Gyurkity Péter

Nem változtat az Android felépítésén a Google

A keresőcég első embere ígéretet tett arra, hogy saját mobil operációs rendszerük megtartja nyílt jellegét, ám a saját név alatt futó esetleges készülékekről nem nyilatkoznak. A HTC egyszerre két újoncot mutatna be.

Eric Schmidt tajvani látogatásán tette a fenti kijelentést, érintve többek között az Androidot, a nemrég felvásárolt Motorola pozícióját és annak jövőbeni alakulását, kiemelve, hogy komoly segítséget nyújtanak majd a szabadalmi perekkel sújtott partnereiknek. Az akvizíció többek között éppen ezt szolgálja, így nem meglepő, hogy - egyelőre - nem látunk majd Google mobilokat a boltok polcain.


Eric Schmidt Tajpejben

A vezérigazgató elmondta, hogy szeretnék a jövőben is megtartani az Android nyílt jellegét, vagyis nem változik majd a platform ökoszisztémája, amellyel kapcsolatban aggodalmak merültek fel, különösen a kizárólag táblákra szánt 3.0 verzió kapcsán. A két eltérő vonalat újból egyesítő 4.0 forráskódját azonban az elődökhöz hasonlóan megismerhetjük, arról viszont továbbra sem beszélnek, hogy terveznek-e saját néven piacra dobni ilyen hordozható készülékeket - marad tehát a kérdés, hogy várhatunk-e Google okostelefonokat, illetve táblákat. A Motorola megtartja viszonylagos függetlenségét, ami nem meglepő, hiszen a felvásárlás is elsősorban szabadalmaik megszerzését, azok bebiztosítását szolgálta, hogy ezzel védekezzenek a Microsoft és mások által indított szabadalmi perek ellen, erre támaszkodva pedig segítséget nyújtanak majd a megtámadott partnereknek, ahogy azt a HTC esetében is tették.

Utóbbi gyártó a legújabb hírek szerint egyszerre két új példányt is bemutatna, mégpedig a jövő februárban esedékes Mobile World Congress alatt, Barcelonában. A HTC Edge részletei már néhány nappal korábban kiszivárogtak, ezt egyesek továbbra is kacsának tartják, időközben azonban felmerült a HTC Ville bemutatkozásának lehetősége is, amelyre ugyanazon időpontban kerítenének sort. A Ville 1,5 GHz-es Snapdragon Series 4 processzorral érkezne, amelyet Android 4.0 és a Sense 4.0 UI egészítene ki, 4,3 hüvelykes (960 x 540 pixel) Super AMOLED érintőképernyővel, hátoldali 8 megapixeles kamerával (1080p felbontású videók készítéséhez), Beats audio és HSPA+ támogatással, egy 1650 mAh-ás akkumulátorral, ám NFC nélkül.

A 8 mm-nél is vékonyabb készülék tehát társával együtt februárban futna be, addig remélhetőleg hivatalos információ is napvilágot lát majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!