SG.hu

AutoCAD rajzokat lopó férget talált az ESET

AutoCAD rajzokat lopó, ipari kémkedésre specializálódott kártevőt lepleztek le az ESET víruskutatói.

A cég közleménye szerint a felfedezett kártevőt AutoCAD rajzállományok ellopására, illetve továbbítására fejlesztették ki. Az ESET víruslabor munkatársai a perui adatokban jelentős eltéréseket észleltek. A begyűjtött mintákból egyértelműen sikerült azonosítani, hogy az ACAD/Medre. A féreg a számítógépes tervezés egyik legismertebb eszközének, a Magyarországon is széles körben használt AutoCAD rajzállományok ellopására, illetve ezek e-mailben Kínába való továbbküldésére jött létre. Az ESET kutatói felvették a kapcsolatot az ügyben érintett Tencent nevű kínai internetszolgáltatóval, a kínai CERT-tel (Chinese National Computer Virus Emergency Response Center) és magával az AutoDesk céggel is, aki az AutoCAD programot fejlesztette és forgalmazza. A vizsgálatok szerint több tízezer rajzot sikerült már a kártevőnek ellopnia, ezek döntő többsége perui számítógépekről került illetéktelen kezekbe.

"Először az tűnt fel, hogy az ACAD/Medre.A AutoCAD-es rajzokat próbál meg küldözgetni egy kínai szolgáltató 163.com című oldalára, ami egyértelműen egy súlyos ipari kémkedés gyanúját veti fel. A fertőzött gépeken az AutoCAD 14.0 és 19.2 közötti verzió használata (AutoCAD 2000-től egészen az AutoCAD 2015-ig) esetén, a kártevő a kínai szerverekre továbbítja minden egyes újonnan létrehozott .DWG kiterjesztésű rajzállományt. Maga a fertőzés az AutoLISP acad.lsp indítóállományát támadja meg. Mondani sem kell, ez a módszer a szellemi termékek létrehozói és jogos tulajdonosai számára milyen kellemetlen, de tovább gondolva a szabadalmi eljárások intézése kapcsán is okozhat komoly problémát az, ha még a termelés megkezdése előtt a bűnözők hozzáférhetnek különféle, akár stratégiai fontosságú tervekhez. Az sem elképzelhetetlen, hogy az eredeti szellemi tulajdonosok helyett majd a jogbitorló tolvajok fognak elsőként a szabadalmi hivatalhoz fordulni" - nyilatkozta Righard Zwienenberg, az ESET főmunkatársa.


Az ESET folyamatosan kapcsolatban áll a perui hatóságokkal a további nyomozás segítésében. Bár a kimutatásban nem szerepel Magyarország, itthon is érdemes résen lenni, hiszen a vírusok nem állnak meg az országhatároknál, és az AutoCAD termékei hazánkban is népszerűek. "Egy ilyen incidens az ipar minden területen beláthatatlan károkat okozhat" - emelte ki az eset kapcsán Béres Péter, az ESET termékeit Magyarországon képviselő Sicontact Kft. vezető IT tanácsadója. A gépek ellenőrzése során a vírusirtó használata mellett árulkodó jel lehet az is, hogy a rajzállományokat tartalmazó mappáinkban "acad.fas" illetve "cad.fas" nevű állományokat találunk.

Juraj Malcho, az ESET kutatási igazgatója szerint erősen gyanítható, hogy az említett kártevő kifejezetten ipari kémkedés céljából hozták létre, és igen fontos, hogy a további károkozást mihamarabb megakadályozzák. Szerencsére az említett partnerek - a Tencent ISP, a kínai CERT valamint az AutoDesk is mindent megtettek az incidens részletes tisztázása, és a kártékony weboldalak lekapcsolása érdekében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!