Berta Sándor

Az új Blackberry 10 lekörözheti az iPhone-t

Ahhoz, hogy a Research In Motion (RIM) vissza tudja verekedni magát korábbi pozíciójába, számos dolgon változtatnia kell. Thorsten Heins, a RIM új elnök-vezérigazgatója pontosan tudja, mi lehet a sikeres recept.

"Egy kívülről érkező vezető sokszor sikertelen. Azért lettem én a RIM első embere, mert ismerem a céget és tudom, hogy mit kell tenni. Akkor tudok a legjobban reagálni a bírálókra, ha idővel szállítom majd a sikereket. Az eddiginél erősebben kell megjelennünk a fogyasztói piacon és mindenekelőtt jobban kell eladnunk magunkat. Meg kell hallgatnunk az ügyfeleinket; korábban túl gyakran nem ismertük fel időben, hogy miként változtak meg az emberek igényei, kívánságai." nyilatkozta a pár napja kinevezett új elnök-vezérigazgató.

"A Blackberry nagyon kötődik az értékrendszeréhez: mindig is a magas üzemidő, a hálózati hatékonyság, a gyors gépelés lehetősége és a biztonság volt az erősségünk. De önmagukban ezekkel a dolgokkal nem tudjuk ámulatba ejteni az embereket. Sokaknak már nem annyira fontos, hogy egy terméknek hosszú az üzemideje, hiszen a vásárlók hajlandók arra, hogy például az iPhone készüléküket négy óránként feltöltsék."


Thorsten Heins, a Research In Motion új vezérigazgatója

"Olyan gyorsan növekedtünk, hogy néha nem tudtuk betartani a saját ütemterveinket. Amikor én a vállalathoz jöttem 6000 dolgozónk volt, három évvel később már 20 000. Amikor egy társaság ennyire gyorsan növekszik, akkor meg kell változtatni a dolgok menetét, fegyelmezett eljárásmenedzselésre van szükség. Az új Blackberry 10-ben és annak QNX operációs rendszerében bízunk, ez ugyanis jóval többet tud, mint az új iPhone és még az idén meg fog jelenni. Tény, hogy az Egyesült Államokban drasztikusan csökken a piaci részesedésünk, de globális viszonylatban ez már nem igaz. Európában, a Közel-Keleten, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben erősebben növekedünk, mint a piac. Éves szinten globálisan 54 százalékkal erősödtünk. Tehát nem lehet mondani, hogy globális viszonylatban a vesztes oldalon állunk."

Thorsten Heins szerint az USA csupán az okostelefon-piac 7 százalékát teszi ki, ugyanakkor az ott megjelenő statisztikáknak óriási erejük van. Minden amerikai jelentés azonnal megjelenik a világ minden táján. Az amerikai stratégiájukkal az volt a baj, hogy korábban úgy döntöttek: nem támogatják azonnal a 4G LTE hálózatokat, mivel akkor egy globális stratégia mellett foglaltak állást. Ezenkívül korlátozott fejlesztési kapacitásaik voltak és nem akartak egyetlen piacra összpontosítani. A 4G piaci lefedettség jelenleg 20 százalék, jelenleg csak az Egyesült Államokban építik ezeket a hálózatokat, Európa pedig még csak készül ezen infrastruktúrák kiépítésére. A Blackberry 10 viszont már támogatni fogja a 4G-t és előtte, még áprilisban vagy májusban érkezik majd egy szintén 4G-kompatibilis Playbook.


"Az elérhető alkalmazások száma nem meghatározó, sokkal fontosabb, hogy ezek a programok milyen minőségűek. De természetesen minden ügyfélnek hozzá kell férnie azokhoz a szoftverekhez, amikre szüksége van, ezért az Androidon futtatható alkalmazások már februártól elérhetők lesznek a Playbookra és később a Blackberry 10-en is lehet majd őket használni. Tárgyalásokat folytatunk a fejlesztőkkel és a kereskedőkkel is; a Playbook februári frissítése után új alkalmazások tömege lesz elérhető. A kompatibilis programok száma eléri majd a több százezret."

"Azonban fontos, hogy ne kövessük el azt a hibát, miszerint mindenáron növelni akarjuk a piaci részesedésünket. Ez ugyan egyszerű, de csökkenti a jövedelmezőséget. Nem fogunk a korábbi úton továbbmenni, nem megyünk a tömegpiacra, mivel meg kell védenünk a hírnevünket és a minőségi szabványunkat. Az, hogy sokan használnak iPhone-t egyszerre jelent problémát és esélyt a számunkra. A legtöbb IT-vezető továbbra is a rendszere biztonságára fókuszál. Az Apple biztosan számos új területen tör előre, de ahol valóban dolgozni kell, ott még mindig a Blackberry készülékeket használnak, mivel a cégek egész egyszerűen nem kockáztathatnak. Azt akarjuk, hogy a Blackberry több legyen egy egyszerű munkaeszköznél, de azért a Blackberry 10 számos új funkcióval fog rendelkezni, amelyek nem csak a munkához kötődnek. Azt akarom, hogy tartósan a mobil számítógépes piac első három gyártója között legyünk" - szögezte le végül az új cégvezető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kakamatyi123 #21
    Na vegre egy hiteles, sajat tapasztalatokon alapulo velemeny, nem csak az ovodas (az altalam szeretett OS jobb, bebiiii, a tobbi szar) es unalmas trollkodas...
    Gratula!
  • MacropusRufus #20
    ne az árát nézd csak! Aki BB-t használ az okkal teszi. Nézd meg pl. milyen a kommunikációja. Mert a BB saját saját szerverrel bír a titkosítás terén míg nem. Így a RIM tudja szavatolni az adatok 100%-os titkosítását. Pl. a BBM-en történt chatelés 100%-ban titkosítot, visszafejthetetlen. A többieké meg nem egészen.
    Többek közt ezért is használják üzletemberek és az usákok védelmi minisztériuma is. Nem IPhone meg Samsung...

    Saját szubijektív véleményem (ui. több mint 4 éve használok BB-t most éppen egy BB Bold-om van): sztem qurva jó. Amire nekem kell arra tökéletesen megfelel. Igaz nem érintő kijelzője van, de az nem is hiányzik. Szolid design, nem hivalkodó. A full qwertz bill. is okés, bár az a Bold-nál pötyet kicsi már. A 8900g-nek sem volt nagy, de ez már lassan műköröm Nokia (8810 :D )
    Viszont ettől eltekintve nincs hiba vele.
  • Inquisitor #19
    Van natív Androidos program, mivel ilyen fordító is van.
    A BB rendszerén nem Linux hanem QNY alapon fut Java Virtuális gépen az összes alkalmazás és a menü. Jééé, de ja vu.
  • narumon #18
    "másrészt androidra van más is jobbak pl viber."

    Meg a többire is van viber.
  • narumon #17
    "Attól függ milyen területen... Üzletemberek nem Apple termékeket használnak és nem véletlenül.."

    Attól függ ismerek pár üzletembert, köztük igen nagy üzletemberek is, nagy részük iphonet használ a maradék meg Samsungot. Konkrétan egyetlen egyet tudok akinek RIM volt ő most váltott asszem Samsungra.
  • gombost #16
    A 9360 újonnan (árfolyamtól függően) itt is kb. annyi, de az egy heti minimálbér is több ennél. Használtan meg borzalmasan olcsók. Nagyjából olyan tucat telefonok, mint annak idején a 32 és 3310-esek otthon.
  • zola2000 #15
    itt 70ezer forint a legolcsóbb BB (9360), de inkább 100ezer felett vannak.

    (közben egy sony ericsson xperia mini pro 50k alatt van aztán jobb mint egy 9360as BB)
  • gombost #14
    130 fontert utanad dobnak egyet...
  • zola2000 #13
    A blackberry inkább a drága kategória, de legalább nem kínai telefon mint az iphone (hanem mexikói/magyar/maláj) ^^
  • finizlik #12
    BB nem olcsó telefon...