MTI

Peking igazságtalannak ítéli a Huawei kirekesztését

Igazságtalannak ítélte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője, hogy a Huawei kínai távközlési óriást nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kizárták az ausztrál szélessávú hálózat építési tenderből.

Kína "mély aggodalmát" fejezte ki az eset kapcsán - jegyezte meg Sen Tan-jang (Shen Danyang) azzal, hogy Ausztrália nem utasíthat el kínai vállalatokat tisztességes piaci versenyhelyzetben, a biztonságra hivatkozva. Rámutatott: a helyben tíz éve működő pályázó, a Huawei Australia alkalmazottainak 90 százaléka ausztrál. Az ausztrál kormány egy 38 milliárd dollár értékű nagy sebességű szélessávú hálózat építési projektet hirdetett meg, azonban az ajánlattévők köréből kizárta a Huawei Technologies vállalatot.

A Huawei-jel szemben elsősorban alapítójának egykori kínai hadseregbeli múltja miatt már Európában és az Egyesült Államokban is emeltek kifogást. Ezúttal azzal védekezett, hogy nyolc, az ausztrálhoz hasonló hálózat kiépítésén dolgozik az Egyesült Királyságban, Szingapúrban, Malajziában, Új-Zélandon, az Egyesült Arab Emírségekben, Kamerunban, Beninben és Bruneiben. Korábbi sajtójelentésekből arra lehetett következtetni, hogy a döntést Ausztráliában a legmagasabb szinten hozták meg a nemzetbiztonsági szervek ajánlására. Julia Gillard miniszterelnök maga is védelmébe vette a döntést.

A döntés nem sért semmiféle Kínával érvényes kereskedelmi szabályt, hangoztatta a kormányfő, megerősítve, hogy megvolt az okuk arra, hogy a megfelelő döntési folyamaton keresztülvitt, minden bizonnyal helyes tanácsot (a Huawei kirekesztésére) elfogadják. A beruházás révén Ausztrália területén mintegy 3,5 millió helyre biztosítanak száloptikás internetes hozzáférést 2015 közepéig. A távlati tervek szerint a következő évtizedben Ausztrália lakosságának 93 százalékához juttatják el ezt a technikát. A többieknek vezeték nélküli, illetve műholdas szolgáltatást nyújtanak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Ipari kéek gyülekezete. Tipikus kínai banda.