SG.hu·

Termékmódosításokkal veheti elejét a további szabadalmi pereknek a Samsung

A Samsung módosítaná bizonyos okostelefonjait, hogy így kerülje ki a termékekre vonatkozó forgalmazási tilalmat. A stratégiát először Hollandiában alkalmaznák, majd pedig, ha beválik, akkor más országokban is.

A The Wall Street Journal értesülései alapján a dél-koreai gyártó kisebb módosításokat hajtana végre azokon az okostelefonjain, amelyeket jelenleg nem forgalmazhat Hollandiában. A társaság így érné el, hogy az Apple által augusztusban szerzett forgalmazási tilalom már ne vonatkozzon a készülékekre. A tilalom jelenleg a Galaxy S, a Galaxy S2 és az Ace típusú okostelefonokat érinti.

A Samsung illetékesei ugyanakkor azt nem voltak hajlandók elárulni az amerikai újságnak, hogy ezek a módosítások pontosan milyen változtatások lennének, továbbá, hogy a termékek mely jellemzőit érintenék. Egy szóvivő azonban annyit közölt, hogy az Apple által kifogásolt technikákat könnyedén lehet pótolni más megoldásokkal. A tervek szerint a módosított okostelefonok október végéig megjelenhetnek Hollandiában. Amennyiben a módszer beválik, úgy azt más országokban is alkalmaznák. Ezt megerősítette a vállalat szóvivője is.

A The Wall Street Journal nyilatkozó elemzők úgy vélték, hogy az Apple és a Samsung közötti konfliktus alighanem egy licenccserét biztosító megállapodás megkötésével érhet majd véget. "A bírósági eljárások valószínűleg több mint egy évig tartanak majd. Amennyiben azonban mind a két cég abban a helyzetben van, hogy egymás termékeinek forgalmazását megtiltsák, úgy logikus lépés lenne a számukra, hogy egy licenccsere-megállapodást kössenek egymással" - mondta Alvin Lim, Fitch Ratings munkatársa.

Az amerikai konszern a Galaxy Tab 10.1 bemutatása után alig egy hónappal perelte be a vetélytársát és ötletlopással vádolta meg. Az Apple azt állította, hogy a Samsung Androidot futtató okostelefonjai és tábla PC-i egy az egyben az iPhone és az iPad ügyes másolatai.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© nextman2011. 10. 18.. 15:15||#3
Szerintem ez nem is akkora hulyeseg, meglennenk jogdijak nelkul is.
Lehetnenek az irok, zeneszek is alkalmazottak.
© asgh2011. 10. 17.. 19:43||#2
Ennyi erõvel senki ne fizessen jogdíjat az íróknak és a zenészeknek, mert minden könyv csak betüsorozat és minden zene csak különbözõ hosszúságú, amplitudójú és frekvenciájú hangok egymásutánja.
A hatályos jogszabályok szerint a formatervet ugyanúgy védi a szabadalmi jog, ahogy a mûalkotásokat a szerzõi jog. Akinek ez nem tetszik, az ne forgalmazzon koppintott termékeket az olyan országokban, ahol komolyan veszik a szabadalmi jogsértéseket.
-1
© nlght2011. 10. 17.. 17:52||#1
ennyi erõvel a laptop gyártók is szarrá perelhetnék egymást, mert ugyanúgy néz ki minden laptop, csak a kijelzõ mérete és esetleg a bill. kiosztás a különbség, a portok száma meg már részletkérdés...