Berta Sándor

A Microsoft elgondolkodott a Nokia felvásárlásán

A The Register birtokába jutott információkból kiderült, hogy tavaly az amerikai konszern valóban elgondolkozott a finn mobiltelefon-gyártó részleges vagy teljes felvásárlásán.

A brit IT-lap arról írt, hogy a tengerentúli óriáscég 2011 végén hozzáférhetett a finn vállalat belső üzleti dokumentumaihoz. A redmondi társaság azt vizsgálta, hogy kifizetődő lenne-e számára a Nokia teljes vagy részleges megvásárlása. Végül az üzlet meghiúsult, mert a Microsoft vezetői elvetették az ötletet. Úgy ítélték meg ugyanis, hogy a stratégiai szövetséges nem éri meg a befektetést. A konszern számára az tűnt volna ésszerűnek, hogy az esetleges felvásárlás után a Nokiából is létrehoz egy önálló részleget éppúgy, ahogy az Xbox fejlesztői csoportja esetében is tette. Viszont a finn cégért túl sokat kellett volna fizetni, ezért a redmondi társaság úgy döntött, hogy egyelőre lemond a tranzakcióról és az csak akkor kerül ismét előtérbe, ha a Nokia pénzügyi tartalékai tovább csökkennek. Akkor ugyanis olcsóbban hozzájuthat az őt érdeklő részlegekhez.

A Microsoft számára nem csak a finn fejlesztők lehetnének értékesek, hanem a mobiltelefon-gyártó birtokában lévő szabadalmak is, amelyek egyrészt jól jöhetnének az esetleges szabadalmi perekben, másrészt innovatívabb készülékeket tervezhetne.

A két piaci szereplő tavaly februárban kötött stratégiai szövetséget egymással. A Microsoft arra számított, hogy az együttműködés segíti a Windows Phone operációs rendszer elterjedését a Nokia hardverfejlesztési és nyelvi támogatás terén szerzett tapasztalatainak köszönhetően. A Microsoft, mint lehetséges vevőjelölt már 2011 nyarán is felmerült. Az elgondolás szerint az amerikai konszern megszerezné a telefongyártó részleget, míg a Nokia lényegében egy kutató-fejlesztő vállalttá alakulna át. Tomi Ahonen, a finn cég korábbi vezetője idén márciusban úgy nyilatkozott, hogy a Microsoft-szövetség megöli a Nokiát és óriási hiba volt a Windows Phone alkalmazása, a platformnak ugyanis nincs jövője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #5
    Maximálisan igazad van, a volt vezetés a főbűnös, a MS kényszerházasság már csak következmény ugyanakkor a MS pénze nélkül talán már csődben lenne a Nokia.
  • figure85 #4
    Én is elgondolkodtam, hogy megveszem az pl, Apple-t, de aztán ránéztem a pénztárcámra, és rájöttem, hogy maximum két zsemlét és egy túrorudira telik.
  • Major #3
    Miért a Yahoo-t is megakarta venni. Akkor is biztos belső emberek tornázták le a részvények árát (Ma már annyit se ér). Az, hogy elgondolkoztak a cég megvételén az semmit sem jelent, a többi állításod pedig pusztán spekuláció.
  • Major #2
    A volt vezető miért nem arról nyilatkozik, hogy-hogy sikerült csődbe vinnie a céget. Ha minden jól alakult volna és tovább növekedtek volna a bevételek, akkor szóba se került volna a kizárólagos Microsoft partnerség. Mivel, későn kapcsoltak elszaladt mellettük a piac, nem volt mit tenni csak valamilyen új alternatíva. Késői belépőként egy amúgy is zsúfolt Androidos piacra, az egyenlő lett volna a cég halálos ítéletével. Bár, akkor valószínűleg az MS fel is vásárolta volna és most lehet hogy Xbox Phone néven adnának ki készülékeket.
  • sanyicks #1
    hogy is volt az amikor pár hónapja a microsoft fanboyok hülyézték azokat akik aztmondták hogy el(l)oppal és a részvények letornászásával a nokia olcsó megvételére mehet az m$? :D
    De úgy néz ki, még olcsóbban akarják :)