Gyurkity Péter

10 milliárd letöltésnél az Android Market

Fontos mérföldkövet ért el a Google online appboltja, amelyet ideiglenes kedvezményekkel ünnepelnek, miközben a Windows Phone 7 digitális zenebolttal erősíti kínálatát.

November végén mi is írtunk a WP7 saját szoftverboltjának eddigi eredményéről, amelyből azt a következtetést vontuk le, hogy hosszú küzdelem vár még a platformra, amíg valóban megkaparinthatja a begyűjtésre váró harmadik helyet. Most a Google mutathat fel egy fontos mérföldkövet, amely egyben nagyon jól mutatja az erőviszonyokat.

Az Android Market ugyanis a napokban elérte a 10 milliárd letöltést, vagyis a keresőcég mobil platformja rendületlenül nyomul előre. Ennek alkalmából több népszerű app jelentős kedvezményekkel áll a vásárlók rendelkezésére, így például a Minecraft és néhány más alkotás egészen pontosan 10 centet kóstál majd, mégpedig egy 10 napig tartó perióduson belül. A mellékelt ábrán jól látható, hogy az első milliárdot még 2010 júliusában gyűjtötték be, egy évre rá pedig sikerült 6 milliárdra növelni ezt a számot, az igazi robbanás tehát idén következett be. Jelen pillanatban havonta egy milliárd újabb letöltést kezdeményeznek a felhasználók, így a növekedés üteme még tovább gyorsulhat.


A rivális Windows Phone 7.5 hamarosan digitális zenebolttal bővíti saját kínálatát, mégpedig a 7digital jóvoltából, amely szintén meglehetősen népszerű fejlesztését ezen a platformon is elérhetővé teszi, valamikor januárban. A megjelent sajtóközleményből kiderül, hogy a korábban több eltérő operációs rendszeren (Android, Blackberry, stb.) megjelent app nem sokat változik, itt igazából csak a Metro UI-ra hajazó kinézet az egyetlen eltérés, maga a szolgáltatás a megszokott funkciókat nyújtja: nagy kínálat, alapesetben 320 kbps-os MP3-fájlok, 24 bites FLAC-támogatás, alacsonyabb minőségű letöltések 3G elérésen keresztül, amelyeket később jobb minőségű változattal frissíthetünk WiFi-n keresztül.

Természetesen semmi nem homályosíthatja el az Android Market bővülésének ütemét, kíváncsian várjuk, hogy 2012-ben milyen számokkal folytatódik a trend.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #4
    De miért van ennyi letöltés? Mert az ember 10 programot letölt, és még úgy se talál rendes PDF olvasót XD
  • sathinel #3
    Mivel nem telített a piac így amíg nem lessz az ez nőni fog lehet nem ilyen mértékben, de sok ember mostanában cseréli le okostelefonra régi telóját. + kína és más fejlődő országok is rendesen fogják még egy ideig növelni.
  • fergusonpapa #2
    holnap
  • Grodt #1
    de szép exponenciális növekedés. Kíváncsi vagyok, h mikor fog változni.