Berta Sándor

Óvatosan optimista a Blackberry vezetője

John S. Chen vezérigazgató úgy véli, 50 százalék esélye van annak, hogy beválik az általa felvázolt stratégia. Ennek ellenére bizakodó.

A tavaly novemberben kinevezett vezérigazgató teljesen más úton indult el, mint elődje, Thorsten Heins, aki az egyik fő prioritásnak tartotta a készpénz-tartalék megőrzését, s ezzel párhuzamosan csökkenteni akarta a költségeket és racionalizálni a termelést. Chen viszont kockáztat, hiszen a korábbi tervekkel ellentétben mégsem adják el a társaságot, inkább három részleget is meg akar erősíteni. Mindez viszont az elemzők szerint meglehetősen nagy rizikót rejt magában, ha a Blackberry továbbra is ilyen tempóban éli fel a készpénz-vagyonát.

Chen kijelentette: miután bevezette a szükséges lépéseket, most már minden a gyakorlati megvalósításon múlik. Kinevezett egy új menedzsmentet, amelynek néhány tagja tapasztalt szakember. A stratégia legfontosabb láncszeme az, hogy a Blackberry térjen vissza a gyökerekhez, vagyis a mobil megoldásokhoz és készülékekhez. Chen elismerte, hogy nehézséget jelent a társaság kultúrájának a megváltoztatása és időbe telik, míg újra a mobilpiac meghatározó szereplőjévé válhatnak. Az aktuális üzleti évet összességében pozitívan szeretné zárni, 2016 márciusától pedig újra a nyereséges működés a cél. A pénzügyi stabilitás elérése ugyanakkor könnyebb, mint az üzlet új szintre helyezése.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a Foxconn bevonásával gyártott Jakarta kódnevű Blackberry Z3 már áprilisban megjelenhet az indonéz piacon, bevezető ára kevesebb, mint 200 dollár lesz. A cég azt reméli, hogy az érintőképernyős készülék segítségével növelheti a piaci részesedését. Chen szerint fontos, hogy eközben megőrizzék a pozitív hozzáállást, még akkor is, ha nehéz új vállalati ügyfeleket szerezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Shiny Copperpot #6
    Nekem a régebbi BB-k nem annyira tetszettek, de a Z10-es első látásra szerelem. :) Egyszer lesz ilyen telóm, csak azért, hogy legyen! :)

    Macropus Rufus: Ritkán van szükségem oldalakat gépelni telefonon, de ha tényleg így állna a helyzet, inkább bluetooth billentyűvel nyomnám, mert a virsliujjaim miatt a klasszikus BB-n gépelés nekem rémálom volt.

    A WP (és asszem a Mobil is, legalábbis az utolsó) full multitasking oprendszerek (ha ezalatt azt érted, hogy preemptív multitaskingot alkalmaznak - ha nem, akkor lécci definiáld a "full multitasking"-ot), de gyakorlatilag az összes jelenleg elérhető mobil oprendszer az... talán a Badát (van még ilyen? :) ) meg a kínai Javas telókat leszámítva. Na mondjuk ez utóbbi brutál feeling... :)
  • kvp #5
    "Szeritnem a fizikai qwerty bill. semmivel nem lehet pótolni."

    Lehet csak nem erdemes. Nekem is full qwerty-s android-os telefonom van. (sony) Sokkal kenyelmesebb oldalakat gepelni fizikai billentyuzeten.

    "A BB jelneleg az egyetlen olyan molbil rendszerrel bíró eszköz ami full multitaskingot nyom."

    Ez sajnos mar a mult, ugyanis az osszes linux alapu rendszer ilyen. Peldaul az android, a firefox os es az osszes tobbi. Az android gyakorlatilag egy desktop linux, google fele gui-val. Meg ablakozni is tud, csak alapbol az ablakkezelok maximalizalt es rejtett alapotokat engedelyeznek csak, persze ujabban a jobb keszulekeken mar nincs ilyen limit. Az x11-es alkalmazasok futtatasarol nem beszelve, tehat innentol az osszes desktop linux-os program hasznalhato andoid alatt is, persze a legtobb embernek nincs szuksege erre, de a lehetoseg megvan.
  • Macropus Rufus #4
    Ezt nem tudtam. Mármint az NSA-t.
    De azért pozitívum, hogy nem olyan könnyen fértek hozzá, bár ez a végeredmény szempontjából mind1.
  • CairoJack #3
    Szerintem is jó OS a BB10, csak a Z10 rajtot nagyon eltolták, főleg az árazást. Ezért a hatalmas piacvesztés.
    A QWERTY-nek biztos vannak előnyei, nem is mondom, hogy ne csináljanak ilyen telókat, de fő csapásvonalnak megtenni szerintem hiba. Lehet tévedek persze.

    Más: "Ez a biznicmeneknek nagyon fontos: senki nem tudja miről megy a dumcsi. Mondjuk szívás is lehet belőle, lásd Brejviket" - Ez volt anno. Most meg az van, hogy az NSA simán hozzáfér mindenhez.

    http://444.hu/2013/09/08/az-nsa-meg-a-blackberry-khez-is-hozzafert-de-a-tobbi-telefonhoz-meg-simabban/
  • Macropus Rufus #2
    2005 óta használok BB-t. Szeritnem a fizikai qwerty bill. semmivel nem lehet pótolni. Olyannyira nem, hogy még azokhoz az eszközökhöz is lehet csatlakoztatni ilyen billentyűt, amik eredetileg érintőkijelzősek. A BB-nél hagyománya van már ennek, és nem hinném, hogy gyökeres változás lesz e téren. Legfeljebb olyan lesz mint ami már van: érintő kijelző + fizikai qwerty.

    A BB a mai napig a legjobb eszköz a piacon. Lehet nincs rá több 100ezer app, de ami van az tökéletesen működik, azt csinálja és akkor amikor kell. A BB nem egy multimédia okosteló, hanem kifejezetten üzleti eszköz, saját titkosító szerverrel, ebből következik, hogy a BB kommunikációk egymás közt visszafejthetetlenek, ellentében a többi eszközzel amik gyártói nem rendelkeznek saját titkosító szerverrel. A RIM-nek van...
    Ez a biznicmeneknek nagyon fontos: senki nem tudja miről megy a dumcsi. Mondjuk szívás is lehet belőle, lásd Brejviket. Ő is BB-t használt, és a svédek ott könyörögtek a RIM-nek, hogy adja már ki a BB Message üzenetit ennek a marhának.

    Arról ne is beszéljünk, hogy nem csak qwerty-vel nyomúl. A BB jelneleg az egyetlen olyan molbil rendszerrel bíró eszköz ami full multitaskingot nyom.
  • CairoJack #1
    Szerintem, ha (csak) a QWERTY-re alapoznak, bukta lesz. Amúgy meg milyen CEO az, aki 50%-ig biztos a sikerben?? Mondhatnátok, hogy realista, de én nem így látom. Pfffff...