Napi Online

Félnek az internettől a magyar kisvállalkozások

Alig költenek internetes megjelenésre vagy hirdetésre a kisvállalkozások, a felmérések szerint azonban számukra is komoly potenciált rejt a terület.

Az elmúlt egy évben több mint 10 ezer kisvállalkozás csatlakozott a Google, a Budapest Bank és a Honlap.hu "Neten a cégem" programjához Magyarországon, a belépők átlagosan naponta 8 honlapot hoztak létre, eddig összesen több mint háromezret - mondta Heal Edina, a Google magyarországi irodájának vezetője. A meghatározott időre kisvállalkozásoknak többek között ingyenes honlapot, reklámozási lehetőséget biztosító program tavaly novemberben egy webshop-rendszerrel is kibővült, illetve a Mastercardot is partnerei között tudhatja.

Az internethez kapcsolódó kiadások GDP-hez hozzájárulása a feltörekvő országok 2, illetve a fejlett országok 3,4 százalékos átlagával szemben Magyarországon 3,9 százalékot ért el a McKinsey & Co. legfrissebb kutatása szerint - hangsúlyozta Strohmayer János, a társaság partnere. Az elemzés szerint az internetágazat világszerte 1227 milliárd dollárt termelt 2010-ben, Magyarországon ez az összeg 5,1 milliárd dollárt tett ki. A kutatásban vizsgált kilenc országban 25 százalékos éves növekedést értek el az internethez kötődő iparágak, a fejlett országokban ezzel szemben csak 5 százalékos bővülést ért el a szektor - a különbség az alacsony bázisból adódik.

Az internethez kapcsolódó lakossági kiadások Magyarországon 2010-ben 400 millió dolláros értéket képviseltek, ami az összkiadásoknak valamivel több mint egy százalékát jelenti. A McKinsey & Co. szerint 2015-re ez az érték több mint kétszeresére, egymilliárd dollárra emelkedhet.

Elmarad az európai átlagtól az e-kereskedelem lehetőségeire képzett mutató szempontjából az itthoni helyzet, az index 51 százalékot mutat, míg például Ausztiriában közel 70, Norvégiában pedig 90 százalékon áll. A kutatásban megkérdezett 200 magyar kkv alapján erőteljes összefüggés mutatkozik a forgalomnövekedés és az internetre fordított összeg között - tette hozzá Strohmayer. Az ilyen célokra egyáltalán nem költő cégek átlagosan 2,3 százalékos éves szintű csökkenést realizáltak, az összköltségeik 10 százalékának megfelelő összeget költők azonban már 2,1, a 30 százalék felett költők pedig 16,7 százalékos átlagos növekedést értek el.

A Budapest Bank 2011 végén készített felmérése szerint a vállalkozások 42 százaléka rendelkezik honlappal, 13 százalékuk pedig webshopot is működtet (a magyar piac koncentrációját jelzi, hogy a forgalom több mint 90 százalékát a webshopok 3 százaléka realizálja) - tette hozzá Surányi Tamás, a Budapest Bank termékmenedzsere. A webshopot üzemeltetők 24 százaléka ad lehetőséget bankkártyás fizetésre, ebből a szempontból a keresleti oldal már előrébb jár, vagyis az igény jóval nagyobb lenne a kártyás tranzakciók iránt (szemben például a kereskedő számára is előnytelenebb utánvétes megoldással). Az e-kereskedelem a hazai kiskereskedelmi forgalom 2-2,5 százalékát adja jelenleg, szemben az EU-átlag 5, az Egyesült Királyság 10 vagy a skandináv államok 20 százalék körüli értékével.

Az online megjelenés szempontjából a helyzet a magyarországinál sokkal jobb Szlovákiában, viszont sokkal rosszabb Romániában - utóbbi országban egyelőre egy százalék alatt áll az elektronikus eladások részaránya.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dzsagon #1
    én meg félek orbántól, mégha ajándékot hoz is