Berta Sándor

Pár nap múlva bemutatkozhat a Boot to Gecko

A Mozilla még októberben bemutatná a Boot to Gecko (B2G) nevű operációs rendszer első verzióját. A szoftver fogadtatása alighanem meghatározza majd a projekt jövőjét.

Brendan Eich, a Mozilla Alapítvány technikai vezetője bejelentette, hogy a Boot to Gecko első változatát bemutatják az október 10. és 13. között New Yorkban megrendezendő Web 2.0 Expo nevű kiállításon. A cél az, hogy eredményesen ötvözzék a Linux kernelt, az Android egyes elemeit és a Firefoxban alkalmazott Gecko motort. Az első prototípusokon már tesztelik az operációs rendszert. Az alapötlet nagyon hasonlít a Chrome OS koncepciójára, azonban a Mozilla arra használná a projektet, hogy kibővítse a web lehetőségeit. A napjainkban hiányzó megoldásokat új szabványok kidolgozásával fejlesztenék ki. A Boot to Geckóban minden olyan böngészőmotor is használható lenne, amelyik támogatja ezeket a szabványokat. A támogatott böngészőmotorok között lesz a Webkit, a Presto (Opera) és a Trident (Microsoft).

A felhasználók számára különböző funkciók lesznek elérhetők: SMS-fogadás és -küldés, telefonálás, kamerák alkalmazása, USB- és Bluetooth-portok használata, valamint a Near Field Communication (NFC) technológia támogatása. Miközben ezek a funkciók az iOS vagy az Android alatt elérhetők, a webes alkalmazások fejlesztői nem férhetnek hozzá ezekhez. Ezt változtatná meg a B2G projekttel a Mozilla.

A Boot to Geckót elsősorban táblagépekre és okostelefonokra lehet majd telepíteni, s az iOS, az Android és a Windows Phone 7 konkurense lehet, illetve bármelyik operációs rendszert helyettesítheti. A távlati cél az, hogy a Boot to Geckóra kifejlesztett alkalmazások a Firefoxban és más korszerű böngészőkben is működjenek. Emellett létrehoznának egy alkalmazásboltot is.

Eich hangsúlyozta, hogy a Mozilla elképzeléseit nagy érdeklődéssel fogadták a táblagép- és okostelefon-gyártók, mert úgy látják: így még jobban függetleníthetik magukat a Google befolyásától. Eich ugyanakkor konkrét cégneveket nem akart említeni. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Boot to Gecko végleges változata mikorra készülhet el és azt sem, hogy az első B2G-kompatibilis termékek mikor jelennek meg a boltokba. A Boot To Gecko forráskódja viszont már elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    "Ahhoz hogy mobiltelefonon actionscript kamerát kezeljen AIR alkalmazást kell készíteni, az meg nem fut böngészőből, hanem telepíteni kell. Amúgy próbálkozásnak nem volt rossz"

    Az automata kamerainditas jelenleg elsosorban egy desktop problema, de letezik olyan wrapper ami lehetove teszi flash-es alkalmazasok bongeszo nelkuli futtatasat, nativ input tamogatassal. Ilyen pl. a kongregate arcade, ami raadasul service-kent is beul a keszulekre, tehat folyamatosan fut a hatterben. (bar legalabb nem rosszindulatu) Elonye, hogy normal desktop-ra tervezett flash-es alkalmazasokkal lehet mobilon ingyen jatszani, hatranya, hogy elegge terheli a gepet, bar messze nem annyira mint a legtobb 3D-s mmorpg.

    "Érted: nincs benne Camera és Microphone osztály, pont."

    Van, csak nem erheto el az interface, mivel a bongeszo nem keri el a jogokat a telepulesekor, ezert nem tudja tovabbadni a flash lejatszonak. Barmilyen bongeszo ami elkeri ezeket a jogokat (pl. az uj gecko) tamogatja, ilyenkor nem null-t adnak vissza a keresek. A beepitett bongeszo default jogairol meg a google-lel lehet vitatkozni, bar nem erdemes.
  • Komolytalan #5
    "kamera hasznalata is hasonlo problema, mivel igy gyakorlatilag barmelyik weboldal barmikor bekapcsolhatja a keszulek kijelzo oldali webkamerajat, ami gyerekek eseten kulonosen veszelyes. Mar most is van par olyan flash alapu rosszindulatu oldal, ami ezt teszi"

    Ezzel csak annyi a probléma, hogy az Androidos flash player NEM támogatja a kamera és mikrofon kezelést. Érted: nincs benne Camera és Microphone osztály, pont. Ahhoz hogy mobiltelefonon actionscript kamerát kezeljen AIR alkalmazást kell készíteni, az meg nem fut böngészőből, hanem telepíteni kell. Amúgy próbálkozásnak nem volt rossz :-D
  • kvp #4
    "Egy épp eszű ember meg nem add mindenhez mindenféle jogot."

    A jelenlegi megoldas az, hogy a keretrendszer telepitesekor a bongeszo megkap minden jogot, utanna majd o kezeli tovabb a dolgot. Innentol nem vagyok 100%-ban biztos, hogy egy atlag gyerek vagy felnott kepes lesz kezelni a dolgot. Az android-nak is az a baja, hogy a felhasznaloknak kidobja az osszes hozzaferesi jogot es egy ok gombot. Egy fejlesztonek eleg, de a legtobb ember nem tudja mi micsoda es arra sincs lehetoseg, hogy reszlegesen letiltsunk valamit, tehat vagy megkap minden kert jogot vagy nem telepul, nem lehet azt mondani mint java me eseten, hogy hasznalhatja a kamerat, de kerdezzen ra az oprendszer mielott tenyleg odaadja. Igy ha maskor nem is, de a kamera bekapcsolasakor vagy az antarktiszra inditott hivas elott meglatja a felhasznalo, hogy az adott jatek szorakozik vele...

    "A konkurencia rendszerei már elég jól elterjedtek, úgyhogy nem lesz könnyű dolga."

    Mivel ez jelenleg egy nyilt forraskodu android disztribucio es van belole user modu valtozat is ezert van eselye. Jelenleg ha valaki nagyon akarja feltoltheti az android-os telefonjara sima bongeszokent is, csak nem a marketen kell keresni.
  • atomjani #3
    Én nem hiszem, hogy bármi gond történhet. Gondolom az engedélyek kérése profi módon meg lesz oldva. Egy épp eszű ember meg nem add mindenhez mindenféle jogot.
  • atomjani #2
    Na lesz itt megint szabadalomért háború, szerintem ők se maradnak ki belőle.
    Én drukkolok nekik, hogy valami fantasztikus dolgot tudjanak készíteni.
    A konkurencia rendszerei már elég jól elterjedtek, úgyhogy nem lesz könnyű dolga.
  • kvp #1
    Erdekes kezdemenyezes, de nem vagyok benne biztos, hogy szeretnem ha egy weboldal hozzaferne a telefon funkciokhoz es pl. hivasokat kezdemenyezhetne a nevemben. Mar android alatt is automatikusan kihagyom az osszes olyan alkalmazast ami ilyen hozzaferesi jogokat ker, mivel egy jateknak erre nem lehet szuksege, csak ha trojai van benne. (az esetek egy reszeben persze a programozok csak elkernek minden jogot ami eszukbe jutott, ha kell ha nem, de nem kockaztatok) A kamera hasznalata is hasonlo problema, mivel igy gyakorlatilag barmelyik weboldal barmikor bekapcsolhatja a keszulek kijelzo oldali webkamerajat, ami gyerekek eseten kulonosen veszelyes. Mar most is van par olyan flash alapu rosszindulatu oldal, ami ezt teszi es mivel redirect-tel es popunder-rel iranyitjak at a felhasznalokat, ezert viszonylag gyakori, hogy igy vegul az emberek tudta nelkul keszitenek felveteleket roluk. Ezt a lehetoseget biztositani a html alapu oldalak szamara is es raadasul mobiltelefonokon eleg nagy biztonsagi rest jelent. A project tobbi celja, az ingyenes webalapu os alapvetoen nem rossz otlet...