SG.hu

Ingyen olvasójegy a Országos Széchényi Könyvtárba

Kevés olyan intézményt találunk az országban, amely 209 éve folyamatosan működik, az Országos Széchényi Könyvtár azonban ilyen. A nemzet könyvtára immár több mint két évszázada őrzője, szellemi központja a magyar kultúrának.

Széchényi Ferenc gróf 1802 márciusában nyújtotta be könyvtáralapításra vonatkozó felségfolyamodványát a bécsi Magyar Kancelláriánál, amelyre I. Ferenc király június 23-án pozitív választ adott. A tulajdonképpeni alapításra november 25-én került sor, Széchényi ugyanis ezen a napon írta alá és nyújtotta be a Kancelláriához a majdani könyvtár alapító oklevelét. Erre emlékeznek évről évre a Széchényi Emléknapon. Az idei emléknap a nagyközönség számára 12.30 órától 21.00 óráig kínál programot.

Ettől a naptól kezdve mindazok, akik már elmúltak 16 évesek, de még nem töltötték be 18. életévüket a nemzeti könyvtár beiratkozott olvasói lehetnek. Ezen a napon, ennek a korosztálynak INGYEN! Az első beiratkozó olvasójegyét dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter adja át. 13.30 órakor és 17 órakor ingyenes tárlatvezetésen tekinthető meg a Vállalkozás, kultúra, polgárosodás című új nagykiállítás, amely a 200 éve született Heckenast Gusztávnak állít emléket. A VI. emeleti Kézirattárban 13 órakor nyit a Lépjetek be, az istenek itt is jelen vannak. Ipolyi Arnold pályakezdő évei című tárlat.

Az Országos Széchényi Könyvtár Tudományos Ülésszakának központi témája a hagyomány és megújulás - a könyvtár tudományos kutatói ismertetik kutatási eredményeiket. A nyitó előadást Pléh Csaba, az ismert agykutató, Széchenyi-díjas magyar pszichológus, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a BME Kognitív Tudományi Tanszékének alapító egyetemi tanára tartja, aki az olvasás és az írás jövőjét gondolja végig az internet világában.

Ezen a napon minden látogató féláron válthat éves olvasójegyet. A féléves bérletek 2012. június 30-ig érvényesek. A könyvtár ezen a napon díjmentes napi jeggyel is használható. 2011. november 25-én a könyvtár valamennyi programja és kiállítása díjmentesen látogatható. A kiállításra ingyenes belépőjegy 20.00 óráig kérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #2
    Csodálkozok, hogy ezt a jogvédők engedik, hiszen ezek a fiatalok, lopják így ingyen más szellemi tulajdonát. (gyk: szarkazmus volt)
  • Tetsuo #1