SG.hu
Az Apple-nek 634 millió dollárt kell fizetnie a Masimónak okosórája miatt
Egy kaliforniai szövetségi esküdtszék kimondta, hogy az Apple 634 millió dollárral tartozik a Masimo nevű orvosi monitorozási technológiával foglalkozó cégnek, amiért megsértett egy vér-oxigénszint mérésére vonatkozó szabadalmat.
Az esküdtszék a Masimóval értett egyet abban, hogy az Apple Watch edzésmódja és pulzusértesítési funkciói megsértették a Masimo szabadalmi jogait - erősítette meg a Masimo szóvivője. Az Apple szóvivője azt mondta, hogy a cég nem ért egyet az ítélettel, és fellebbezni fog. "Az elmúlt hat év során a Masimo több bíróságon is beperelte az Apple-t, és több mint 25 szabadalomra hivatkozott, amelyek többségéről megállapították, hogy érvénytelen” - mondta a szóvivő. „Az ebben az ügyben érintett egyetlen szabadalom 2022-ben lejárt, és olyan, évtizedekkel ezelőtti betegmegfigyelési technológiára vonatkozik, amelynek nincs köze a modern eszközökhöz.”
A Masimo nyilatkozatában „jelentős győzelemnek” nevezte az ítéletet a cég innovációinak és szellemi tulajdonának védelméért folytatott küzdelmében. A kaliforniai per csak egy ága annak a több fronton zajló, éles szabadalmi vitának, amelyet az Apple és a kaliforniai Irvine-ban működő Masimo folytat. A Masimo azzal vádolja az Apple-t, hogy elcsábította a cég alkalmazottait, és ellopta pulzoximéter-technológiáját, hogy azt az Apple Watch termékekben használja. A vita odáig fajult, hogy egy amerikai kereskedelmi hatóság 2023-ban megtiltotta az Apple Series 9 és Ultra 2 okosóráinak importját, miután megállapította, hogy az Apple technológiája megsérti a Masimo szabadalmait.
Az Apple ezt követően eltávolította a vér-oxigénszint mérésére szolgáló technológiát az óráiból, hogy elkerülje a tilalmat, majd 2024 augusztusában újra bevezette a frissített változatot, miután az amerikai Vám- és Határvédelem jóváhagyta. Az ITC pénteken külön döntést hozott arról is, hogy új eljárást indít annak megállapítására, vajon az Apple frissített óráinak továbbra is a tilalom hatálya alá kell-e esnie. A Masimo folyamatban lévő pert indított a Vám- és Határvédelem ellen a döntés miatt. Az Apple emellett külön eljárásban támadta meg az importtilalmat egy szövetségi fellebbviteli bíróságon.
Egy kaliforniai bíró 2023-ban szabálytalanná (mistrial) nyilvánította a Masimo Apple elleni üzleti titok ügyét, miután az esküdtszék nem tudott egyhangú döntésre jutni. Az Apple ugyanakkor tavaly egy minimális, 250 dolláros ítéletet nyert a Masimo ellen Delaware-ben abban az ügyben, amelyben azzal vádolta a Masimót, hogy okosórái két Apple formatervezési szabadalmat sértenek.