Gyurkity Péter

Elkelhet a Blackberry gyártója

Ismét felerősödtek a RIM eladásáról szóló híresztelések, amelyek ezúttal a vezetők lecserélésének gondolatából indultak ki. A lehetséges felvásárlók között a Samsung és a HTC végzett az élen.

Bár az már korábban is felmerült, hogy a Blackberry okostelefonokat és a szoftveres platformot készítő kanadai cég tulajdonosváltással oldaná meg az utóbbi időben egyre súlyosbodó gondjait, eddig ez nem következett be. Elemzők mégis úgy vélik, hogy a tárgyalások valószínűleg most is folynak, az illetékesek pedig minden bizonnyal minden lehetséges piaci szereplő véleményére kíváncsiak.

A napokban felmerült, hogy leváltanák a felső vezetést, ezt követően pedig elemzők számoltak be egy lehetséges akvizíció bekövetkeztéről, amely logikus lépésnek tűnik, már csak azért is, mert a riválisok gyors és folyamatos előretörése miatt nem tűnik úgy, hogy a RIM saját erőből választ tudna adni a már lassan létezésével is kapcsolatos kérdésekre. Az egyik változat szerint a szoftvert licencelnék egy konkurens cég számára, hogy erre támaszkodva kicsit megerősítsék saját pozíciójukat (hiszen többek között a Blackberry Messenger még mindig elismert programnak számít és így rögtön egy sokkal szélesebb tábort szólíthatnának meg), esetleg eladnák a cég egy részét, vagy akár annak teljes egészét.


Az esetlegesen komolyan érdeklődő riválisok között első helyen említik a Samsungot és a HTC-t, egyes hírek szerint ezen két vállalat teheti rá a kezét a RIM-re. Igaz, nem sokkal a hír felbukkanását követően a Samsung szóvivője tagadta, hogy szeretnék megszerezni a RIM-et, azt azonban nem érintette, hogy a cég egy részének felvásárlása, illetve a szoftver licencelése milyen potenciális előnyökkel járna számukra. A kapu tehát továbbra is nyitott a találgatások előtt, bár az kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben ki szánna 12-15 milliárd dollárt egy ilyen lépésre.

Elemzők szerint a jelenlegi árfolyam alapján számított 8,5 milliárdos teljes piaci érték is sok lenne, így jelenleg ez a legnagyobb kérdőjel az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)