Napi Online

Bírságot sóztak a Google nyakába

A Google beleegyezett abba, hogy 22,5 millió dollárt fizessen, amiért állítólag kijátszotta az Apple Safari böngészőjének adatvédelmi beállításait - közölte az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC).

Az FTC eddigi gyakorlata során még sohasem szabott ki ekkora bírságot, a Google ugyanakkor nem ismerte el felelősségét. A kifizetendő összeg eltörpül a cégnek a második negyedévben jelentett, 12,21 milliárd dolláros bevétele mellett. A csütörtökön bejelentett megállapodással lezárult az a vizsgálat, amelyet a bizottság indított a Google ellen. A világ legnagyobb internetes keresőjét üzemeltető cégét azzal vádolták meg, hogy "cookie"-k segítségével nyomon követte a Safari böngészőt használó iPad- és iPhone-felhasználókat, holott azok a beállításaikkal ezt meg kívánták megakadályozni (A "cookie" olyan kód, amelyet az interneten felkeresett szerver helyez el a kereső számítógépen.)

Az internetes keresőcég az adatvédelmi beállítások megkerülésével megszegte az FTC-nek a felhasználók hozzájárulását előíró rendeletét, amelyet a bizottság 2011-ben hozott meg a Google azóta megszűnt közösségi hálózatával, a Buzz-zal kapcsolatban. A Google és a Facebook - a világ legnagyobb közösségi portája - tavaly beleegyezett abba, hogy két évtizeden át auditálhassák, megsértik-e a fogyasztók adatvédelmi beállításait. Erről az után döntöttek, hogy FTC megállapította: mindkét cég ezek kijátszására törekszik.

A Google ellen mind az FTC, mind az Európai Unió hatóságai trösztellenes vizsgálatot folytnak, mert a céget azzal vádolták meg, hogy manipulálja a keresési eredményeket, és azokban a saját termékeit részesíti előnyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!