SG.hu·

Függőségbe hoznák maguktól fogyasztóikat a tech-cégek

Régebben sportolás közben mindenki zenét hallgatott az iPodján. Vagy ha akadt egy üres perce az irodában, rávetette magát a windowsos PC-jén futó Google-ra, hogy megtudja, mik a legfrissebb fejlemények a celebek világában. Esetleg írt valamit a Facebook üzenőfalára. Vacsora után pedig megnézett egy netflixes dvd-t, vagy elmerült egy, az Amazontól aznap érkezett letehetetlen könyv olvasásában. Ez a szemléletmód, amelyen belül minden gyártónak és minden eszköznek önálló szerepe volt, egészen 2011-ig általánosnak számított.

A legnagyobb tech cégek azonban többé már nem elégednek meg azzal, hogy valamiféle tartalommal hozzájárulnak az egyes napszakok tevékenységeihez. El akarják törölni a határokat, és ugyanarra törekszenek, mint a többiek: ki akarják sajátítani a felhasználók minden ébren töltött pillanatát. Az új stratégiának megfelelően először eszközt építenek, eladják azt a felhasználóknak, azután eladnak hozzá különböző tartalmakat, hogy legyen mivel szórakoznia. (És persze ezekhez olykor bőven társul hirdetés is.)

A Google nemrégiben adott hírt arról, hogy készül az első "saját márkás" - alapvetően zenetovábbításra szolgáló - otthoni szórakoztató eszköze. Bár ez igen távolinak tűnik a cég fő profiljától - az internetes keresés és a reklám világától -, de kiválóan illeszkedik az iparág egészére jellemző trendbe: mindegyik technológiai vállalat azt szeretné, ha egész álló nap az ő eszközeik szolgáltatásait élveznék a felhasználók. "Ennek a jelenségnek semmi köze a márkákhoz, az eszközökhöz vagy platformokhoz - mondta a The New York Timesnak Michael Gartenberg, a Gartner elemzője. - Az ötlet lényege sokkal inkább az ökoszisztéma: a felhasználókat, amennyire csak lehet, hozzá kell kötni ehhez az ökoszisztémához, és saját tartalmat kínálva nekik lényegében be lehet zárni őket a rendszerbe."

Így például a Facebook - mivel felhasználóinak fele mobileszközökről éri el a közösségi oldal szolgáltatásait - megtette tapogatózó lépéseit az okostelefonok felé, és kijelentette, szándékában áll cégszinten is még határozottabban elmozdulni ebbe az irányba. Az Apple, amely egykor csupán számítógépgyártó volt, ma már profitjának legnagyobb részére a mobileszközökből tesz szert, és olyan televízió gondolatával kacérkodik, amelyen az iTunesról származó tartalom futna.

Jól illik ebbe a sorba az Amazon is: miután elkészült a Kindle Fire táblagéppel, már arról folynak a találgatások, hogy egy Kindle Phone kifejlesztése következik. Ezt látszik alátámasztani egy személyi hír is: Brandon Watson, aki a Microsoftnál igazgatóként a Windows Phone fejlesztéseit irányította, átigazolt az Amazonhoz. Mint közölte, ez egy olyan nagy lehetőség volt számára - részletekbe nem bocsátkozott -, amelyet egyszerűen nem lehetett kihagyni. A Microsoft - amely azért fűzte szorosabbra a kapcsolatait a Nokiával, hogy ismét meghatározó szereplője legyen a telefonszoftver-piacnak - ugyanakkor több millió otthonban van jelen a szórakoztató funkciót betöltő Xboxával.

Az új Google-eszköz bejelentésének híre épp akkor érkezett, amikor a keresőóriás lezárni készül a Motorola Mobility 12,5 milliárd dolláros felvásárlását, közvetlen irányítást szerezve ezáltal egy olyan vállalatban, amelyik az ő Android operációsrendszer-platformjára épít - és ezzel vélhetően a platform hatókörzetének kitágítására is lehetősége nyílik.

E vállalatok egyike sem szereti felfedni, hogy mit tervez a jövőre. (Sőt az Amazon még arról sem nyilatkozik, hogy mi történt a közelmúltban - pedig sokan lennének kíváncsiak rá, hány darabot értékesítettek a Kindle Firesből.) A Google-eszközről szóló hírek is csak azt követően váltak nyilvánossá, hogy egy blogger rátalált egy erről szóló feljegyzésre az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottságnál (Federal Communications Commission - FCC). A cégek személyzeti politikája ugyanakkor sok mindent elárul. Álláshirdetéseik között szép számmal szerepelnek ugyan a különböző szoftvereseknek szóló ajánlatok, de tömeges kereslet inkább villamosmérnökök és hardvertervezők iránt mutatkozik. A Google-nél mindez annak a szükségességét is jelzi, hogy létrehozza termékeinek hordozható verzióit: a Facebookhoz hasonlóan a Google sem engedheti meg magának, hogy lemaradjon a mobilfejlesztésekben.

Az egymással összehangolt rendszerek eljövetele előtt a szórakoztatóipari cégek vezetői behálózott otthonokról és konvergenciáról zagyváltak mindenfélét, szinte vég nélkül. Megpróbálták elérni, hogy mindez megvalósuljon, de egyiküknek sem volt egy fia olyan hardvere - és tartalma -, amelyet zökkenőmentesen egymáshoz lehetett volna illeszteni. Az úttörő - és talán az ihletadó - ezen a területen Steven Jobs, a korábbi Apple-vezérigazgató volt, akinek olyan egyszerűnek tűnő eszközök megalkotása köszönhető, mint amilyen az iPad és az iPhone. Jobs filozófiája akár a következőképpen is összefoglalható: álmodj meg valamit, készítsd el hozzá a megfelelő szoftvert, szervezd ki a gyártást, értékesítsd prémiumtermékként, és figyeld, hogyan válik a céged a földkerekség legértékesebb vállalatává.

Ugyanakkor a technológiai "roncstemető" tele van azoknak a cégeknek az eszközeivel, amelyek megpróbáltak ellesni valamit az Apple-féle varázslatból. Erről - a táblagépekkel szerzett keserves tapasztalataikról - az RIM, a HTC vagy a Hewlett-Packard vezetői sokat tudnának mesélni... De még ha eredményesnek bizonyul is egy termék, akkor is kerülhet homokszem a gépezetbe. Annak ellenére, hogy sikerült rabul ejteni a közönséget, a menedzsment ösztönzést érezhet arra, hogy nagyobb sebességi fokozatba kapcsoljon, mert különben elfogy a versenyelőnye.

Időnként még az Amazon és az Apple is a nyugtalanság jeleit mutatja. A Kindle Fire korai felhasználói arra panaszkodtak, hogy gondjaik vannak saját tartalmuk feltöltésével az eszközre. (Az Amazon-tartalom letöltése persze gond nélkül működött.) Az Apple épp hogy elkészült a könnyű tartalomkészítés céljára szolgáló eszközével, az iBooks Authorsszal, de máris sietett hangsúlyozni: az így keletkező tartalmak értékesítése csak az Apple-ön keresztül lehetséges. A dolognak volt némi negatív visszhangja.

Ami a Google-t és a Motorola Mobility megszerzését illeti, folynak a találgatások arról, hogy mihez kezd a nagy profittartalommal dolgozó internetes cég az alacsony profitrátával termelő gyártóval. Sean McDevitt, a CSMG tanácsadója szerint aligha az a magyarázat a Google hardverirányú elmozdulására, hogy megirigyelte volna a gyártó cég haszonkulcsát, sokkal inkább az, hogy ennél a gyártónál garantáltan az ő céljait szolgáló eszközök készüljenek. A következő új Motorola-telefonokon kétségkívül előre lesz installálva a Google Wallett nevű NFC-eszköz (NFC - Near Field Communications; érintkezés nélküli adatkommunikációs technológia), és ha a Motorola példát mutat, akkor a többi, Androidot használó mobilkészülék-gyártó követi ezen az úton - vélekedik a CSMG tanácsadója.

"Azt azonban, hogy végül milyen modell lesz a nyerő, a Google sem tudja" - állítja Andrew Murphy, a Piper Jaffray elemzője. Viszont világosan látszik szerinte, hogy amelyik piaci szereplő nem építi fel napjainkban ezt a modellt, az aligha számíthat sikerre öt év múlva.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kindle2012. 05. 22.. 14:04||#9
Egyetértek VRSDM-el.
@Nexus6 Nem vagy fent FB-on? Ez nem trendiség kérdése, csupán ha a barátaiddal ott tartod a kapcsolatot, akkor miért ne tehetnéd azt. Ez nem hype. Régen a 12évesek lehet azért regisztráltak be, de most már miattuk regel a többi 😄
© philcsy2012. 04. 13.. 01:21||#8
Akkor levegõt se vegyél, mert az is trendi. 😊
© NEXUS62012. 04. 12.. 16:49||#7
Hát nem tudom. Szerintem ami mindenkinek jó, az nem jó senkinek sem.

Most már csak azért sem fogok FB-re regisztrálni, meg hasonló trendi dolgokat csinálni, vásárolni.

A cégek talán azt a politikát is követhetnék a bevételeik növelésére, hogy nem a nyugati, gazdag ázsiai kuncsaftokat fejik a végsõkig, hanem nyitnak a maradék 5 mrd ember felé, akiknél kb középkori körülmények vannak. Abból is meg lehet ám gazdagodni, csak több meló. A kínaiak is így csinálják. Nem a luxuscikkekbõl, hanem az olcsó másolatokból, pólókból, filléres vackokból lettek a világ vezetõ gazdasági hatalma.
Ahogy viszont a Nokia sem tudott betörni a kínai piacra, mert ahhoz képest szegényes volt a választéka, eljön az idõ, amikor az Apple is pofáraesik az 1 termékes termékpalettájával.
© AgentKis2012. 04. 12.. 12:54||#6
Simán "ki lehet menni" a gogglemaps-ból, ha nem töltötted le elõtte az 50km-es környéket valahol. <#ijedt>
© AgentKis2012. 04. 12.. 12:52||#5
"facebookon a leggyorsabb kapcsolatot tartani ha sokat utazol." Utazzgass a délalföldön, ahol a buszokon van wifi, de nincs net <#eplus2> a vonatokon semmi sincs. A 2-3000 fõnél kisebb falvakban vagy mundjuk a Dunaparton a GPRS is kb. 50%-ban megy, 10-bõl 2 ping vesztéssel. Elgondolkodnál a fészbúkon hamar...
© AgentKis2012. 04. 12.. 12:47||#4
Próbálj magániskolát alapítani, ahol ezt oktatod! Szerintem gyakran néz majd rád az APEH... <#eplus2><#eplus2>
© VRSDM2012. 04. 12.. 09:41||#3
van ipodom igy velem lehet a zeném ha utazok
a celebeket lese... találok kulturális hireket
facebookon a leggyorsabb kapcsolatot tartani ha sokat utazol.
netflixrõl fillérekért streamelek filmeket
amazonnal tegnap irtunk szerzõdést egy új projektrõl.

most akkor kössem fel magam mert szeretem használni a saját zenéimet, a messzi családomtól kapott üzeneteket / képeket, a jó minõségû reklámmentes filmeket, vagy a céget aki munkát ad nekem?

és miért jó nekem mindez?
mert még többet lehetek a szabad ég alatt, nem kell otthon filmeznem, otthon neteznem, otthon zenét hallgatnom ...

szóval nem áll meg a világ az angrybirdsnél meg a story magazinnál.

a cikk meg egy zagyvaság.
© Zolthen2012. 04. 12.. 08:53||#2
Kötöm magam én is 😊

Az okos telefonomat csak zenehallgatásra használom, a régivel telefonálok csak. Elképzelni se tudom, hogy különféle programokért fizessek rá... E-könyveket kinyomtatom, és úgy olvasom, kábeles net van munkahelyen meg otthon is, egyéb szabadidõmben meg a környezetemmel és a családommal foglalkozok.
© M0RN1NGST4R2012. 04. 12.. 08:28||#1
nincs ipodom, mert el tudok lenni a saját gondolataimmal, a celebek világa rohadtul nem érdekel, facebook-om sincs, netflixrõl ma hallok elõször és amazonról még soha nem rendeltem semmit.

most akkor kössem fel magam?
+1