Napi Online

Roham Kínában az iPhone 4S-ért

Az Apple részlegesen felfüggeszti az iPhone-ok értékesítését Pekingben és Sanghajban, miután reggel tojással dobálták meg az egyik shopját az iPhone 4S beígért bemutatójának elhalasztása miatt.

Háborúba keveredett az Apple a kínai fogyasztók egy részével, miután egyik pekingi boltja ígérete ellenére nem tudta elkezdeni az iPhone 4S értékesítését ma reggel hét órakor, és a feldühödött tömeg egyes tagjai tojásokkal dobálták meg a lezárt ajtókat - tudósított a BBC. A kínai főváros Sanlitun kerületében lévő üzlet egyik alkalmazottja hét után közölte a mínusz kilenc fokos fagyban didergő a tömeggel - amely már tegnap este elkezdett gyülekezni -, hogy hiába várnak. A további rombolást a rendőrség beavatkozása előzte meg.


Rendőrök védték meg a boltot

A többi kínai Apple-üzlet gond nélkül végezte a dolgát - és a kritikus helyet is elhagyták az emberek tíz órára -, ám az Apple mégis úgy döntött, hogy pekingi és sanghaji boltjaiban felfüggeszti okostelefonjai forgalmazását. Az indoklás szerint a vevők és az alkalmazottak testi épségének megóvása érdekében hozták a biztonsági intézkedést, amellyel megelőzhetik a ma reggelihez hasonló tömegjeleneteket.

Az Apple-boltok az említett üzleten kívül jól felkészültek a mai rohamra: sorszámot osztogattak és egy vevő maximum két iPhone-nal távozhatott - derül ki a Bloomberg helyszíni tudósításából. Ez ugyanakkor nem előzte meg a trükközést: több viszonteladó vendégmunkásokat bérelt fel, hogy sorban álljanak az Apple üzletei előtt és jól bevásároljanak az újdonságból. Az atrocitást követő tiltás ellenére vásárlók azért nem maradnak iPhone-n nélkül. A készülékek elérhetők az Apple online értékesítésében vagy a China Unicom telefonszolgáltatónál (szerződéssel együtt), vagy más az értékesítésükre felhatalmazott kereskedőknél. Az iPhone 4S-re ez egyelőre nem vonatkozik, ugyanis azt szétkapkodták a vevők, így Kínában hivatalosan egyelőre sehol sem kapható.


Az Apple 5,6 millió iPhone-t értékesített Kínában az elmúlt év első kilenc hónapjában, aminek eredményeként a harmadik negyedévben több mint 10 százalékos részesedést szerzett a kínai okostelefon-piacon - jelentette a Gartner Inc. számítástechnikai piackutató cég. A kínai boltok hozzák a legnagyobb fogalmat és nyereséget a vállalat többi üzletével összevetve - mondta korábban Peter Oppenheimer az Apple pénzügyi igazgatója. A Sanlitun kerületben lévő bolt vonzza a bajt: tavaly májusban, az iPad 2 táblagép bemutatkozásakor szintén "fegyelmezetlenség" ütötte fel a fejét az ajtók előtt várakozó sor tagjai között. A lökdösődésben négy ember megsérült és betörték a bolt egyik ablakát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #17
    OMG, mennyi beteg ember van ... ezek mentálisan már tényleg rokkantak ... sok más emberrel egyetemben, akik képesek egy szaros telefonért sorban állni, eltaposni a másikat, csak azért, hogy ugyanaz a szaros kis appja egy másik készüléken fusson ..... a fogyasztói társadalom elbutult szennye ... pf
  • asgh #16
    Ahogy elnézem itt nem a mezei vásárlók rohamoztak, hanem a viszonteladók által fizetett "profi sorbanállók" gerjedtek be, hogy nem jutnak hozzá a cucchoz. Gondolom darabszámra fizették őket és nem órabérben.
  • narumon #15
    Ohh... hát én japánokat raknám leghátrébb :)
  • narumon #14
    Vazzeh, még mindig fáj a térdem ahogy ellöktél ráestem :(
    :D
  • morden #13
    AZTA :DDDD
  • FoodLFG #12
    Eléggé anyagiasnak tűnnek egyébként is. De én ezt mondanám a többi fejlett ázsiai országról (Korea, Japán) is. Bár a japánok valamivel normálisabbnak tűnnek.

    Man without money is garbage, marriage is a large transaction
    http://www.chinahush.com/2011/12/01/man-without-money-is-garbage-marriage-is-a-large-transaction/
  • AZTA #11
    A múltkor énis fellöktem 2 palit a bmw szalonban mert azt mondta az eladó, hogy már csak 1 db fullos 30milliós 6os bmwjük van készleten és el akarták vinni előlem..
  • finizlik #10
    Terhed az USA agymosott vásárlói társadalma..

    Ezeknek 1 éven hát heti 2x kötelező jellegel levetíteném a Harcosok Klubja című filmet
  • Zozo76 #9
    Mondjuk az is erdekes hogy ott dekkolnak az emberek a fagyban amiatt hogy elsok kozott vehessenek meg egy tetves telefont. szep volt!
  • morden #8
    Ej micsoda fogyasztóbarát az Apple, egy bocsánatkérés helyett bünteti az ügyfeleit, zseniális:D Gondolom MÁV-os marketing szakemberek lepték el az Applet, mert ekkora baklövéshez azért kell némi "tapasztalat"