Berta Sándor

Hordozható számítógépes rendszer pilótáknak

A Raytheon amerikai hadiipari konszern egy olyan hordozható számítógépes rendszert mutatott be, amely információval láthatja el a pilótákat, ha el kell hagyniuk a repülőgépeiket.

A cég 4,7 millió dolláros megrendelést kapott az amerikai hadseregtől az Air Soldier Systems kifejlesztésére és legyártására. A rendszer egy sisakba beépített kijelzőből, egy hordozható számítógépből és egy azzal összekötött képernyőből, valamint három további alkatrészből áll. Ezek közül az első hármat fejleszti ki a Raytheon. A pilóták ezek által minden fontos információhoz hozzájutnak a pilótafülkében és azon kívül egyaránt (hol vannak a célpontok, hol tartózkodnak a saját egységeik stb.).

A miniatűr számítógép és a hozzá kapcsolódó kijelző egyaránt akkorák, mint egy okostelefon, így akár az egyenruha zsebeiben is elférnek. A gép operációs rendszere a Windows 7. Ugyan az utóbbi miatt a pilóták nem férhetnek hozzá a repülési műszerekhez vagy a fegyverekhez, de a térképfunkciókhoz és a rádióhoz igen. A három eszköz egyelőre kábelekkel van összekötve, de a cég már dolgozik a vezeték nélküli kapcsolaton.

Bár a rendszer jelenleg helikopterpilótáknak készül, de később elvileg elérhető lesz a repülőgéppilóták számára is. A cél az, hogy a légtérben harcolók a jelenleginél jobb áttekintést kaphassanak a harctéri eseményekről. A hivatalos indoklás szerint az ilyen rendszerekre azért van szükség, mert a korszerű háború keretében is előfordul, hogy egy pilótának el kell hagynia a helikopterét, az információkról azonban ilyen esetekben sem mondhat le. A Raytheon a rendszert a Farnborough International Airshow keretében mutatja be, a nemzetközi kiállítás július 15-ig tart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Ez volt az a program amikor jopar eve windows ce-s pda-kat adtak a katonaknak. Jo otlet, de valojaban csak egy sima gyari pda/telefon, ami kapott egy utesallo burkolatot, vagy jelen esetben egy gyari utesallo pda, barnara festve. Azon kivul, hogy a kinaiak gyartjak az usa szamara, remelhetoleg legalabb kakaobiztos. Az ara legalabbis az. A sisakrol csak annyit, hogy vagy a modell kicsi, vagy a sisak nagy, esetleg csak nem sikerult megfelelo meretre miniaturizalni a kijelzo hardveret. Szerintem ebben a google picit elorebb jar, olyan 15-20 evvel.