SG.hu·

Október 19-én jön az Android 4.0

A Google és a Samsung a jelek szerint Hong Kongban mutatják be legújabb közös készüléküket, a mobil operációs rendszer legfrissebb verziójával egyetemben - a platform a korábbinál is gyorsabban terjed.


A Google vezetője, Larry Page
Arról nemrég olvashattunk, hogy az eredetileg tervezett bemutatót elhalasztották, amit Steve Jobs némiképp váratlan halálával magyaráztak az érintett cégek. A partnerek most kiküldték új meghívóikat, amiből kiderül, hogy október 19-én kerül sor a debütálásra, mégpedig egy Hong Kongban megrendezett sajtótájékoztatón, amelyet amerikai (keleti-parti) idő szerint 18-án este 10 órakor közvetít majd a YouTube, hogy a tengerentúli média se maradjon le a fontos részletekről.

Ezen részletekről tovább folytatódnak a találgatások, hiszen hivatalos információ egyelőre nem jelent meg. Azt ugyebár régóta tudjuk, hogy az Android 4.0 az eddig két eltérő vonalat képviselő 2.x és 3.x verziókat egyesíti magában, a szoftveres oldalon azonban mindössze a végleges Google TV 2.0 SDK bukkant fel a keresőcég háza táján, ami nem sok kapaszkodót ad az érdeklődőknek. Egyesek arra számítanak, hogy a legtöbbször Nexus Prime néven emlegetett okostelefon a Samsung Galaxy S II-re hajaz majd, az LTE támogatása nélkül, vagyis ők 4,65 hüvely körüli Super AMOLED kijelzőre, 1280 x 720 pixel felbontásra, 1,5 GHz-es ikermagos chipre, valamint 8 megapixeles kamerára tippelnek. A Samsung egy rövid teaser videóval kedveskedett, ám nyilván ebből is hiányoznak a pontos adatok.

A Google eközben bejelentette harmadik negyedéves eredményeit, ebből pedig kiderül, hogy az Android minden korábbinál gyorsabb ütemben terjed, a teljes aktiválások száma ugyanis már meghaladja a 190 milliót, miközben három hónappal ezelőtt még 135 millióban határozták meg ezt a számot. Az 55 milliós többlet a korábbi előrejelzéseknél is nagyobb népszerűséget jelez, és bár azt eddig is tudtuk, hogy az új aktiválásoknál az Android magasan vezet az iOS előtt, az igazi fordulópont hamarosan elérkezhet, hiszen az Apple néhány nappal ezelőtt még arról beszélt, hogy ők 250 milliónál járnak saját platformjuk esetében.

A képet ugyan némileg vegyíti, hogy az Apple táblákat, így a népszerű iPad 2-őt is értékesíti, míg a Google egyértelműen az okostelefonokra koncentrál, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az androidos megoldások jelenleg sokkal gyorsabb ütemben fogynak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© speed20062011. 10. 18.. 18:36||#61
Ez így, ebben a formában nem igaz. A kezdeti õrületet leszámítva. (Matketing) nem igazán fogy az iPhone. Mifelénk. Meg aztán ne a 20k-s telefont hasonlítsuk az iPhonehoz. Az alkalmazásokk terén sincs különbség. Mindkettõben van elég szépszámú szar. Fagyott már le az iPhone is, és nem két eurós programtól. Igaz, az androidnál jobban kell figyeli, de arra pl. tudok olyat feltenni amire szükségem van, és kivállóan mûködik. Ráadásúl a fele akkora tudású program a z iPhonera tízszer annyiba kerûl. Nem beszélve arról hogy a bt-os OBD2 interface nem mûködik vele, csak a háromszor drágább wi-fis. Köszönhetõen az Apple kegyes felhaszálóbarát hozzáállásának.
© speed20062011. 10. 18.. 18:16||#60
Igen , én megbírkózom vele. Ez igaz. De azért kissé hamar beszart. Kínából nem fogok rendelni hozzá. Inkább legyen drágább. De eredeti. Amúgy is a kettesel kezdõdõek használják. :)
© gta 40002011. 10. 18.. 17:39||#59
Hát én nem értem az embereket akik más véleménye alapján vesznek telefont, és úgy szidják az apple telefonokat hogy max youtube videóban látták, elõször énis azt hittem hogy az android ezerszer jobb mint az ios de tévedtem.Az iPhone 4 em elõtt egy sgs1 em volt ami ténleg nagyon csúcs szuper volt a szar market tõl és még egy pár dologtól eltekintve aztán egy boltban kipróbáltam az iphonet és utána már nem is akartam semmi mást, nem fagy , megbízható, alkalmazások milliója amil nagyjábol mindjók nem úgy mint a marketen ami egy nagy rakás szar, nincs semmi, és ami van az is fos.
És bárki mondthat bármit de mégis mindenki iphone-t vesz külföldön, sajnos ithon inkább megveszik az olcsó androidot mert nincs pénz na meg annyira csilli-villi, szóval mondom akinek van egy rakás pénze az inkább vegyen egy iphone-t mintegy androidot, DE PERSZE MINDENKI AZT VESZ AMIT AKAR!
© narumon2011. 10. 18.. 10:38||#58
Kínából fillérekért van hozzá akksi, kicserélni kb 5 perc, megbírkózól vele szerintem :)
© narumon2011. 10. 18.. 10:37||#57
Ízlések és pofonok ugye....
© speed20062011. 10. 17.. 21:12||#56
Nem cikés képp, de a nagy iPhone4 megadta magát. Mindkettõ 13 hónapos, de az aksija egy éjjél totál lemerûl. A szervíz szerint cserélni kéne, de már nem garanciális.
© speed20062011. 10. 17.. 21:09||#55
:D
© laziga2011. 10. 17.. 20:00||#54
Gyerekek visszatértem a Nokiához a többi egy kalap ... Mind jó a maga módján csak az a fránya minõség az egy hulladék az ios sose volt jó csak kellet nekem mert státusz szimbólum az android jó vagy is jó lesz még egy pár év de ha kibírtok fizetni felsõ kategóriás telókat akkor Nokia mindörökké! Nem volt türelmem kivárni a winfosokat vettem hát symbiant, miért is hagytam ott a Nokiát, fényévekre van a többiektõl. Papíron a sokkal gyengébb hardver mindent le moss sebességben, tudásban, érthetõségben, használhatóságban mindenben.
© Amiga2011. 10. 17.. 17:49||#53
De a sztori végét is meséld el, amikor egy másik csatornanyíláson át beleereszkedtél a trutyiba, hogy megkeresd a telót. :-D
© cateran2011. 10. 17.. 16:58||#52
Hehh nevetni fogsz:) 3 honapja van 1 Samsung Galaxy S2-m es meg 1x nem telefonaltam vele:) (hagyomanyos modon legalabbis, nemzetkozi hivasokat a Skypeval bonyolitom le rajta, fokent, mert az osszes "kulfoldi" ismerosomnek az van meg es mert ingyenes) Filmet szoktam nezni (munka kozben:P), zenet hallgatni, netezni, emaileket irni/olvasni, jatszani, meg 1 csomo dolgot (ja, simogtni nem szoktam:P Azazhogy de, mikor lapozok:D)
Nem tokeletes (bizony-bizony, vannak pillanatok, amikor "erdekesen" muzsikal, de az esetek 99,9%-ban hiba nelkul mukodik...Persze, tudom az iPhone 100%-ban:P BS, de nincs az az Applefan, aki beismerne, hogy az sem tokeletes:D)