Berta Sándor

Az Amazon, a Microsoft és a Nokia harcol a RIM-ért

Nehéz helyzetben van a Blackberry készülékek gyártója, ezért a Research In Motion (RIM) egyre vonzóbb felvásárlási célpontnak számít. A lehetséges vevők között található az Amazon, a Microsoft és a Nokia is.

A folyamatosan csökkenő eladási adatok, és az ezzel párhuzamosan jelentkező alacsony nyereség mind azt jelzik, hogy nincs jó helyzetben a Research In Motion. A kanadai gyártó problémái nyílt titoknak számítanak az ágazatban és ezért sokak szerint érdemes lenne felvásárolni a céget. Kérdés, hogy mit szól mindehhez a Mike Lazaridis, a RIM alapítója. A sajtóban három lehetséges vásárló neve is megjelent. A The Wall Street Journal arról tudósított, hogy a Microsoft és a Nokia közösen szeretné megvenni a kanadai vállalatot, ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy jelenleg hol tartanak a tárgyalások. Korábban csupán annyi szivárgott ki, hogy a három társaság képviselői már találkoztak és egyeztettek egymással, illetve az eddigi együttműködés lehetséges folytatásáról beszélgettek.

A Reuters viszont azt emelte ki, hogy a Microsoft és a Nokia mellett felbukkant az Amazon neve is. Az online kereskedőcég már a nyáron megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy vizsgálja meg miként lehetne megoldani az Amazon - RIM fúziót. Ajánlatot viszont még nem tett a társaság, mivel a Research In Motion vezetői azt mondták: szeretnék maguk megoldani a problémáikat.

A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a RIM megpróbálja számos gyártónak licencelni az okostelefonokhoz készülő, Blackberry 10 nevű új operációs rendszerét és így jut életmentő bevételhez. A kanadai társaság már el is juttatta az ajánlatát a HTC és a Samsung vezetőinek. A másik lehetőség a meglévő szabadalmak eladása lehet, a Kodak is ebben látja a megoldást. Ezenkívül felmerülhet egy közös vállalat létrehozása a Microsofttal vagy az Amazonnal. Az utóbbi óriás felbukkanása ezen a területen nem lenne meglepő, hiszen már november közepén felbukkant egy olyan hír, hogy a cég okostelefonon dolgozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #4
    Ha ellene vagy akkor nem kérdés hogy a kezükben lenne a legjobb helye!
  • Inquisitor #3
    AZ OS magában sokat nem érne, annyit sem mint a WebOS vagy a MeeGo. A BIS szolgáltatások és azok hátterével együtt, élén a titkosítos üzenetküldéssel viszont már érhet valamit. Emlékeim szerint utóbbit külün egy ideig licencelték, de annyira volt sikeres mint annak idején a licencelt Mac klón gépek ...
  • a_n_d_r_e_w #2
    a legjobb lenne ha az oprendszer licenszelheto lenne. De ezt komolyan gondolom
  • sanyicks #1
    a lényeg hogy ne a nokia vagy a microsoft kezébe kerüljön, mert az olyan lenne mintha terroristák kezébe kerülne!