MTI

Muszlim közösségi oldal indult

Salamworld (Helló, világ!) néven muszlim közösségi oldalt indít befolyásos üzletemberek egy csoportja Isztambulban, a honlap célja, hogy a Facebook egyeduralmát megdöntve a legnépszerűbb közösségi hálóvá váljon az iszlám világon belül - írta honlapján a Hürriyet című török napilap.

A Salamworld 15 nyelven - köztük törökül, arabul, angolul, franciául, oroszul, perzsául és kurdul - lenne elérhető, és a többi közt Kairóban, Londonban, Moszkvában, Dubajban, New Yorkban, valamint a legtöbb muszlim lakossal rendelkező Indonéziában nyitna irodát. Az oldal mottója: Semmi politika, semmi tilalom, semmi korlát. A Salamworld orosz és török üzletemberek tulajdona, akik 15 millió dollárból indítják el a honlapot, majd a következő két évben további 40 millió dollárt fektetnek fejlesztésekbe. A projektben a világ minden tájáról - Németország, Azerbajdzsán, India, Pakisztán - származó önkéntesek vesznek részt.

A honlap készítőinek célja, hogy az oldal 3 éven belül elérje a 100 millió felhasználót, és megpróbálja egybeolvasztani a modern iszlám közösséget. A célközönségbe fiatalok, értelmiségiek és az iszlámra kíváncsi nem muszlimok tartoznak. Az interneten eddig mintegy 100 ezren jelezték érdeklődésüket a közösségi háló iránt, amely gőzerővel készül a jövő áprilisi nyitásra. Az oldalon különféle könyvek, leckék, iszlám enciklopédia, játékok és videók várják majd az érdeklődőket.

A Salamworld azért nem mulasztotta el, hogy regisztráljon legfőbb riválisának, a több mint 600 millió felhasználóval rendelkező Facebooknak az oldalán, ahol egyelőre csekély érdeklődés - mindössze 11 lájk - kíséri tevékenységét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!