MTI

Betilthatókká válnak a hazai honlapok

Hamarosan a kormány elé kerül az a jogszabálytervezet, amely a 2013. július 1-jétől hatályos új büntető törvénykönyvhöz (Btk.) kapcsolódóan az interneten elkövetetett bűncselekmények, például a gyermekpornográfia elleni hatékonyabb fellépést garantálja - közölte az igazságügyi államtitkár.

Répássy Róbert felidézte, az új Btk. szerint a hatóság hozzáférhetetlenné teheti majd azokat az internetes tartalmakat, amelyek közzétételével bűncselekmény valósul meg, amelyet bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használnak vagy amely bűncselekménnyel jön létre. "Ez az új intézkedési nem a különösen súlyos bűncselekmények - például gyermekpornográfia, terrorcselekmény, rasszista cselekmény, személyes adattal való visszaélés - esetén megnyugtató megoldást nyújthat, hiszen a tartalom végérvényesen hozzáférhetetlenné válik" - hangsúlyozta.

A tervek szerint - a fokozatosság elvét érvényesítve - már a büntetőeljárás során lehetővé válna, hogy a vélhetően bűncselekményhez kötődő internetes tartalmakhoz való hozzáférést ideiglenesen megakadályozzák. Ezt az újfajta kényszerintézkedést csak bíróság rendelhetné el közvádas bűncselekmény esetén - részletezte az igazságügyi államtitkár. Ezt azt jelenti - magyarázta -, hogy például a gyermekpornográfiánál már a büntetőeljárás során is elrendelhető lenne a tartalom letiltása, de például egy magánvádas rágalmazás esetén erre nem lenne mód.

Főszabályként a tárhelyszolgáltatókat köteleznék arra, hogy távolítsák el a jogsértő tartalmat, így az lekerülne a világhálóról. Az úgynevezett blokkolás, vagyis az elektronikus adathoz való hozzáférés megakadályozása, csak végső esetben történhetne meg, ha a tárhelyszolgáltató nem teljesíti kötelezettségét vagy ha külföldi székhelyű és a jogsegélykérelem 30 napon belül nem járt sikerrel - ismertette Répássy Róbert, hozzáfűzve, hogy a blokkolást csak bíróság rendelheti el, és kizárólag gyermekpornográfia, terrorcselekmény vagy állam elleni bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárásban. A tartalom ebben az esetben nem törlődik az internetről, az a tárhelyen továbbra is elérhető lesz.

A többi bűncselekmény miatt folyó büntetőeljárásban a "blokkolásra" nem ad lehetőséget a tervezet, ebben a körben a tárhelyszolgáltató kötelezése az egyetlen lehetőség, s ha azt nem teljesíti, akkor bírságolható - közölte. Ha a bíróság már jogerősen megállapította a bűncselekmény elkövetését, akkor az elektronikus adatok hozzáférhetőségének végleges megakadályozása bármely bűncselekmény esetén elrendelhető. Az intézkedés ellen természetesen van jogorvoslati lehetőség - tájékoztatott az államtitkár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #5
    Véleményem szerint a netes pedofilokat üldözni felesleges addig, amíg a többszörös (12 éves lányát és annak 2 osztálytársát) FIZIKAILAG ELKÖVETŐ PEDO kap 5 év felfüggesztettet.
    Majd ha az ilyenek megkapták a megérdemelt és megfelelően súlyos büntetésüket, akkor neki lehet állni a filmnéző kiscsíráknak.
  • Treviz #4
    Igen, nekem is azzal van a gondom, hogy ilyen látszat-törvényt benyújtanak, mintha érdekelné őket, hogy kisgyerekeket dugnak meg egy oldalon vagy akármi más, mintha tényleg számítana az erkölcs. De sajnos mindenki tudja, hogy itt csakis a kuruc.info miatt nyújtották be ezt, aki mást állít az hazudik. De ha ekkora a jólét, hogy már csak a kuruc áll a kánaán útjában akkor oké. Betiltják, másnap már 1 USD = 1 Ft lesz.
  • mrzed001 #3
    A lex gárda után most jön a lex kuruc.info .
    Ennyi, semmi több. Minden más amivel magyarázkodnak is, félreduma.
    Nem is tudom melyik vörös(vagy vérnarancs) nyilatkozta egyszer kivörösödött fejjel a TV-ben, hogy a K. annyát a kurucnak, mióta van nem lehet elsinkófálni meg suttyomban elintézni a "dolgokat".
  • Narxis #2
    1984
  • wwenigma #1
    Nem tetszik nekik hogy kiteregetik a szennyest, hogy van aki elmondja kik gyilkolnak nap mint nap, hogy kinek a cége tart már majdnem 100milliárd forintos állami megrendelésnél. :) De hajrá. Zárjuk el a gőzleeresztő csapot, utána jön a PUKK. :)

    Ha kell magam regisztralok masodlagos domainokat ajándékba bizonyos oldalaknak és még sokan vannak igy...