SG.hu

A cégek negyede figyel a mobilos hozzáférhetőségre

A nagyvállalatok több mint negyede tervezi, hogy egy éven belül mobil eszközökre is alkalmassá teszi a honlapját - derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Eroforrás Menedzsment Kutatóközpontja és az IFUA Horváth & Partners felmérésébol, amelyet a Magyarországi Vezeto Informatikusok Szövetsége támogatott.

Ez azt jelenti, hogy megduplázódik azon cégek száma, amelyek a mobilinternetre is gondot fordítanak, jelenleg ugyanis az ilyen szervezetek aránya nagyjából 25 százalék a válaszadók között. Utóbbiak több mint fele az 500 legnagyobb magyar vállalat közé tartozik. "A cégek azt remélik, hogy a mindinkább elterjedo okostelefonok új rétegeket kapcsolnak be az internet világába" - kommentálja az eredményt Kádas Antal, az IFUA Horváth & Partners szakértoje. Úgy tapasztalja, hogy általában egyre több cég használja tudatosan az internetet.

Ezt igazolja a kutatásnak az az eredménye is, hogy a nagy szervezetek több mint fele foglalkozik már keresooptimalizálással - vagyis azzal, hogy megfelelo kulcsszavak esetén a honlapja a találatok elejére kerüljön -, s további 10 százalék kívánja megtenni ezt egy éven belül. Szintén a tudatos használat erosödését mutatja, hogy a jelenlegi 45 százalékon felül további 15 százalék kíván önkiszolgáló felületet biztosítani a honlapján az ügyfeleinek. "Ennek egyik legjellemzobb példája a netbankolás, de ilyen az is, hogy a méroóra-állást be lehet jelenteni az interneten keresztül" - mond példát Kádas Antal. Hozzáteszi, hogy egyelore inkább a lakossággal kapcsolatban álló cégek nyújtanak ilyen szolgáltatást, de most már szaporodik a hasonló lehetoség az üzleti ügyfelekkel rendelkezok körében is.

A közösségi médiában vezet a Facebook használata (47 százalék), jelentosen lemaradva kullog mögötte a LinkedIn (17 százalék) és a Twitter (11 százalék). (Az iwiw-rol nincs adat.) Ám csak a cégek ötöde kommunikál naponta a közösségi médiában, s további tizede teszi meg ezt legalább hetente. Márpedig az ennél ritkább megszólalás ezen a csatornán hatástalan. "A cégek nagy része inkább csak kipipálja ezt a feladatot, olyasfajta megfontolásból, hogy ha a konkurencia fent van a Facebookon, akkor nekik is fent kell lenni. Arra már kevésbé törekszenek, hogy a jelenlét valós hozzáadott értéket adjon" - mutat rá az IFUA szakértoje. S ahol mégis törodnek azzal, hogy valóban hasznos legyen a megjelenés, ott is inkább csak marketing célra alkalmazzák az oldalt. Így aztán csak elvétve történik meg, hogy egy cég valós szolgáltatást próbáljon nyújtani a Facebookon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!