MTI

A magyar gazdaság kitörési pontja lehet az elektronika

A magyar gazdaság számára az elektronikai ipar fejlesztése kitörési pont lehet, mert ebben az ágazatban viszonylag kevés tőkebefektetéssel jelentős számú munkahelyet lehet létrehozni - mondta Havas István, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke kedden Budapesten újságírók előtt.

Havas István az érdekképviselet által rendezett "A jövő húzóágazata - fókuszban az elektronika" című konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon az elektronikai ipar éves szinten a GDP 3,5 százalékát teszi ki, de hozzávéve az áttételes hatást is, ez az arány 8-10 százalék is lehet járműelektronika nélkül. Az ágazat a magyar export egyharmadát fedi le, és mintegy 100 ezer család megélhetését biztosítja. Az iparág képes arra, hogy a válsághoz alkalmazkodjon, ellenállóképességét mutatja a növekedési mutatója - mondta Havas István.

Ábrahám László, a NI Hungary ügyvezető igazgatója, az AmCham Elektronikai Gyártók Bizottságának elnöke hiányolta, hogy a kormány nem szerepelteti az Új Széchenyi Tervben az elektronikai ipart, holott a betanított munkástól a legkvalifikáltabb szakemberekig képes foglalkoztatni embereket. Cégére hivatkozva kijelentette: a tudásbázis kiépítés olyan kincs, amely a biztos jövőt alapozza meg. Az AmCham Elektronikai Gyártók Bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy erősíteni kell az iparág és az oktatás közötti együttműködést.

Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a kormány az elektronikai iparág számára is fontos kutatás-fejlesztést az adórendszeren keresztül ösztönzi. Bukvai Károly, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnökének főtanácsadója kiemelte, hogy Magyarországon a fogyasztói elektronika és az orvosi elektronika jó referenciákkal rendelkezik, és az AmCham szakmai munkacsoportjának ülésén részt vevő állandó HITA-meghívott rendszeresen továbbítja a befektetetés ösztönzésre vonatkozó észrevételeket a kormány illetékesei felé.

Hetényi Márk, az AmCham igazgatótanácsi tagja hangsúlyozta: az innováció az egész elektronikai termelési folyamatba beépül, és hozzájárul a költséghatékonyság megvalósításához. Az export termékek szélességét mutató nemzetközi komplexitás-index alapján Magyarország a 14. helyen áll - tette hozzá Hetényi Márk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    A magyar gazdasagnak tobb kitoresi pontja is lehetne es lehetett is volna... de a magyar gazdasag tervszeruen ossze fog omlani. Tesznek rola sokan...