MTI

A Jobbik figyelné a távközlési adó áthárítását

A Jobbik a távközlési adóval kapcsolatban olyan monitoringrendszer kiépítését sürgeti, amely képes kiszűrni, ha a szolgáltatók áthárítják a terhet a lakosságra - közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

A politikus közleménye szerint a Jobbik elutasítja azt az "álszent kormányzati indoklást", hogy az erős verseny megakadályozza majd az adók áthárítását, és egy olyan ellenőrző, monitoringrendszer azonnali kiépítését sürgeti, amely akár hétről hétre képes mérni a díjtétel-emeléseket, s azonnal kiszűrni, ha az érintett óriáscégek kibújnának saját fizetési kötelezettségeik alól. Z. Kárpát Dániel közleményében emlékeztet arra, hogy bár a kormány szándékai szerint a távközlési adót az ágazat három nagy cége vállalja majd, azóta közülük ketten is jelezték, hogy "minden pironkodás nélkül" áthárítják ügyfeleikre azt az adót, amit nekik kellene fizetniük.

Az áthárítás nagy része az egyszerű polgárokon és a munkahelyek többségét biztosító kisvállalkozókon csapódhat le, "erős a gyanú", hogy az ágazat nagyobb szolgáltatói a rájuk kivetett adó teljes egészét még ebben az évben ki tudják fizettetni előfizetőikkel. Az ellenzéki képviselő felhívja a figyelmet arra, hogy a napokban az egyik legnagyobb, korábban magyar tulajdonú távközlési cég jelentette be, "kedvezőtlen piaci folyamatok" miatt szeptemberi, illetve októberi hatállyal módosítja díjszabását, s bár a cég kommunikációja szerint ez nem az új távközlési adó áthárítását jelenti, az időzítés ismeretében nehéz elképzelni, hogy az emelésben nincs szerepe a kormányzat újabb megszorító lépésének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szgege #27
    A másik dolog ami baromi nagy szemétség az egészben,hogy fűnek-fának ész nélkül hitelt adtak és ezekután semmi felelősséget se vállaltak. Talán esetleg nem kellett volna olyan hiteleket kiadni,ami látható volt hogy nem bírja majd az illető kifizetni. Majd a többi ember fizeti meg ennek az árát,mert ugye ha a bank bajba kerül majd állambácsi besegít.............. Menjenek a p.....ba!
  • szgege #26
    Elolvasva a hozzászólásokat,részemről de ahogy látom más se eszi be ezt a szöveget a bankoknál hogy ekkora vesztességet termeltek. Azt szintén nem hiszem el,hogy egyes banki magas beosztású emberkék lemondanának drága kocsijaikról és egyéb szép magas béreikről.Halottam már pár érdekes dolgot biztosítókról is,hogy megy az alul dolgozók bérezése....
    Azért amit Petko a 11-es hozzászólásban (1. pont),van benne igazság. Kétve hiszem,hogy a bankok nem tettek ez ellen megfelelő lépéseket.
  • Tetsuo #25
    Valamit (mar megint) felreertettel. Nem allitotta senki, hogy attol fugg a hitelessege, hogy milyen nyelven van.
    Azert nezzel bele. ;)
  • mrzed001 #24
    Valamit nagyon benézel. Amit én írtam nem devizából, hanem KIZÁRÓLAG CHF-ből eredő számok.
    Igen vicces lenne, ha a CHF hitelezésbe bele akarnád keverni a bankba betett jelentős EUR mennyiségeket, gondolom nem kell magyaráznom, miért.

    Ami a Gyurcsány névre hallgató bábot illeti, a mögötte állókra (bankárkormány) kell figyelni.
    Ami az MNB-t illeti (az offshore lovagokat), hááát ... azok után hogy '90-ben elherdálták a teljes aranytartalékunkat, dollárt vettek rajta, ami amúgy tök egyértelmű volt, hogy bukni fog ... majd erre mikor rájöttek és már elvesztette értéke harmadát, gyorsan vettek eurót ... úgyhogy mára az az arany több mint 2x-esét érné ...
    Szerinted, normális az ilyen?
    És ha nem tudnád, az MNB nem fogadhat el utasítást senkitől (magyar államtól se) ... kivéve az EKB.
    Ja, hát ez természetes, miért ne, hisz részesei vagyunk az EUR övezetnek ... ja várj, mégse.
  • Komolytalan #23
    "A forint elszállására pedig állandóan figyelmeztették Gyurcsányt és MNB-t."
    Gyurcsányt fölösleges, mert hülye a témához. MNB-t meg ha figyelmeztetni kell akkor régen rossz, hiszen ott elvileg olyanok ülnek, akinek súlyos aranyrögökkel fizetünk azért, hogy ők legyenek a legokosabbak.

    Azt meg hogy ki mit csinált direkt meg véletlenül azt pont lesz.rom. Az ég világon semmit se változtat azon, hogy egy bank jellemzően nem szerencsevadász technikát folytat, ha a hitelei finanszírozásáról van szó. Vagyis nem kezdi el masszívan más devizanemen finanszírozni a kiadott hiteleit, mivel az fölösleges kockázat - a bankközi és lakossági hitelek kamatai közötti különbségen, illetve deviza esetén az ügyesen megválasztott vétel időpontjával simán jól tud keresni. Nem kell olyan meredek manőverekbe fognia, hogy forint betétből finanszíroz deviza hitelt, és az vagy bejön 8 év múlva vagy nem, ha azzal is jól tud keresni (azonnal), hogy a 10-i törlesztés árfolyamánál olcsóbban veszi meg az előző hónap folyamán (vagy még régebben) a szükséges deviza mennyiséget. A deviza alapú hiteleken a legnagyobb nyereség a bankok számára pont ebből adódott - az ügyfél nem törleszthetett devizában, a bank meg akkor tudott devizát venni, amikor olcsó volt.
  • Komolytalan #22
    Attól hogy angol nyelvű, még lehet orbitális baromság.
  • Komolytalan #21
    Ezt szerintem benézted, mert 2006 dec 31-én, devizában az általad kedvelt 4 szám:
    Ügyfelekkel szembeni követelések: 778Mrd
    Hitelintézetekkel szembeni: 124Mrd
    A források pedig:
    Ügyfelekkel szembeni: 345
    Hitelintézetekkel szembeni: 326
    Vagyis 902Mrd vs 671 Mrd, azaz 25% az, amely nem deviza hitelből/betétből ment.

    Persze mindez elég durva egyszerűsítés, de hát még így se működik a dolog, bármennyire szeretnéd.
  • Tetsuo #20
    Na ja, teljesen komolytalan.
  • Tetsuo #19
    Egy dokumentumfilm a bankok mukodeserol. (Angol nyelvu.)
  • mrzed001 #18
    Most 70%
    Na és mi volt a helyzet mondjuk 2006-ban, a devhitelezés aranykorában ?

    CHF:
    hitel ügyfeleknek: 522
    Betét, swap meg minden: -134
    Különbség: 388
    Ez bizony azt jelenti, hogy mindössze 25% ment ténylegesen CHF-ből, a többi bizony forint volt.
    És ha megnézed a számokat, akkor bizony azt látod, hogy durván túlhitelezték magukat, az utolsó petákjukat is kihelyezték.

    A forint elszállására pedig állandóan figyelmeztették Gyurcsányt és MNB-t.
    Ha jól emlékszem az első durva figyelmeztetésre az volt a válasz, hogy 25 bázispontot emeltek a marhák csakazértis.
    És tudjuk kik hintáztatták (Soros és pribékjei), majd döntötték be a forintot. Máshol elég nagy felháborodást keltett (na nem itt), ahogy shortolták a forintot és ellene spekuláltak. Izraellel hasonlóan kekeckedők pl fura halált szoktak halni.

    Valamint, amikor mintha kezdett volna talpra állni a forint Viktor császár beiktatását követően, emlékszel-e, hogy mi történt, hogy eset egy nap alatt 20-at az EUR-al szemben ? Ha esetleg nem, súgok egy szót: államcsőd (na nem volt persze)
    Sőt, egy igen érdekes cikket olvastam nemrég, hogy Viktor-Matolcsy ezt direkt csinálja ám, így garantálva, hogy a forint ne erősödjön túl, ezért áll ilyen esetekben mindig ki egyikük valami marhasággal ami visszagyengíti a forintot. És hogy is mondta Matolcsy: tele van a fiókja további (ilyen) tervekkel

    "Több dolgok vannak a földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes"