Gyurkity Péter

Többen is az iPad-tól várják a megváltást

Iparági előrejelzések szerint a harmadik iPad tábla az LTE-t támogató okostelefonok, valamint a e-tankönyvek forgalmát is alaposan megdobhatja, mások viszont arra figyelmeztetnek, hogy az Android itt is átveszi majd a vezetést.

Az elmúlt néhány napban érdekes visszajelzések bukkantak fel a sorrendben harmadik iPad bemutatóját követően, ahogy a szegmens és az érdeklődők, rajongók reagáltak az Apple hivatalos bejelentésére. Ezen visszajelzésekből megtudhatjuk, hogy számos gyártó és kiadó is saját forgalmának fellendülését várja a népszerű sorozat legújabb tagjától, eközben azonban valószínűnek tűnik, hogy helycserére kerül majd sor, és a tábláknál is a Google veszi át a vezetést.

Tajvani okostelefon-gyártók például elejtették, hogy miközben az eredeti előrejelzések szerint az idei évben 25-30 millió, LTE technológiát támogató, készülék eladására számítottak, addig a harmadik iPad megjelenése, valamint ennek várható sikere miatt ez a szám elérheti majd akár a 45-50 milliót is. Dacára annak, hogy az Apple táblája a jelek szerint kizárólag az észak-amerikai hálózatokon használja majd ki a technológia előnyeit (tekintettel arra, hogy csak a 700 és 2100 MHz-es frekvenciát támogatja, Európában pedig a 800, 1800, 2300, valamint 2600 MHz van használatban), ez szerintük nem jelent majd gondot a forgalom fellendítésében. 2015-re ráadásul világszerte 38 kombináció lesz elérhető, ezek közül a 700 MHz-es tartomány lesz a legnépszerűbb, mintegy 16 százalékos piaci részesedéssel, de a 2100, a 2600, valamint a 2500 MHz-es tartomány is 10 százalék felett lesz majd.


A McGraw-Hill kiadó oktatási részlege eközben azon meggyőződésének adott hangot, miszerint a fenti tábla az e-tankönyvek népszerűségét is megdobja majd. Ez nekik közvetlen érdekük, hiszen még januárban szerződtek az almás céggel ezen kiadványok forgalmazására, az iBooks platform támogatására. A kijelző által támogatott nagyobb felbontás, kombinálva az LTE technológiával, szerintük minden korábbinál jobb élményt, nagyobb kényelmet biztosít, ez pedig forradalmasíthatja a tantermi oktatást, de legalábbis alaposan megerősítheti a szegmenst. Bizonyos appok segítségével az iPad 2 és 3 pedig az előadások rögzítésére is rávehető, és némi fantáziával tovább növelhető az opciók száma.


Érdekes, hogy az IDC piackutató cég eközben arra figyelmeztet, hogy az évtized közepére megváltozhat az erősorrend, és ahogy az Android jelenleg magasan vezet az okostelefonok szegmensében, így a tábláknál is magának követelheti az első helyet. A folyamat jelenleg is zajlik, hiszen az elmúlt évben megjelent olcsó táblák (Kindle Fire, Kobo Vox, B&N Nook) kivétel nélkül a Google szoftverére építenek, a jövőben pedig várhatóan még több gyártó száll be a területre, kihasználva az ingyenes operációs rendszer népszerűségét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kindle #104
    Haha, ez tényleg így van!
  • narumon #103
    "Bennem azért felmerült egy kérdés: miben jobb az iPad ebbok olvasásra, mint egy Androidos gép?"

    Nem feltétlenül írtam, hogy jobb. Hol írtam ilyet? Sőt barátom androidos gépet használ ilyen célra. Csak egy jó androidos gép nem olcsóbb mint az ipad.

    "Csak mert ahogy én látom, pont hogy az Androidos gépek a jobbak, hiszen azokra jelentősen több lehetőség van ebook olvasó szoftvert találni a neten..."

    ?? Van egy olyan, hogy appstore. Még csak túrnod sem kell a netet, csak itt rákeresel és millió változatot találsz, mindenféle dologra kihegyezve, mindenféle formátumot támogatva. Szóval ezt a hozzászólást most nem értem. (ha valaki meg 1500 féle olvasó szoftverből nem talál neki megfelelőt az 2000-ből sem találna, de egyelőre abban sem vagyok biztos, hogy androidra többféle érhető el)
  • lordsithlord #102
    Bennem azért felmerült egy kérdés: miben jobb az iPad ebbok olvasásra, mint egy Androidos gép? Csak mert ahogy én látom, pont hogy az Androidos gépek a jobbak, hiszen azokra jelentősen több lehetőség van ebook olvasó szoftvert találni a neten...
  • narumon #101
    Ebben meg neked van igazad, de a legtöbb ilyen ember aki nem használja az nem is vesződik még egy ipaddal sem. Lehúzza a 8 óráját valami túlélő módban, utána hazamegy és tévézik....
  • caius marius #100
    Ebben igazad van, de szerintem csak akkor ha napközben valamilyen módon tènyleg hasznàlja az agyàt. Viszont èn úgy látom, hogy a legtöbb ember nem hasznàlja, max annyira, hogy mit kell venni ma.
  • narumon #99
    "Nem, nem zseni de nem is lustítja el az agyàt. Ha valakinek örökkè ki van nyalva a segge, az elöbb utòbb elfelejt gondolkodni is, mert minek is tennè hisz vannak akik gondolkodnak helyette..."

    A kettő nem függ össze, mert mondjuk egész nap egy matematikai problémán töri a fejét és este már nem akar a géppel szopni, vagy cikkeket, regényeket ír és az informatikát utána már csak kikapcsolásnak használja. Attól, hogy egy utcai sportkocsi könnyebben vezethető mint egy Forma1 autó attól még nem lesz hülye aki vezeti. Nem tudom érted-e...
  • narumon #98
    "Visszatèrve arra, hogy ki a fanatikus, akàrmilyen ùj gèppel jönne ki akàrmellik gyàrtò, hàt èn biztos nem àllnèk napokat, de mèg œràkat sem sorba. Azokon akik ezt teszik àltalàban teliszàjjal röhögök. Idióták!Egy tetves telefonèrt sorbaàllni, nem normàlis dolog."

    Egyetértek, de ez alapján nem tudsz márkát megítélni, mert a Samsung Galaxyért is sorban álltak az emberek, a Star Wars bemutatója előtt is sorban álltak az emberek, a Media Marktban kávéfőzőért is sorban álltak az emberek, és még millió dologért. Szerintem sem egészséges dolog, de ez nem "egy cég sajátja".
  • hurkaur #97
    Mint a samsung ugyvedei, mikor nem tudtak kulonbseget tenni ugye :)
  • caius marius #96
    "Innentől fogva az is érthető, hogy esetleg ipad-nek aposztrofálják a tableteket, " Persze, ha ez az agyzsugorítò cikk egy fizetett hirdetès. Ha mogyuk a samu 10.1 tàblàjàt valaki le àjpadozza, hàt az elèg èrdekes lenne. De azt mindenesetre azonnal elàrulnà magàròl, hogy fingja nincs az egèszröl.
  • caius marius #95
    A samu kontra apple perben, ha jòl tèvedek a samu màr bizonyította, hogy a ürodüsszeàban màr tàblagèpeket hasznàltak. Hoppà. Persze kicsit nagyobb volt de akkor is tàbla. Szal akkor ki is lopott?