Gyurkity Péter

Január végén jön a BlackBerry 10

A mobil platformok versenyében botladozó RIM bejelentette, hogy január 30-án mutatják be a nagyközönség előtt az új szoftvert, amelyet rögtön két okostelefon is követ majd. Van mit javítani a cég háza táján.

A hivatalos közleményből megtudhatjuk, hogy a január 30-i bemutatóra a világ több pontján egyszerre kerül majd sor, ám a részleteket egyelőre megtartják maguknak, így egészen a rendezvényig kell majd várnunk azokra. Az illetékesek nagy reményeket fűznek a bemutatkozáshoz, ám lemaradásuk egyre nő.

A kanadai RIM legutóbb ugyan a vártnál némileg jobb negyedéves eredményt közölt, ez azonban nem feledteti, hogy egyre kevésbé tudnak lépést tartani a szegmens új vezető erőivel. A képet tovább rontja, hogy saját táblájuk forgalma és népszerűsége minden próbálkozásuk ellenére egyenesen kudarcként értékelhető, így ezen a területen nincs sok esélyük egy sikeres előretörésre. A vezetőség azonban továbbra is optimista a BlackBerry 10 jövőjét illetően, ezért is tulajdonítanak nagy jelentőséget a bemutatónak.


A január 30-án esedékes rendezvényen megismerhetjük majd az új szoftvert, amely egyszerre több régióban rajtol el. Itt kiemelik a navigációt és az appok megnyitását megkönnyítő BlackBerry Flow, valamint az üzenetekért, értesítőkért és a naptárért felelős Hub opciót, a listát pedig kiegészíti a gépelést optimalizáló Keyboard, és a személyes és munkahelyi appokat, folyamatokat és beállításokat szétválasztó Balance szoftvert. A további részleteket az alábbi oldalon vehetjük szemügyre, bár itt még bőven maradtak kérdések. A hardveres oldalon annyit tudunk, hogy két okostelefon mutatkozik majd be az operációs rendszerrel együtt, ezekről egyelőre mélyen hallgatnak.

A nyilvános szektorban történő, vagyis a kormányzati felhasználáshoz szükséges licenceket már beszerezték (erre első alkalommal került sor a tényleges megjelenés előtt), bár itt is szembe kell nézniük a ténnyel, hogy a riválisok (elsősorban az Android) egyre komolyabb kihívást jelentenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • igazamvanvagyig #6
    Mert az egyetlen amit nem lehet lehallagtni,sajat protokollt használnak aminek a forráskodját nem adták ki senkinek (cia,stb) Be is tiltották szaud arábiában ez miatt,nem lehetett kapni.Üzletemberek szeretik.Illetve jelenleg nem tudom ,mert a skype is beadta a derekát ha jól tudom.
  • csimmasz #5
    Lehet benne valami, de legalább lenne mihez hozzászólni, nagyon nincs mozgás mostanában az SG-n.
    Úgy kell vadászni a működő topikokat

  • Major #4
    Szeptemberi hír:

    A Yahoo! új vezérigazgatója, Marissa Mayer levélben tájékoztatta a cég dolgozóit arról, hogy a vállalat a "Yahoo! Smart Phones, Smart Fun!" program keretében 22 országban okostelefonokra cseréli a céges Blackberry telefonjait. A cég szeretné, ha dolgozói olyan készülékekkel rendelkeznének, mint amilyenekkel a felhasználóik, hogy úgy gondolkodhassanak és dolgozhassanak, ahogy azt a felhasználóik teszik. A telefoncsere eredménye: jól informált és motivált munkaerők. A telefoncsere program keretében a dolgozók az alábbi készülékek közül választhatnak:
    Apple iPhone 5
    Android:
    Samsung Galaxy S3
    HTC One X
    HTC EVO 4G LTE
    Windows Phone 8:
    Nokia Lumia 920
  • NEXUS6 #3
    Addig örülj, úgy is Andro - iOS hitvitává fajulna.
  • Vol Jin #2
    Van olyan cég, ahol csak blackberryt engednek a mailkliensre csatlakozni, tehát a levelezni más telefonnal nem lehet, mert van valami biztonsági protokolja, és a symbian, ios, android kizárva.
  • csimmasz #1
    Enyire érdektelen lenne a BlackBerry?
    Egyetlen hsz sincs?