Berta Sándor

Hatalmas kínai beruházásra készül a Samsung

Hivatalosan is megkezdődött Xi'anban a dél-koreai cég legújabb memóriagyártó üzemének az építése. Az összesen 7 milliárd dollár értékű beruházás a legnagyobb kínai projekt a Samsung történetében.

A program első szakaszában a vállalat 2,3 milliárd dollárt fektet be, később a teljes összeg eléri majd a 7 milliárd dollárt. A Samsung China Semiconductor Komplex a tervek alapján 2014-re éri el a 100 százalékos termelési kapacitását és az üzemben 10 nanométeres technológiával fogják készíteni a NAND flashmemória-chipeket. A dél-koreai vezetők azért választották Xi'ant, mert a város egy elektronikai technológiai régió központjában fekszik ahol minden szükséges feltétel adott egy korszerű gyár felépítéséhez, illetve működtetéséhez. A helyi szakemberek jól képzettek, s egyaránt hatékonyan alkalmazhatók a kutatás-fejlesztésben és a gyártásban.

Xi'an régióban összesen 37 egyetem és 3000 kutatóközpont található, utóbbiak többségében IT-technológiákkal foglalkoznak. A Samsung egy külön program keretében több helyi egyetemmel is együttműködési megállapodást kötött. Ennek köszönhetően a legtehetségesebb diákok a helyi gyárakban szerezhetnek gyakorlatot és helyezkedhetnek el. A Xi'anban készülő gyáregység segítségével a konszern biztosíthatja, hogy globális gyártási hálózata kiegyensúlyozottan működjön. A beruházás hozzájárulhat a tapasztalatcseréhez és több beszállító is követheti a vállalat példáját, ami pedig a helyi szakembereknek új munkahelyeket jelent.

Li Keqiang, a Kínai Népköztársaság állami tanácsának vezetőhelyettese külön levélben üdvözölte a beruházást és kiemelte, hogy a projektnek köszönhetően - különösen az IT-ágazatban - erősödhet a két ország kapcsolata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!