheisen, hozzátéve: ellenkező esetben az ágazat nem lesz képes kiaknázni a teljes benne rejlő potenciált.

Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy az ágazat vállalatai teljes mértékben tudatában vannak a magyar gazdaság és politika előtt álló példátlan kihívásoknak, a költségvetési egyensúly megteremtése érdekében az elmúlt években hozott intézkedések egy része azonban megítélésük szerint indokolatlanul és igazságtalanul nagy terheket ró rájuk.

A Magyar Telekom vállalati és intézményi ügyfélkörnek testre szabott infokommunikációs megoldásokat nyújtó érdekeltsége, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója, Budafoki Róbert a konferencián a vállalat stratégiájának fő irányairól tájékoztatta a résztvevőket. A gazdasági világválság ICT-ágazatra gyakorolt hatásairól és a technológiaváltáshoz vezető útról tartott előadást Steven Frantzen, az International Data Service (IDC) kutatásokért felelős vezető alelnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gauge #1
    Mindeki kiszámítható környezetre vágyik + az állami pénzherdálás megszűntetésére (BKV, MÁV és sorolhatnám vég nélkül) + SZÁMONKÉRHETŐSÉGET!!!!