MTI

A távközlési adó maximuma idén havi 400, illetve 1400 forint lehet

A távközlési adó maximuma idén havi 400, illetve 1400 forint lehet az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságában illetve a költségvetési és számvevőszéki bizottságában csütörtökön elfogadott módosító javaslat szerint.

Mindkét bizottság tagjai egyhangúlag fogadták el a gazdasági bizottság módosító javaslatát, amely szerint 2012-ben a hívószámról indított hívások, küldött üzenetek utáni fizetendő adó havi összege magánszemély előfizetőnél nem lehet több 400 forintnál, nem magánszemély esetén pedig 1.400 forintnál. A jövő évi távközlési adó a korábban beterjesztettel azonos marad, így 2013-tól magánszemély esetén havi maximum 700, nem magánszemély esetén maximum havi 2500 forint.

Ugyancsak egyhangúlag fogadta el a két bizottság azt a módosító javaslatot, amely szerint a kiszámlázást követő második hónapban válik esedékessé a távközlési adó befizetése, azaz a júliusi számlát nem augusztusban, hanem szeptemberben kell befizetni. A két bizottság elvetette Babák Mihály (Fidesz) módosító javaslatát, amelyben a képviselő azt javasolta, hogy az áfa-törvény tegye lehetővé, hogy a kkv-szektorhoz tartozó vállalkozásoknál az alanyi adómentesség 5 millió forintról 6,5 millióra emelkedjen. Mivel a módosító javaslat megkapta az egyharmados támogatást, így az a plenáris ülés elé kerülhet.

A szocialista képviselők által benyújtott módosító javaslatokat a bizottságok elvetették, mivel azok még a képviselők szavazatainak egyharmadát sem kapták meg, így azok a plenáris ülés elé nem kerülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szgege #4
    Magas szintről itt nem lehet beszélni,hiszen ezen emberek többsége nem a civil életben szerzett tapasztalatot(az nem is volt nekik :) léhűtő mind),hanem a politikai életben szerezte vagyonát(lopta).Lásd Simicska,Lázár,Orbán és társai.Az a durva az egészben ,hogy akármelyik gennygombócra rákeresel mindig előbukkan valami korrupció vagy egyéb mocskos ügylet. Ezért kell a mentelmi jog.
    A nevetséges az egészben,hogy olyan embereket pakolnak be ,ami már szánalmas. Ősöm szakrendelőbe dolgozik,kinyomták az eddig gazdasági igazgatót és helyette egy szakvizsga nélküli párt katonát raktak be,csak tudnám hogy ez milyen szakmai tapasztalat??ez egy nagy nulla. S egy ilyen pozíció miért is politikai érdekeltségű?? Az igazgató azért úszta meg,mert behódolt nekik,magyarul segget nyalt. Az így összehozott karrier szerintetek tud bármilyen eredményes munkát eredményezni? Mert szerintem nem,ugyanis nem a tudáson alapszik,hanem az érdekeken és kapcsolatokon.
  • nyalógép #3
    Nem örvendezni kellene inkább?
  • Tetsuo #2
    Kapkodnak osszevissza, brusszeli segget nyalva.
  • Garfield #1
    Magas szintű jogalkotásról tanúskodik, hogy már most hozzányúlnak...