Berta Sándor

Megvédte a Firefox új ütemtervét a Mozilla vezetője

A Mozilla Alapítványt az elmúlt hónapokban számos kritika érte amiatt, hogy böngészőjét sokkal gyorsabb ütemben jelenteti meg. Mitchell Baker, a szervezet vezetője azonban megvédte az új fejlesztési ütemtervet.

Az új frissítési ciklusok miatt elsősorban a Firefoxot használó vállalatok bírálták a Mozillát. Mitchell Baker, az alapítvány első embere úgy érezte, hogy meg kell védenie a változtatást. A vezető blogbejegyzésében kiállt az új verziók hathetenkénti megjelentetése mellett.

Baker azt írta: az új ütemtervre való átállás előtt akár egy év is eltelt két verzió megjelenése között. Emiatt a felhasználók nem igazán tudtak profitálni az újításokból, míg a webes fejlesztők nem tudtak megfelelően reagálni az új webes szabványok megjelenésére és elterjedésére. Ezért döntöttek úgy, hogy lerövidítik a fejlesztési ciklusokat. A szervezet vezetője hozzátette: a honlapokon végrehajtott változtatások is szinte azonnal láthatóvá válnak az emberek számára, így azt akarták, hogy a böngészőket érintő módosításoknál is ez a gyakorlat valósuljon meg.

Természetesen a Mozilla tisztában van azzal, hogy az átállás közel sem zökkenőmentes, ezért a felmerülő problémákat a kapott visszajelzések alapján folyamatosan ki fogják javítani. A kritikák között kiemelte a kiegészítő-fejlesztőktől érkezett bírálatokat és javaslatokat, az ütemterv módosítása miatt ugyanis a kiegészítőket készítők munkája nehezebbé vált, hiszen jóval hamarabb kell kihozniuk a Firefox új verzióival kompatibilis programjaikat.

Tristan Nitot, a Mozilla Europe elnöke idén februárban jelentette be, hogy az alapítvány a Chrome-fejlesztők példáját fogja követni, így idén megjelenik a Firefox 7 is. Az információt később március közepén Rob Sayre, a Mozilla egyik fejlesztője is megerősítette, az általa nyilvánosságra hozott fejlesztési dokumentum szerint a felhasználók akár másfél havonta találkozhatnak majd az új kiadásokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hurkaur #22
    Konkluziokent: mire valtasz? Safari? (kiprobaltam, windowson es osx-en is. allitolagos apple buzikent is mondhatom hogy hulladek ->>!nalam)
  • hurkaur #21
    neked kulon ajanlom kommentem ezen reszet : "// altalanositottam - [felkover]igen, vannak masmilyen emberek is.[/felkover] uff!"
  • Tetsuo #20
    Ha mar itt nagykepuen jatszod a megmondoembert, hurkaur pedig a pszichologust, akkor konkretizalom, miert is talalom sz@arnak a FF-ot en, a millio emberbol.

    Kiegeszitok:
    adblockplus, downloadstatusbar, flashgot, noscript. Ennyi.
    At tudom rakni a gombok helyet, az nem is erdekelne ha nem. A menusorokat viszont sajna nem lehet vertikalisan elhelyezni, na mind1.
    A problema a FF-szal az, hogy (bar hihetetlen szamodra, de sokmillio embernel is) LEFAGY. Neha tobb masodpercre is. Egy darab tab (pl. hosszabb betoltes) akadasa miatt 1-2 masodpercig a tobbi is megall.
    Engem EZ idegesit legjobban a FF-vel kapcsolatban, nem mas. :) Az aktualis trendekrol fogalmam sincs.
    Ja es ez egy visszafejlodes, mert a 3-as ezt nem csinalta. Szoval ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy talan mas teren is visszafejlodott vagy valoszinuleg fog?

    Ugy hallom, az Opera is gyakran lefagy, meg nem kompatibilis minden oldallal. A Mozilla mint alapitvany szamomra jobban hangzik, mint egy profitehes Google, de lehet, megis kiprobalom a Chrome-ot.

    Szoval nem divatbol lepek, hanem sajat tapasztalatombol..




  • halgatyó #19
    Asszem, hogy majdnem egyedül képviselem itt az átlagjúzert...
    (Talán valamelyik korábbi hozzászóló mamjája mellett:-))

    Azt nem értem -- és ez NEM CSAK a firefoxra vonatkozik -- hogy a fejlesztők miért akarják az emberekre ráerőszakolni az újabb és újabb verziókat, amikor a régiek is jól működtek?

    Miért nem kérdezik meg a felhasználókat, hogy mi kell nekik?

    Jópár hónappal ezelőtt a FF feldobott nekem egy ablakot, hogy megjelent ám a Firefox 4! Neked is ez kell!
    Nosza, fel is raktam... aztán 1-2 órás próbálgatás után LEGYALULTAM.
    Azóta is a 3.6-ot használom, aminek vannak hibái, de legalább tudom használni.

    És nem a csicsa a fontos! Hogy itt legyen a gomb meghogy ott legyen... akkorát szarok rá, hogy!
    A funkciók a fontosak. Pl. az, hogy a Cache-ből könnyen és gyorsan ki tudjak szedni egy filet (sajnos, a Firefox elhal 66 MB fileméret környékén, szemben az IE-vel, amely bármekkorát lecachel) Így kénytelen vagyok a Temp-ből előbányászni, de ott nem minden jelenik meg, nomeg a lockolással is küszködni kell.

    Szóval jópár hónapja legyalultam a Firefox 4-et, aztán a honlapjukon feltettem egy kérdést.
    Nem válaszoltak azóta sem.
    Oké, megértem, ha valami ingyen van, akkor ne ugráljak. Nem is teszem, csak megjegyeztem.
  • opeca #18
    Igen? És mit írtok a specifikációba? Hogy milyen verziók támogatottak? vagy másfél havonta újra tesztelitek és frissítitek.

    Lehet, hogy valami noname cégnél ez jó, de ott, ahol komolyan veszik a fejlesztést és több ezer soros dokumentációk vannak, ott bizony az ilyen sűrű verzióváltogatások marhára nem jönnek jól.

    Bár a nagy cégek nem frissítik ilyen hamar, mert ott kivárnak és lehet akár mozzila 250, akkor is ki van adva, hogy tudomisén, mozilla 4-ig támogatott. Eddig lehet pl. bugokat felvenni stb.

    Ennyi. Kétlem, hogy komoly cégnek dolgozol.

    Inkább Chriss745 hozzászólásában lehet valami, hogy ezzel a mozilla egy rakás tesztelést megspórol.
  • hurkaur #17
    "Valahogy az az érzésem, hogy azért sírnak itt sokan, mert poweruserként minden sz*rral telerakták szerencsétlen rókát"
    Nem, azert mert meno lett szidni. Erdemes megfigyelni, hogy amint egy alkalmazas elterjed, a geekek elkezdik anyazni, mert nem eri el az ingerkuszobuket -> nem eleg kuloncok. Igy szokott ez menni.. es ez legjobban peldaul az ubuntunal figyelheto meg, linuxos "elitebb" kozossegben ha leirod hogy bubuntut hasznalsz, cocknoob fucktard leszel. Holott, talan az egyetlen disztro, aminek van eselye hibaszazalek fole menni.

    // altalanositottam - igen, vannak masmilyen emberek is. uff!
  • TommeyIkya #16
    Vicces ezeket a hozzászólásokat olvasni.. webfejlesztőként és felhasználóként is használom a Firefoxot, a világon semmi bajom nincsen vele, megy mind a 8 kiegészítő, amit használok. Még 3-ról 4-re volt gond az egyikkel, másnapra megoldották a fejlesztői, azóta volt 2 váltás minden gond nélkül. Páromnál is felismerte, hogy az egyik pluginnál olyan verzió van, ami nem kompatibilis, keresett újabbat, talált, felrakta, megy minden.

    Otthon édesanyámnak, aki az abszolút átlagfelhasználó egyetlen kiegészítő sincs fent.

    Valahogy az az érzésem, hogy azért sírnak itt sokan, mert poweruserként minden sz*rral telerakták szerencsétlen rókát, olyan kiegészítőkkel, amiket ritkábban fejleszt a fejlesztőjük így érthető, ha nem tudnak másfél havonta egyszer hozzányúlni a saját kódjukhoz. Az élelmesebbeknél már láttam, hogy a kiegészítőhöz az van írva, hogy kompatibilis még Firefox 8-val is, ami még sehol sincs. Persze biztos csinálhatna a Mozilla csapat egy olyan kódot, ami ellenőrzi a kiegésztők bináris kódját... (lol)... hogy megfelel-e, de maga a kiegészítős dolog egy plusz funkció a böngészőtől, a kiegészítő fejlesztőinek kell róla gondoskodni, hogy menjen. Ha neked mindenképpen kell az a kiegészítő, mert a 35. facebook share gomb nélkül kiürül az életed, akkor ne tedd fel az újabb verziót + írjál a kiegészítő fejlesztőjének, hogy "öreg, eltelt másfél hónap, szedd már össze magad és írd át azt a számot 5-tel nagyobbra, egyébként is a te felelősséged, hogy menjen, nem a Mozilláé".

    Egyébként az nem igaz, hogy a kedves anyukáknak mindegy, hogy milyen böngésző van és észre sem veszik a változást egyik-másik között. Feltettem otthon a Chrome-ot, mert színtiszta böngészésre gyorsabb régi sz*r gépen, 2 óra múlva jött a páciens, hogy letöltött egy fájlt de nem találja. Mert ugye Firefoxban új kis ablakban nyílt meg, Chrome-ban meg lent van. :)

    Majd, ha Chrome-ba és IE-be is lehet ilyen szabadon és könnyen fejleszteni és közzétenni kiegészítőket, akkor majd össze lehet őket mérni Firefox-val, addig csak tényleg az átlag használat alapján lehet sebességben összemérni őket, de az nem minden.

    Akkor még a fagyásokról. Aki ezeket sűrűn tapasztalja annál nem a Firefox a gond, illene ránézni, hogy milyen verziónál jár a gépén a Java, a Flash, a Windows, a Linux, esetleg arra is hogy hány éves a gépe a kedves kollégának, mert minden felett eljár az idő, ha nincs frissítve, nem tud jobb lenni semmi.

    Végül: ha annyira nem tetszik a Firefox és kényelmetlen használni, akkor NE HASZNÁLD! :)
  • hurkaur #15
    Az amd sokkal jobb bongeszot tudna csinalni ha akarna, ohh wait mar most jobb van neki.
  • Chriss745 #14
    Nalunk is bevezetik ezt az idiotasagot. Tudjatok mi az oka ennek? Megsporoljak a QA team-et, ennyi. Koltsegcsokkentes. Mig eddig a QA team letesztelte az egeszet alaposan, most kiszorhatjak a QA team nagy reszet.

    Ez tortenik amikor az idiota management kezdi el megmondani a prograozonak hogy mi is a jo. Sajna ez megy az egesz vilagban. :(
  • Komolytalan #13
    Tudod ha az FF komplett fejlesztő gárdája többet érne egy kalapnyi szarnál, akkor a nyomorék JS VMjük leakelését szüntették volna meg, ami már évek óta ismert hiba. Nem pedig azzal szarakodnának, hogy össze-vissza pakolhatják a gombokat az UIn, és mikor sikerült 2 gombot megcserélniük, akkor kiadnak egy főverziószám váltó release-t, ezzel gallyra téve az addonok felét. Azoknak az addonoknak a felét, amely mára az egyetlen épeszű érv maradt az FF használat mellett, mert a sebességben, stabilitásban, memória spórolásban Opera, Chrome, de még az a csökött IE is porrá alázza a nyomorék rókát. És ha az embernek már tele lesz a töke azzal, hogy pár addon miatt a világ legszarabb böngészőjét használja, akkor bizony törli a picsába.