MTI

Kínai írók perelnék az Apple-t

Kínai írók egy csoportja összesen 50 millió jüan (1,7 milliárd forint) kártérítést kér az amerikai Apple-től, mert műveiket engedélyük nélkül tették közzé és árusítják az Apple Store online áruházban.

A 22 neves kínai író nevében fellépő alkalmi érdekvédelmi társaság 95 könyv kalózpéldányát találta meg az amerikai óriáscég internetes kínálatában. Az írókat képviselők között van Han Han, Ho Ma (He Ma) és Nan-paj Szan-su (Nanpai Sanshu), akik ügyvédük által már levelet küldtek az Apple-nek, és válaszra várnak. A nyilvánosság előtt nehezményezték, hogy a vállalat az eladásokból 30 százalékkal részesedik, továbbá azt is szóvá tették, hogy miután ismertették panaszukat a kaliforniai központtal, az Apple túlságosan lassan reagált és állította le az értékesítést.

Az Apple szóvivője e-mailben azt közölte, hogy a cég megérti a szellemi tulajdonjogok védelmének fontosságát és megfelelő módon, időben fog választ adni az írók panaszára. A kínai országos szerzői jogvédő hivatal a hétvégén megerősítette, hogy az Apple Store ellen szerzői jogsértés gyanúja áll fenn, de végleges álláspontja kialakításáig más illetékes osztályokkal fog még konzultálni.

Mindezzel egy időben a kínai Proview Shenzhen vállalat, amely 2001 óta a szárazföldi Kína területén az iPad márkanév tulajdonosának tartja magát, továbbra is jogi küzdelmet folytat az Apple iPadjének belföldi értékesítése ellen és ezzel párhuzamosan tetemes kártérítést követel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #1
    A fagyi visszanyalt (kínaiak pereskednek szerzői jogokért)