SG.hu·

Óriási Euronics áruházat avattak fel Budaörsön

Egyszerre két, minden eddiginél nagyobb alapterületű, a felső kategóriás műszaki termékek széles kínálatával rendelkező úgynevezett mega áruházat nyit Pest megyében a Vöröskő Kft. cégcsoport - jelentette be a budaörsi áruház avatásán kedden a Kft. ügyvezető igazgatója.

Fliszár Balázs elsősorban arról beszélt, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a vásárlók szakszerű eligazítására. Korszakváltásnak nevezte az egyenként 1500 négyzetméteres budaörsi, valamint a régióban párhuzamosan nyíló budakalászi, illetve a később átadásra kerülő két fővárosi Euronics mega áruház létrehozását, mert mint hangsúlyozta, nemcsak nagyobb alapterülettel, hanem az eddiginél szélesebb kínálattal tudnak előrukkolni.

Fajcsi Róbert kereskedelmi igazgató hozzátette: a nagyközönség előtt augusztus 10-én megnyíló budaörsi és budakalászi Euronics mega áruházban kiemelt szerepet kapnak a magas kategóriás termékek, illetve a széles választékban megtalálható filmek, játékszoftverek és telefonok. Jelentős, már az idén egymilliárd forint fölötti árbevételre számítanak a két új egységben. Mindkét új Pest megyei áruházban 44 ezer cikkből álló kínálat, s 30 főnyi személyzet várja a vásárlókat.

A veszprémi székhelyű Vöröskő Kft-t tulajdonosai magyar személyek. A hódmezővásáhelyi Bravotech Kft -vel közösen létrehozott Euronics Műszaki Áruházlánc révén 2001. áprilisában csatlakozott az Euronics International Ltd. nemzetközi beszerzési társuláshoz. A Kft. jelenleg 62 üzlettel rendelkezik Magyarországon - főként a Dunántúlon és a keleti régióban. 700 dolgozót foglalkoztat forgalma 2010-ben elérte a 19 milliárd forintot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Komolytalan2011. 08. 10.. 11:15||#6
Az az ElectoWorld... Végül is egykutya mindegyik - eljárt felettük az idõ. Elektronikai cuccot ma már csak neten érdemes venni, esetleg multiban, amikor beszerzési ár alá akciózzák.
© Mr Manson2011. 08. 09.. 21:46||#5
Pont ugy néz ki 😄
Meg kell kérdezni egy alkalmazottat,ha ilyen jól megy gondolom oda is dõl a lé ...
© Nailyenugysincs2011. 08. 09.. 21:32||#4
nem úgy volt hogy az euronics lassan csõdbe megy?
© Mr Manson2011. 08. 09.. 21:30||#3
erre van pénz ...
© alfa202011. 08. 09.. 19:56||#2
Én úgy tudom a Kft. ügyvezetõ igazgatója nem Fliszár Béla névre hallgat, hanem Fiszár Balázsra... szerintem javítani kellene
© Mr Manson2011. 08. 09.. 19:23||#1
Még hogy válság ... pff ... EURONICSot a népnek!