MTI

Bankkártya-hamisító hálózatot lepleztek le Romániában

Nemzetközi bankkártya-hamisító bűnszövetkezetet lepleztek le a román hatóságok, német és olasz rendőrök bevonásával csaptak le a csalókra - közölte szerdán a szervezett bűnözés ellen fellépő ügyészség.

Az informatikai és bankrendszerekben elkövethető csalásokra szakosodott banda 29 tagú. Egyebek között bankkártyákat hamisítottak, törvénytelen adathalászattal foglalkoztak és hamis termékeket árultak különböző internetes boltokban. A román rendőrök szerdán olasz és német kollégáikkal egy időben 32 házkutatást végeztek Bukarestben, Ploiesti-ben és Konstancában, illetve német és olasz településeken.

Az ügyészség szerint a bűnszövetkezet tagjai bankkártyaolvasó eszközöket gyártottak, majd azokat Németországba és Olaszországba szállították futárcégeken keresztül. Ezeknek az eszközöknek a segítségével törvénytelenül megszerezték a bankkártya-felhasználók adatait, amelyeket rámásolták az általuk készített hamis kártyákra, majd bankautomatákon keresztül különböző számlákról pénzösszegeket vettek ki, illetve fizettek be POS-terminálokon.

A bűnszövetkezet törvénytelen internetes adathalászattal is foglalkozott, a Paypal rendszert használók adataihoz próbált hozzájutni. Emellett internetes boltok vásárlóit is becsapták, úgy tüntetve fel bizonyos termékeket, mintha azokat valóban árulnák, de csak a pénzt kasszírozták be, az árut viszont már nem küldték el a vásárlónak. Tevékenységüket egy bukaresti rendőr is támogatta, aki 55 áldozatról bizalmas információkat juttatott el a bandának a lakosság-nyilvántartási adatbázisból. A román rendőrök magyar, holland, bolgár és amerikai kollégáikkal is együttműködtek a felderítés során. Az ügyészség 40 személyt hallgat ki az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!