MTI

Letöltendő börtönt kapott a mobilrabló

Első fokon egy év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, akit egy videofelvétel buktatott le, amint ellopja egy nő telefonját a metróban.

A múlt csütörtökön a 3-as metró Klinikák állomásánál történt esetet egy utas vette fel, mert gyanús lett neki a lopásra készülő férfi. A felvétel alapján a rendőrök felismerték és elfogták a tolvajt. A 90 ezer forintos telefont azonban addigra már 25 ezer forintért eladta. A férfit a VIII. kerületi ügyészség gyorsított eljárással állította bíróság elé. A férfi azzal védekezett, hogy "beteg édesanyja gyógykezelésére kellett a pénz". A bíróság viszont súlyosbító körülményként figyelembe vette, hogy a férfi már 15 alkalommal volt büntetve, és augusztusban feltételesen szabadult a börtönből. A bíróság mint különös visszaesőt egy év négy hónap börtönbüntetésre, és két év közügyektől eltiltásra ítélte.


Az ítélethirdetés után a bíróság elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását. A mobiltelefon ellopása miatt most elítélt férfinek az első fokon kiszabott egy év négy hónap börtön mellett le kell töltenie a korábbi büntetéséből elengedett négy hónapot is. Így összesen húsz hónapot kell majd börtönben töltenie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • metalos #3
    Komolyan mondom, kész felüdülés lesz neki az az 1 év 8 hónap. Semmi visszatartó és nevelő ereje nincs ezeknek a büntetés végrehajtási intézményeknek nevezett akármiknek, az adófizetők pénzén esznek, isznak, fedél van a fejük fölött, aztán mire szabadulnak csak még rafináltabbak lesznek a mások által bent megosztott tapasztalatoktól.

    Igazából olyan büntetőtelepek kellenének, mint azt a Pillangó c. filmben is láthattuk. Talán annak lenne valami visszatartó ereje a többi bűnöző számára, mert aki odakerülne, az már ott is maradna, vagy nem húzná sokáig. Ez már a társadalom legalja, az ilyen egyéneket ki kellene rekeszteni belőle végérvényesen. Persze ezt minden visszaeső bűnözővel így kellene az egész világon.
  • kokenybt #2
    Van egy magyar mondás ami a kutyáról és a szalonnáról szól.
  • Tetsuo #1
    "Már 15 alkalommal volt büntetve."
    Nehany szaz evvel ezelott, - ha eltekintunk attol, hogy akkor meg nem volt telefon :) - maximum 2x lett volna ilyenert buntetve, ugyanis mar nem lenne keze.