SG.hu·

Automatikusan elemezhetők a közösségi folyamatok

Idén először követhették nyomon a szakemberek és az érdeklődők, hogy mit írnak a felhasználók a közösségi oldalakon a CeBIT-ről. Bár az alkalmazott szoftver képes az egyes emberek ellenőrzésére is, azonban nem ez a feladata.

"Több mint 150 millió különböző forrásból származó adatot elemzünk. Az olyan közösségi csatornák mellé, mint a Facebook és a Twitter, bevettük az ellenőrizendő oldalak közé a blogokat is. A mi definíciónk szerint ugyanis a közösségi média meghatározás minden olyan digitális sajtóorgánumot magába foglal, amit a fogyasztók hoznak létre" - hangsúlyozta Rob Begg, a Radian6 marketingügyekért felelős alelnöke. A programot jelenleg a Salesforce 3000 ügyfele használja, köztük olyan nemzetközi konszernek is, mint a Pepsi, a Nestle, az MTV, valamint az amerikai fegyveres erők, egyetemek, Manchester és Calgary városa, továbbá szállodaláncok.


Hogy miért alkalmaznak ilyen megoldást például az amerikai fegyveres erők? Begg elmondta, hogy a cél nem a megfigyelés és az ellenőrzés, hanem annak kiderítése, hogy milyen témák fontosak a fiatal férfiak számára. "Manchester városa például azt szeretné tudni, hogy hol nem vitték el a tervezett időpontban a szemetet, vagy késik-e egy busz" - engedett bepillantást a menedzser a kifejlesztett program felhasználási lehetőségeibe. Emellett az alkalmazás kiválóan alkalmas az online tiltakozások nyomon követésére, így könnyen és gyorsan kideríthető, hogy hol került sor a legnagyobb tüntetésekre a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodással (ACTA) kapcsolatban.


Ugyanakkor Begg hangsúlyozta, hogy nem az egyes személyek online véleményeit, szokásait elemzik ki. Bár a szoftver elvileg alkalmas lenne erre is, a céljuk semmiképpen sem ez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© matrix222012. 03. 14.. 01:52||#6
Egyben tobb mindent megtudnak rolad, es figyelnek teged is mint egy kiserleti patkanyt a laboratoriumba. A szemelyes eletedet folterkepezik, es ha eleg erdekesnek tunsz nekik akkor nagyito ala vesznek.
© Petka2012. 03. 13.. 11:44||#5
Ez már régóta nem így mûködik. Ha valamilyen munkát hamarabb el tudsz végezni, akkor kapsz mellé mást is. Nem lesz több szabadidõ...
© VRSDM2012. 03. 13.. 10:56||#4
talán épp errõl van szó, hogy mig ezen rendszerekkel hamarabb megoldott "probléma" utána több idõ marad a szabadidõnkre.

és nem a szabadidõben kell hivatalból hivatalba utazni pl.

nade akárhogy elsülhet. semmitmondó cikk.
© Petka2012. 03. 13.. 10:01||#3
Remek
© caius marius2012. 03. 13.. 00:06||#2
nagyon gàz...
© F1re2012. 03. 12.. 19:26||#1
Óriási