Napi Online

Hisztérikus, őrült siker az iPhone4S

Óriási érdeklődés kíséri az Apple új okostelefonja, az iPhone4S bemutatkozását , nem kis részben azért, mert ez volt a cég utolsó olyan terméke, amelyet még a nemrégiben elhunyt Steve Jobs cégalapító részvételével fejlesztettek ki.

Száz százalékig biztos, hogy az iPhone4S megdönti elődje, az iPhone4 első hétvégés eladási rekordját és az év végéig átadja az enyészetnek az első negyedéves értékesítési csúcsot is - derül ki a Bloomberg összefoglalójából. Az iPhone4-ből bemutatkozásának hétvégéjén 1,7 millió darabot vittek el a vevők, míg most 2-3 milliós becslések látnak napvilágot, sőt, a Yankee Group tanácsadó cég elemzője, Carl Howe megkockáztatott egy négymilliós prognózist is.


Az új termék bemutatkozása Steve Jobs halála miatt egy korszak végét jelenti az Apple-nál, és ezzel tisztában vannak a vevők is. Az iPhone4S ráadásul pozitív kritikát kapott a tesztelőktől: jónak tartják hangfelismerő szoftverét, processzora gyorsabb, mint elődjéé és kamerája is jobb. A termék az USA-ban, Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Japánban és Nagy-Britanniában kerül a boltokba, majd a hónap végén további 22 országban mutatkozik be. Az Apple részvényeinek ára tíz százalékkal ugrott meg ezen a héten, mivel a befektetők látják az új iPhone iránti őrült érdeklődést. Tegnap 408 dollár felett zárt a papír, így az Apple piaci kapitalizációja - 378,7 milliárd dollár - ismét meghaladta az Exxon Mobil olajmultiét - 371,3 milliárd dollár -, és a technológiai vállalat volt a világ legértékesebb cége.


Az Apple egyik manhattani boltja előtt már tegnap délben 25-en álltak sorba az iPhone4S bemutatkozójára várva. Ausztráliában, ahol az időzónák miatt először kezdik el árulni az újdonságot, szintén a boltok előtt toporogtak a vevők, Tokióban egy nappal a premier előtt 80-an, ma reggel pedig már 800 várták a Ginza kerületben lévő bolt nyitását. A tegnapi híradásokból kiderült, hogy az Apple már elővételben eladott több egymilliót az új okostelefonból. A három amerikai mobilszolgáltatónál, amelyek előfizetéshez kapcsolva kínálják az iPhone4S-t, szintén gazdára talált a készleten lévő összes telefon. Az érdeklődők része régebbi iPhone-ját cseréli, de sok új vevő is van.

A 2007-ben bemutatott masina az Apple legkelendőbb terméke, amelynek bevétele felét köszönheti. Az új változat adatai még nem szerepelnek majd a cég üzleti évének negyedik negyedéről szóló gyorsjelentésben, amelyet a jövő héten tesznek közzé. Becslések szerint a profit így is 60 százalékkal, 6,9 milliárd dollárra nőtt, az árbevétel 29,5 milliárd dollár lehet.


Az év végéig több mint 25 millió iPhone4S találhat gazdára - állítja Gene Munster, a Piper Jaffray Cos. befektetési bank elemzője. Hasonlóan jónak ígérkezik az Apple új mobil operációs rendszere, az iOS 5 értékesítése is. Ezt a szoftvert a régi telefonokra is le lehet tölteni - az Apple szerverei az elmúlt napokban idegesítően lelassultak az óriási érdeklődés miatt. A cég helpdeskje, amely normál esetben legfeljebb órákat kér a kérdések megválaszolása, most napok alatt sem képes reagálni. Az iPhone4S és a karácsonyi szezon előtt megjelenő androidos okostelefonok hódításának köszönhetően az év végére az USA-ban fölénybe kerülhetnek ezek a készülékek a hagyományos telefonokkal szemben, azaz a mobilosok több mint fele átállhat az okostelefonok használatára. Az Apple a második negyedévben az ilyen készülékek piacának 19,1 százalékát birtokolta - állítja az IDC piackutató cég.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #41
    Vagy az a szánalmas, mikor istenítenek valakit, aki attól oly messze van...
  • levente68 #40
    Hát, én mint embert, sajnálom Steve Jobs-t.
    Nem jobban, mint egy ma éhenhaló afrikai kisgyereket.
    Azt viszont sajnálom, hogy rengeteg éhező meghal holnap is.
    Tehát, ha rajtam múlna, inkább a konzumidiótáktól búcsúznék.
    Egyet egy helyett...
    Aztán az állatokat is szeretném ily módon megmenteni.
    Milyen szép hely lenne ez a bolygó...

    A 4S erősebb hardware-t kapott, frissebb oprendszert, meg egy programot - SIRI - , igen, az csak egy program, amit az Apple-re jellemző hányinger módon régi készülékre nem is akarnak adni. (valamint szintén nem saját ötlet)
    Ennyivel több, na jó, néhány apróság még. (pl. antenna, lol)
    A tökéletlenek meg képesek sorbaállni érte órákat, hogy az első, bugos cucc az övék legyen.
    Ők tudják...
    Nekem ráért a kiforrott készülék mindig készpénzben kifizetve, lehetőleg függetlenül és házhozszállítva.
    Én lehetek a hülye...
  • G_ArchAngel #39
    Mi 3 eve voltunk O2-nal, akkor meg kellett, mert meg frissek voltunk UK-ben (1 eves sem volt a bankszamlank).

    Nem almodtam, megtortent. Lehet intelligensen is kommunikalni.
  • asgh #38
    "Mindenesetre nem igazan tudom megerteni miert ilyen fontos egy-egy termek azonnali megszerzese az embereknek"

    Ez amolyan össznépi játék. Ugyanez van filmekkel, koncertekkel, stb. Vannak emberek, akiknek az a szórakozásuk, hogy megpróbálnak mindenképpen az elsők között hozzájutni valamihez. Ez amúgy lassacskán nálunk is divat lesz, lásd: Harry Potter könyvek éjféli vására, vagy a WoW kiegészítők megjelenésekor rendezett bulik.
  • asysoft #37
    "...nem azért terjedt így mert annyira meghatotta volna az embereket a szomorú hír."
    Gyanítom Steve Jobs halála miatt sem rendült meg minden hírszerkesztő, aki leközölte a hírt. Viszont sajnos tény, nagyobb "szenzáció", mert többen ismerik a nevét...

    "...semmi olyan nincs rajta ami ne lenne igaz.
    Nem az igazságtartalomról van szó, hanem két elhunyt ember szembeállításáról. Különösen a "This man is worth the mourning of people, not..." mondat gyönyörű...
  • cateran #36
    "Ha szolgaltatotol veszed, akkor bankszamla kivonat, lakcimigazolas, utlevel vagy UK jogositvany kell, illetve egyeni elbiralas alapjan kauciot is kernek, foleg uj elofizetoktol."

    1 nagy szart...hol almodtad? 3 honapja vettem 1 Samsung Galaxy s2-t elofizetessel (Three - The One elofizetesi modell) Bediktaltam az adataimat, volt 1 tesztutalas a bankszamlamrol (1 font, amit ott azonnal kp-ben vissza is adtak)es vihettem a telefont....1. elofizetesem es a Threenek a kozelebe sem mentem meg soha elotte...vadonatuj kuncsaft voltam...(ja, utlevel az tenyleg kellett:P)
  • DjDano #35
    Szerintem az a szánalmas amikor mások próbálják kicsinyíteni az érdemeit, ez tipikusan a lúzerek fegyvere...
  • narumon #34
    Szerintem a megfelelő forumokon fennt volt a halál híre, de lássuk be őszintén a max 2-3 db hozzászólás nem az amit utána még 1 hónapig kell ragozni...
  • narumon #33
    "Említhetném akár csak Dennis Ritchie-t is,róla valahogy elfeledkezett a világ,miközben az összes ma használatos rendszer alapjainak"

    A nagy különbség ott van a két kép között: "Do you know who is this man?" Answer: Nope.
  • item #32
    "semmi köze az "elfeledkezésnek" az érdemekhez (egyébként sok portálon láttam a hírt).

    Az ilyen képeket meg kifejezetten gusztustalannak tartom."

    Sok portálon láttad,persze mert az egyik a másiktól vette át,mint friss hírt,de nem azért terjedt így mert annyira meghatotta volna az embereket a szomorú hír. Ezzel szemben az alma ceo sajnálatos halálának hírére a sajtó és a magukat nagy embernek képzelő vállalati fejesek,meg az amerikai elnök is mélyen megrendült.

    A kép pontosan azt írja le amit fentebb megfogalmaztam,semmi olyan nincs rajta ami ne lenne igaz. Lehet,hogy látnok volt és reformokat is hozott a számítástechnikában,de túlságosan is felmagasztalták,mint egy istenséget. Ez a baj és emiatt születnek az ehhez hasonló képek is,az ebereket bántja a tudat,hogy a média és többi "nagy ember" sokszor túlzásokba esik.