SG.hu

Befejezte hálózatfejlesztését a Telenor

A Telenor Magyarország ma bejelentette, hogy jóval a kitűzött határidő előtt sikeresen befejezte az újgenerációs mobilhálózatának kiépítését.

A cég közleménye szerint Budapest és a Dunántúl után Kelet-Magyarországon is befejeződött a hálózatfejlesztés. "A Telenor célja a létező legjobb ügyfélélmény biztosítása, ezért a lehető legjobb minőségű és leggyorsabb mobilinternet hálózat kiépítésére törekedtünk. Büszke vagyok arra, hogy sikerült a kitűzött határidő előtt befejezni ezt a munkát és karácsonyra minden olyan településre eljutott a Hipernet, ahol már rendelkezésre állt a 3G hálózat. Alig néhány hónap alatt kétszázezer új előfizető csatlakozott a Telenor mobilinternet hálózatához és ma már minden második ügyfelünk okostelefont vásárol - ez a legjobb visszajelzés, amit kaphatunk", mondta Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

A vezető beszédében hangsúlyozta, hogy a mobilinternet a gazdasági fejlődésről és az életminőség javításáról szól. Mint elmondta, szoros összefüggés van a mobilinternet terjedése és a GDP növekedés között, és ezt több független tanulmány is alátámasztja. "A Hipernet országos elérhetővé tételével nagy lépést tettünk az internetpenetráció további növelése és így az elmaradt térségek felzárkóztatása felé. Hiszem, hogy hosszútávon ezek az eredmények az ország versenyképességének javulását is elősegítik. Társaságunk 2005 óta mintegy 127,9 milliárd forint értékű beruházáson túl 66,7 milliárd forint adó[2] és 31,1 milliárd forint frekvenciahasználati díj befizetésével is hozzájárult Magyarország fejlődéséhez" - mondta Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.


A hálózatfejlesztési program keretében a társaság 2011 januárja óta összesen 2100 bázisállomást cserélt le és 200 új állomást telepített, ezzel pedig mára mintegy 672 településen elérhetővé tette Hipernet szolgáltatást. Amellett, hogy mostantól minden olyan településen a felhasználók rendelkezésére áll a 42Mbps névleges maximális letöltési sebességet biztosító mobilinternet, ahol volt 3G hálózat, a szolgáltató 53 eddigi 2G-s állomást is alkalmassá tett Hipernet szolgáltatás nyújtására, hogy minél szélesebb körben biztosítsa a mai elvárásoknak jobban megfelelő gyorsabb adatátvitelt.

"A nyilvános statisztikákból is kitűnik, hogy az elmúlt hónapokban másfélszeresére nőtt a Telenor ügyfelek által forgalmazott adatmennyiség és messze a mi ügyfeleink mobilinternet forgalma a legmagasabb. Hálózatunk immár képes kiváló minőségben megfelelni ezeknek az elvárásoknak, hiszen a hálózatmodernizációs program keretén belül megnöveltük az állomások kapacitását, így jobb minőségű és stabilabb kapcsolatot biztosítunk. Az elkövetkező hónapokban a finomhangolásra törekszünk, valamint új állomásokkal javítjuk a beltéri lefedettséget és újabb területeket kapcsolunk be a 3G hálózatba" - mondta Huszlicska József, a Telenor Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CybeRick #3
    le- és feltöltési sebesség

    A minőségi mutató meghatározása:

    Az átlagos le-, illetve feltöltési sebesség, amelyet a Szolgáltató a szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizetői számára 80%-ban garantál, kilobit/secundumban. Ezt a minőségi mutatót a Szolgáltató évközben 4 alkalommal, 50 különböző helyen, álló helyzetben méri, és az összesített eredményt teszi közzé.

    A Szolgáltató külön mutatót és értéket rendel az alábbi különböző adatátviteli technológiákhoz:
    A Szolgáltató által vállalt célérték: A szolgáltatás nyújtása során legalább teljesítendő minimálérték:
    GPRS – letöltés 30 kbit/s 8 kbit/s
    GPRS – feltöltés 8 kbit/s 4 kbit/s
    EDGE – letöltés 100 kbit/s 8 kbit/s
    EDGE – feltöltés 50 kbit/s 4 kbit/s
    UMTS (3G), HSPA+ - letöltés 120 kbit/s 8 kbit/s
    UMTS (3G), HSPA+ – feltöltés 50 kbit/s 4 kbit/s
    http://www.telenor.hu/internet/lefedettseg/
  • CybeRick #2
    Ha befejezték, és ez szerintük így ok (pedig egy szánalom tetű lassú, folyton ledobó reteknet), már megyek is át másik szolgáltatóhoz.
    (Egy csalódott Telenor ügyfél)
  • hunwhite #1
    De jó! ..szánalmas.