Berta Sándor

Új TouchPad-modellt dob piacra a HP

Bár a Hewlett-Packard TouchPad táblagépei finoman szólva sem keresettek, a gyártót mindez a legkevésbé sem tántorította el és egy újabb készüléket jelentett be.

Hamarosan világszerte kapható lesz a HP TouchPad nevű tábla PC-jének harmadik változata. Az új modell elődeinél gyorsabb processzort és több memóriát kapott. Amint azt a neve is mutatja, a HP TouchPad 64 Go WiFi-be összesen 64 gigabájt memóriát szereltek be, rocesszora pedig egy 1,5 GHz órajelű Qualcomm CPU. Komoly negatívum viszont, hogy ebből az eszközből is hiényzik az UMTS-modem, s memóriakártya-bővítőhelyet is hiába keresünk.

A termék a Hewlett-Packard francia oldalán már előrendelhető, az ára azonban meglehetősen borsos, 599 euró. A rendelést követően két héten belül szállítják ki a készüléket. A vállalat a Precentral.net kérdésére válaszul megerősítette, hogy az új változat hamarosan Európa más országaiban is kapható lesz, ugyanakkor a hivatalos bejelentésre még várni kell.


Az 599 eurós ár egyébként azt jelenti, hogy a vállalat alighanem végleg letett arról, hogy a táblagépeit az iPad 2 árszintjén kínálja. A cég éppen a héten mérsékelte 80 euróval az összes TouchPad-modell árát, azonban kétséges, hogy ez segít-e az akadozó értékesítés feljavításában.

A TouchPad július elején jelent meg, de nem szerzett túl jó bizonyítványt az előzetes teszteken, a szakértők vegyes értékelést adtak a TouchPadról. 1,2 gigahertzes kétmagos processzorát jónak tartották, ám a cég új WebOS operációs rendszerét - amelyet később notebookokra és asztali számítógépekre is telepíteni akarnak - már elmarasztalják. Az egyik tesztelő beszámolója szerint a gép látványos és egyedi képernyője ellenére nem rúghat labdába az iPad mellett. A TouchPad 40 százalékkal rövidebb ideig működik egy akkufeltöltéssel, mint az iPad 2 és csak szegényes programválaszték érhető el hozzá. A negatív szakértői és vásárlói fogadtatás azonban úgy tűnik, nem tántorította el a Hewlett-Packardot és új eszközök piacra dobásával akar túllendülni a holtponton.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)