Berta Sándor

Az Android 4.0 optimalizálása miatt késik a Galaxy Tab 2

A Samsung új tábla PC-jének kiszállításának időpontja akár április végére is eltolódhat. A háttérben az Android 4.0 operációs rendszerrel kapcsolatos optimalizálások elhúzódása áll.

A dél-koreai vállalat szóvivője elmondta, hogy mivel még nem sikerült optimalizálniuk az Android 4.0-t a két új készülékre, ezért a szállítás csak április végén kezdődhet meg. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy mi az oka az optimalizálás elhúzódásának. A munkában mind a Samsung, mind a Google munkatársai részt vesznek. A tervek szerint a Galaxy Tab 2 (7.0) és a Galaxy Tab 2 (10.1) már márciusban a boltok polcaira kerültek volna, ez azonban nem történt meg. A két új termék elsőként Nagy-Britanniában lesz kapható, ezután pedig egész Európában elérhetővé válik. A szóvivő nem árulta el sem a pontos megjelenési időpontokat, sem a táblagépek árait.


Nem ez az első alkalom, amikor a Samsung kénytelen elhalasztani az Android 4.0-t futtató termékei piacra dobását. A dél-koreai társaság március elején jelentette be, hogy a Galaxy Note már biztosan nem kapja meg tavasszal az Ice Cream Sandwich frissítést. Úgy tűnik, hogy a Galaxy S II okostelefonoknál nincs ilyen probléma, ott a munkák rendben haladnak. Az Android 4.0-ra való frissítés egyaránt érinti a Galaxy S II LTE, a Glaaxy R, a Galaxy Tab 7.0 Plus, 7.7, 8.9, 8.9 LTE és 10.1 típusú készülékeket, ez folyamatosan valósul meg.

A Samsung február közepén jelentette be a Galaxy Tab 2 (7.0) és Galaxy Tab 2 (10.1) típusú eszközöket, s a Galaxy Tab 2 (10.1) modellt a Mobil Világkongresszus előtt be is mutatta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skynet #5
    Milyen szellemes aláírás.
    Ne volt nyílt? Nem tudom de szerintem azt hogy otthon bárki bármit feljeszthet rá (egyik ismerősöm is most kapott rá), és szabad SDK-t biztosítanak hozzá, hegyekben állnak a Custom romok azok bizony azt mutatják hogy nyílt. Ne gyors? Szaggat minden?Érdekes az 50ezres Xperián nem láttam szaggatni semmit, még leterhelni se tudtam szaggatásig a rendszert,de lehet az én hibám amiért egy kb 2 perces utánaolvasás és egy további 1 perces scriptelés után kijavítottam a ritkán szaggatásos memóriakezelésből fakadó hibát... Kártevők melegágya? másél éves androidos pályafutásom alatt nem találkoztam kártevővel.
    Nem unalmas még ez az antiandroidos fröcsögés? FINGOD sincs a egészről, egy gagyi legalsókategóriás szart ha a kezedben fogtál, a hasonló készülékek miatt elterjedt sztereotípiákról fröcsögsz, és szídod az android fanokat miszerint az android szar és az android fanok elvakultak...Közbe egy ilyen inteligencia és utánajárás mentes "aláírást" nyomsz a hsz-eid alá? Te tényleg egy igazi iphone birka vagy.:) Meg vagy 14 éves maximum azt is egy 8 éves gyerek szellem szintjén "Az enyimé jobbmnta tijedééé mer a tijedé szaaaar bibiii"..... Idióta...
  • tomcsa4 #4
    2-es széria már em fejlődik sehova. A 3-as csak táblagépekre volt elérhető (persze mutyiban fel lehet tenni telefonra is, de nem hivatalos), a 4-es pedig egy olyan öszvér rendszer, ami telefonokra és táblagépekre is elérhető. (Nyilvánvalóan a váz ugyanaz, a kezelőfelületek, kiegészítések stb meg opcionálisak.)
  • lordsithlord #3
    éppen elég gond lesz ezzel is, hiszen lényegében annyi történik, hogy a 2-es és 3-as szériák mellé elkezdik fejleszteni a 4-es szériát is...

    Eddig se értették sokan (nem tagadom, köztük én sem) az Android számozását, látom, ezután se fogjuk érteni
  • lcee #2
    Szerintem ez nem fog előfordulni :)
    Samsung mindig szarul csinálja meg, hogy vedd meg a következőt, és hidd azt hogy az jobb lesz :)
  • shaddam #1
    Akkor most nem lesz laggos?