SG.hu·

Mindenkinek vonalkódot kellene kapnia?

Meglehetősen érdekes és provokatív felvetéssel állt elő Elizabeth Moon amerikai írónő, akinek a nevéhez elsősorban sci-fi művek köthetők.

A BBC egyik adása azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy vajon milyen lesz a jövő háborúja? Ennek a műsornak volt az egyik vendége Elizabeth Moon. Minden vendégnek egy perce volt arra, hogy elmondja a témával kapcsolatos véleményét. Az amerikai sci-fi szerző úgy vélte, hogy minden embernek vonalkódot vagy azonosítóchipet kellene kapnia, így ugyanis elkerülhetők lennének a jövő háborúiban az esetleges civil áldozatok. Szerinte ez a megoldás alkalmas lenne a katonák egyértelmű azonosítására is és sokkal könnyebben felderíthetők lennének azok a katonák is, akik a konfliktus során polgári személyekre lőttek. A vonalkódokat rátetoválnák az emberek bőrére, míg az azonosítóchipeket beültetnék a bőr alá.

Moon szerint egy tetovált vonalkód vagy chip segítségével mindenkit gyorsan és 100 százalékos biztonsággal lehetne azonosítani. Elegendő lenne csak egy szkennert tartani a vonalkód vagy a chip fölé, s az eltárolt információk máris lekérdezhetővé válnának. Ennek a megoldásnak egyértelműek lennének az előnyei egy háborúban. "Így elkerülhetőek lennének az azonosítási hibák, amelyek az ártatlan emberek halálához vezethetnek. A fegyverek feljegyeznék, hogy milyen lőszerrel és mely célokra lőtt egy katona, ezáltal könnyen nyomon lehetne követni a fegyveresek harctéri tevékenységét. Az elrejtőzés vagy a másokkal való összetévesztés lehetősége egyaránt lehetetlenné válna, s egyszerűbben meg lehetne állapítani a hibázók felelősséget, akár azonnal, akár később is" - jelentette ki az egykor tengerészgyalogosként szolgáló írónő.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mizar12012. 06. 01.. 18:16||#13
Éppen annyi esze van mint egy átlag amerikainak: -se több se kevesebb.
© Merces2012. 06. 01.. 09:11||#12
..az azonositók hiánya legfeljebb arra jó hogy felkeltsd vele a hatóságok figyelmét te......
© Mardekár2012. 05. 31.. 16:33||#11
Teljesen mindegy, hogy mivel és hogyan azonosítanak, hogyha az adatokat tároló szerveren beírják, hogy te öltél meg ötven civilt. Szóval úgy gáz az egész ahogy van 😛
© Hirvaer2012. 05. 31.. 12:26||#10
Csinálok én magamnak vonalkódot a boxiba igénytelenebb napjaimon...
-1
© gombabácsi2012. 05. 30.. 22:56||#9
egy 2000 éves könyvben ezt már leírták: senki se adhasson vagy vehessen akin nincs rajta a fenevad száma, vagy a homlokán vagy a kezén
+1
© uniu2012. 05. 30.. 18:48||#8
Kíváncsi lennék, hogy a zsidó származású hivatásos rettegõk mit szólnának a tetoválós ötlethez, ami már a 30-as években is divat volt...
+1
© hammerjoe2012. 05. 30.. 12:54||#7
A jó anyjára tetováljon vonalkódot, meg ültessen chipet, ne belém!! Milyen jogon? És ha én nem járulok hozzá? Akkor erõszakkal csinálnák meg? Bravo emberi jogok!!! Egyébként itthon már majdnem itt tartunk!! Nem a véletlen mûve az állami mobil kommunikáció gõzerõvel való fejlesztése, és a chipes személyi+jogsi+útlevél "3 az egyben" kombó! Azonnal bemérhetõvé válunk!!
Visszatérve a cikkre. De hát mit is várunk az írónõtõl, hiszen amerikai. Ráadásul kockafejû volt!! Ez mindent megmagyaráz....Ilyen aggyal, még az utcára sem engedném le kísérõ nélkül, és a zsebben készenlétben legyen egy 10-es fecsiben seduxen+pipolphen kombó!!! <#mf1>
© precision2012. 05. 30.. 12:03||#6
a vonalkódot "kivágják" magukból, lézerrel eltávolítják
a chipet kiszedik
az írisz scannelés ellen kontaktlencsét viselnek
az ujjperceket szétégetik, nem lehet ujjlenyomatot venni

szóval ezek mind-mind kijátszható azonosítási módszerek

talán a dns/teljesen egyéni géntérkép kombóval lehetne megoldani a dolgot, de ma már egy hajszálból embert tudnak klónozni, nem hiszem, hogy ez is gondot okozna

szóval ennyi 😊 amúgy is egy hülye ötlet, azon kívül, hogy aki akarná az úgy is ki tudná játszani a dolgot
-1
© Annorax2012. 05. 30.. 11:24||#5
És hova tetoválnák a vonalkódot? A homlokára? És hogy mûködne ez? A fegyver beszkennelné a vonalkódot és csak utána engedélyezné a lövést?
Próbálok rájönni az értelmére, de szerintem ez elég beteges ötlet.
© god252012. 05. 30.. 10:54||#4
A nagytestvér úgy is lát mindent. A seggelyukába kell chippet rakni