Napi Online

A kisvállalkozók nem használják ki a világháló lehetőségeit

A Budapest Bank azt kutatta, mennyire elterjedt Magyarországon a webáruházakban való vásárlás és a bankkártyával történő online fizetés.

A felmérés szerint a megkérdezettek 90 százaléka vásárolt már online terméket, szolgáltatást (ezen belül 30 százalék rendszeresen, 52 százalék több alkalommal rendelt már), ugyanakkor a kisvállalkozások csupán 13 százaléka rendelkezik webshoppal, holott ez jelentősen növelheti bevételüket. A szolgáltatásaikat, termékeiket online is árusító kisvállalkozások fele állítja, internetes áruházának köszönhetően jelentősen nőtt a forgalma.

Az online kereskedelem azon kevés gazdasági ágazat közé tartozik, amelyre a gazdasági válság nem hatott negatívan, sőt az elmúlt években töretlenül fejlődött. Az interneten értékesítő kiskereskedelmi boltok forgalma 2009-ben megközelítette a 100 milliárd forintot, 2010-ben pedig a 133 milliárdot, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom 1,8 százalékát teszi ki. A webáruházakból rendelők 76 százaléka mondja azt, hogy ez igen kényelmes megoldás, 55 százalék szerint pedig az itt árult termékek akár olcsóbbak is lehetnek, mint a boltokban kaphatók.

A webshopokból a fogyasztók leggyakrabban könyvet (59 százalék), műszaki cikkeket (55 százalék) rendelnek, de népszerű az interneten történő szállásfoglalás (38 százalék), és a különböző programokra szóló belépőjegyeket is sokan itt veszik meg (34 százalék). A webshoppal rendelkező kisvállalkozások fele állítja, hogy ennek az eszköznek a hatására nőtt a forgalma, mégpedig átlagosan 26 százalékkal. Ugyanakkor a vállalkozások egy része költségcsökkenésről is beszámolt, hiszen spórolhatnak az üzletbérlésen, hirdetési kiadásokon − e cégek esetében az üzemeltetési költségek átlagosan 24 százalékkal csökkentek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!